Shop menü

MÁR DOLGOZIK AZON A TESLA, HOGY AZ AUTÓI KÉTIRÁNYÚ TÖLTÉSSEL SZOLGÁLJANAK

A vállalat egyik kiemelt szakembere beszélt arról, hogy a töltési rendszer fokozatosan változni fog, és friss újdonság, hogy már az Apple Parancsokat is lehet Teslákkal használni.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Már dolgozik azon a Tesla, hogy az autói kétirányú töltéssel szolgáljanak

A Tesla járműi látszólag nem változnak sokat a megjelenésüket követően, a Model S például a világ leghosszabb ideje változatlanul folyamatosan gyártásban levő autója jelenleg. Nincs még egy olyan személyautó, ami ilyen hosszú ideje ne kapott volna új változatot, de igazából ezek folyamatosan változnak a héjuk alatt.

Apple Parancsok támogatása a Tesla appban

Az egyik dolog, melynek köszönhetően a Teslák folyamatosan képesek megújulni, azok a szoftverfrissítések, melyek általában távolról érkeznek az autókra. Rendszeresen részesülnek szoftverfrissítésekből a Teslák, és például a napokban megtanulták, hogyan működjenek együtt hatékonyabban az Apple termékekkel.

A Tesla saját alkalmazása megkapta az Apple Parancsok támogatást, így már felvehetők olyan akciók, amikre a személyautók is képesek reagálni. Ennek köszönhetően már a Sirit is be lehet venni a jármű különböző funkcióinak elérésére, aktiválására. Kezelhető lesz a klíma egy egyszerű hangutasítással, nem kell majd a nagy központi képernyőt tapogatni, ez pedig egy remek hír. Nemcsak kényelmi, hanem biztonsági szempontból is fontos frissítés ez.

Galéria megnyitása

A Parancsok Sirivel történő kezelése kicsit máshogy megy, mint a normál hangutasítások kiadása, de ez valószínűleg nem okoz majd gondot a felhasználóknak. Rengeteg funkciót lehet majd elérni a Teslákban innentől teljes kényelemben. Kapcsolható majd egyebek mellett akár a biofegyver-védelmi üzemmód, valamint a kutya üzemmód is, de hogy életszerűbb opciókat említsünk, elindítható ilyen módon az ülésfűtés, kapcsoltható a lámpa, nyithatóak az ajtók adott típusnál, valamint a csomagtér elől és hátul egyaránt.

Lehetőség lesz a Parancsokat távoltól is használni biztonságos keretek között, tehát megoldható például az is, hogy távolról egy hangutasítással állítson be a felhasználó egy töltési limitet például 90 százalékra, ha kímélné a telepet, de azonnal meg is állítható a töltés, majd újra is indítható a folyamat egy utasítással. Persze nem kell mindenképpen a Sirit megszólítani, simán lehet majd a funkciókat kapcsolni az alkalmazásból is.

Kétirányú energiaáramlás minden modellnél

Nemcsak töltést felvenni, hanem leadni is képes lesz az összes Tesla, de még várni kell ezzel, 2025-re érheti el ezt a vállalat a legfrissebb beszámoló szerint. A kétirányú töltési lehetőséggel a személyautókba épített akkumulátorpakk lényegesen jobban kihasználható, és egyre többen gondolkodnak már ilyenben. Például a Hyundai, a Nissan és mások mellett a Ford is nyújt ilyen opciót bizonyos modelleknél.

Galéria megnyitása

Ennek köszönhetően a villanyautók képesek lehetnek arra, hogy a lemerült akkumulátorral töltőponttól messze elakadt járműveknek nyújtsanak segítséget, de működhet akár az is, hogy a lakásnak adnak áramot, egy esetleg áramkimaradás során. Innen pedig már csak egy kicsi lépés, hogy az autó akár V2G üzemben is működhessen, vagyis a hálózatra képes legyen visszatáplálni, amennyiben erre igény mutatkozik. Kempingben lehet így kávét főzni, vagy más elektromos berendezéseket működtetni.

Galéria megnyitása

Örömteli, hogy a Tesla is teljes mellszélességgel elindul ebbe az irányba, és az a célja, hogy a technológiát minden modell számára elérhetővé tegye idővel. Persze azon nem kell meglepődni, ha ez esetleg nem jön össze 2025-ig, mégiscsak a Tesláról van szó.

Ha már a Teslánál tartunk, arról is szó volt a közelmúltban, hogy fokozatosan újra elindul az olcsóbb, alacsonyabb hatótávolsággal rendelkező Model S és Model X variánsok forgalmazása. Az utóbbi időben a prémium szegmensben bizony nagyon erős riválisok jelentek meg, sorolni lehetne az olyan autókat, amik bizony feladják a leckét a drágább Tesláknak. Erre lehet válasz az, hogy a továbbiakban olcsóbban hozzáférhetővé válnak ezek a járművek.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére