Shop menü

MAJDNEM FÉLMILLIÁRD DOLLÁRT SZENTEL A MŰHOLDAS KOMMUNIKÁCIÓ ERŐSÍTÉSÉRE AZ APPLE

Az iPhone 14 széria más képes segélykérő üzenetet küldeni akár ott is, ahol nincs térerő, most pedig az Apple bejelentette, hogy a szolgáltatás mögött álló rendszerbe hatalmas összeget fektet.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Majdnem félmilliárd dollárt szentel a műholdas kommunikáció erősítésére az Apple

Az Apple folyamatosan dolgozik azon, hogy különleges funkciókkal szolgáljon, és általában az a célja, hogy ezt saját módon oldja meg. Jó példa erre a műholdas segélykérési rendszer kiépítése is, amibe nem más gyártókkal közösen fogott bele, hanem a saját megoldását igyekszik kiépíteni, amiben a Globalstar a stratégiai és technológiai partnere.

Mivel a vállalat egészen brutális készpénztartalékot halmozott fel az elmúlt évek alatt, és még a mostani gyenge gazdasági helyzetben is egészen lenyűgöző profitra képes szert tenni negyedévről negyedévre, nem okoz neki gondot az, ha olyan technológiákba kell jelentősebb összeget fektetni, mint például a műholdas segélyhívó tökéletesítése. Az Advanced Manufacturing Fund pénzügyi alapból 450 millió dollárral támogatja meg a Globalstart és segíti a vállalatot a céljai elérésében, a szolgáltatásának erősítésében.

Galéria megnyitása

Jelenleg még nem fut a segélykérő lehetőség, de már ebben a hónapban el fog indulni. Fontos, hogy ez nem azon a befektetésen múlik, amit most az Apple bejelentett. A csaknem félmilliárd dollár már arra fog menni, hogy a szolgáltatás még jobban üzemelhessen, és adott esetben gyorsabb, közvetlenebb adatkapcsolat legyen a készülék és a műholdak között. Ez a technológia még gyerekcipőben jár, de nagy fejlődésnek néz elébe, és jelentős potenciál van benne. Az Apple támogatása révén a műholdak mellett a földi egységek is új szintre léphetnek.

A Globalstarnál 300 dolgozó fókuszál majd arra, hogy az új segélykérő szolgáltatás megfelelően üzemeljen és még jobb lehessen idővel. Kiemelte az Apple, hogy ennek, és az autóbaleseteket érzékelni képes rendszernek köszönhetően olyan esetekben is gyors segélykérést tudnak indítani a felhasználók, amikor erre egyébként nem lenne lehetőségük. Vagy azért, mert egy balesetben elveszik az eszméletüket, esetleg nem tudják elérni a mobiljukat, vagy azért, mert nincs térerő ott, ahol bajba jutnak.

Galéria megnyitása

A műholdas segélyhívó az ITU Radio Regulations által létrehozott L és S sávokon rendelkezésre álló spektrumokat használja, amiket direkt a mobiltelefonok és a műholdak közötti kommunikációra alkottak meg. Globalstar 24 műholdból álló hálózata fogadja majd szükség esetén az iPhone 14 modellekről indított üzeneteket, és ez fogja továbbítani a legközelebbi földi állomáshoz, ahonnan pedig már biztosított lesz a megfelelő hálózati kapcsolat a segélykérések célba juttatásához. Alacsony Föld körüli pályán keringő műholdakról van itt szó, amik több mint 25 ezer kilométert tesznek meg a föld körül óránként.

Galéria megnyitása

A 450 millió dolláros befektetés révén a Globalstar jobb antennákat alkothat és több földi állomást hozhat létre, ezek egyaránt hozzájárulnak majd a kommunikáció gyorsulásához. Hiszen itt a rendszer kétleltetése nem milliszekundumokban, hanem percekben mérhető egyelőre.

Galéria megnyitása

Egyelőre csak az Egyesült Államokban és Kanadában lesz támogatott a műholdas kommunikációt használó segélyhívó, de idővel valószínűleg szeretné ezt a lehetőséget globálisan biztosítani az Apple.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére