Shop menü

MÁR AUGUSZTUSBAN LÁTHATJUK A XIAOMI ELSŐ AUTÓJÁT

Egyelőre még csak egy koncepcióról lesz szó, amin tapasztalt szakemberek dolgoznak.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Már augusztusban láthatjuk a Xiaomi első autóját

A Xiaomi korábban bejelentette, hogy beszáll az elektromos autók piacára. Miután a vállalat egyébként már több olyan közlekedési eszközt is kínál, ami az úgynevezett „utolsó kilométer” kategóriába illeszkedik. Ilyenek például a vállalat rollerei, amik hatalmas népszerűségnek örvendenek.

A rollereknél viszont a Xiaomi sokkal nagyobb szeletet szeretne a közlekedésből, olyannyira, hogy saját autógyártást indítana be. Ehhez pedig dollármilliárdokat kíván a következő években fejlesztésekre fordítani. Az első eredményét pedig már lényegében heteken belül megláthatja majd a közönség. Ugyanis a Xiaomi állítólag még nyáron elő fog rukkolni az első prototípussal.

Annak érdekében, hogy a kész termék jó legyen, a Xiaomi nem saját kútfőből akar dolgozni a tervezés során, hanem inkább tapasztalt szakembereknek, vállalkozások segítségét kérte. Állítólag a vállalat első prototípusának a tervezését a HVST Automobile Design intézi. A külső dizájnért felel majd a sanghaji gárda, és láthattunk már tőlük izgalmas formavilággal rendelkező koncepciót.

A HVST Automobile Design rajzolta meg a WM Motor számár a Weltmeister Maven nevű járművet. Ez egy nagyon dinamikus, formával rendelkező terv lett, miközben a légellenállása is nagyon kedvezően alakul (0,23 Cd). Egyszerre alkalmas az alacsony fogyasztás elérésére és a figyelemfelkeltésre. A Maven is egy elektromos autó tanulmány, mint amire a Xiaominak szüksége van most, szóval bizakodóak lehetünk a tervezés szempontjából.

Weltmeister Maven egyébként az ígéret szerint egy 800 kilométeres hatótáv elérésére képes koncepció, amit egy 110 kWh-s akkumulátorcsomaggal valósít meg. Ez pedig nagyon jól hangzik. Mert bár a 110 kWh nagyobb a megszokottnál, a 800 km-es hatótáv is lényegesen több annál, mint amit ma el tudnak érni a villanyautók. Szóval itt tényleg nagyon kedvező fogyasztási érték lenne kihozható, amihez jelentősen hozzájárulna a jármű megjelenése. Bízunk abban, hogy a HVST Automobile Design csapata a Xiaomi számára is egy hasonlóan hatékony és látványos megoldást alkotott.

Azt nem tudni még, hogy a prototípus már olyan lesz-e, amit közúti tesztelésre szánnak, vagy arra még várni kell. De már arra számítanak többen is, hogy ezzel kezdetét fogja venni a Xiaomi erőteljesebb PR kampánya az újonnan megcélzott szegmens mellett. Egyhamar még biztosan nem lesz megvásárolható Xiaomi villanyautó, de a cég valószínűleg arra fog törekedni, hogy a vásárlók érdeklődését már most felkeltse. Az is elképzelhető, hogy idővel elkezd felvenni előrendeléseket, ez ugyanis a villanyautós érában egyáltalán nem szokatlan.

Korábban a Xiaomi azt nyilatkozta, hogy legkorábban 2024-ban lehet majd hozzájutni az első kész járműhöz.

Ha minden a vállalat tervei szerint alakul, akkor nagyjából 2 év múlva már arról beszélhetünk majd, hogy megjelenhet kereskedelmi forgalomban az autó. De azért ezzel a kijelentéssel még mindenképpen nagyon vigyáznánk. Azért nagyon ritka az, hogy egy elektromos autó egy új gyártótól az előzetes menetrend szerint képes megjelenni.

A Xiaomi Jicsuangban építette fel a kutató és fejlesztő központját, és az autógyártással foglalkozó részleg egyszerűen csak Xiaomi Auto néven fog üzemelni. Szóval a járműveknél sem érdemes arra számítani, hogy más márkanév alatt fognak megjelenni. Ha egyszer eléri majd a céljait, akkor éves szinten 300 ezer autót szeretne gyártani, és már az első modellt évi 150 ezres példányszámban szeretné kihozni. Elvileg a K+F csapat mostanra több mint 1000 főre gyarapodott, és sok tapasztalt szakemberre tett szert a cég.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére