Már biztos: idén jönnek a Steamroller alapú Opteronok

A hír meglepő, hiszen korábban úgy tűnt, 2014 második feléig nem érkeznek Steamroller alapú, integrált videó vezérlővel nem rendelkező asztali processzorok.

Már biztos: idén jönnek a Steamroller alapú Opteronok

Az elmúlt hónapok folyamán úgy tűnt, hogy az AMD következő generációs, Steamroller mikro-architektúrára támaszkodó asztali processzorai majd csak 2014 folyamán kerülnek a boltok polcaira, ami a korábbi, 2012 elején közölt tervekhez képest jelentős késésnek minősül.

A tavaly novemberi értesülések hidegzuhanyként hatottak, ám az AMD illetékesei az idei év januárjában megrendezett CES alkalmával megnyugtatták a felhasználókat: érkeznek idén Steamroller alapú processzorok is, méghozzá a Kaveri APU egységek személyében. Azóta újabb fejlemény is van az ügyben, ami az előzmények tekintetében valódi meglepetés. Az AMD egy, a befektetők számára készített prezentációban, amely az idei év első negyedévének eredményeiről ad képet, egy érdekes diagramot is elhelyezett, ami elsősorban az üzleti felhasználók számára tartogathat örömteli részleteket. Íme:

A fenti diagram alapján úgy tűnik, hogy a Steamroller alapú Opteron processzorok, amelyek a munkaállomások és a szerverek szegmensét veszik célba, még idén debütálnak. Érdekesség, hogy az Xbitlabs munkatársai szerint a korábbi Opteron útiterven még az szerepelt, hogy a Steamroller alapú Opteron processzorok majd csak a 2014-es év második felében mutatkoznak be, így a friss útiterv mindenképpen meglepetésnek tűnik.

További meglepetés, hogy az új chipek annyira frissek, hogy még a termék-specifikus kódnevüket sem közölte az AMD. Persze ez a hír nem csak az üzleti felhasználók számára lehet jó, hanem azoknak a felhasználóknak is, akik a Kaveri APU-ban találhatónál több processzormagra vágynak, integrált videó vezérlőre pedig abszolút nincs szükségük.

Abból kiindulva, hogy az Opteron család Steamroller alapú tagjai még idén bemutatkoznak, jó esély van arra is, hogy asztali számítógépekbe szánt társaikra sem kell már sokat várni.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward