Las Vegasban február 11-én dől el, hogy a profi és amatőr kategóriában döntőbe jutott hat-hat csapat közül ki nyeri el az egyenként 100 ezer dolláros (20 millió forintos) fődíjat.

A budapesti csapat az egyetlen, amely kelet-európából jutott a legjobbak közé a megmérettetésben, amelyben olyan neves játékszoftver-fejlesztő óriások is részt vesznek, mint a Nintendo, a Microsoft, a Sony vagy az Electronic Arts.

A számítógépes játékfejlesztők éves konferenciájának részeként meghirdetett Indie Game Challenge (IGC) elnevezésű független játékfejlesztői versenyen amerikai, svéd és izraeli fejlesztők munkái közé került a magyarok Fortix 2 nevű stratégiai játéka - számolt be az MTI.

Az öttagú fejlesztői csapat ezt a játékot elsősorban nem a "kemény" játékszoftver-imádóknak, hanem azoknak szánja, akik rövidebb menetekben és csak időnként játszanak számítógépen, játékkonzolon, mobilon vagy a közösségi oldalakon - olvasható a Nemesys Games közleményében.

Az IGC versenyre nevezett játékok közül a csapatok innovatív megoldásait díjazzák, összesen 350 ezer dollár (70 millió forint) értékben. A fődíj mellett különdíjjal jutalmazzák a legjobb grafikát, játékmenetet és technológiai megvalósítást, valamint a játékosok szerint legjobbnak ítélt játékot további 10 ezer dollárral (2 millió forinttal).

Ebben a versenyben a magyar netezők is segíthetnek, ha az IGC hivatalos oldalán (www.indiegamechallenge.com/finalists/fortix-2/) a magyar fejlesztőkre voksolnak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

15 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
kapmar
kapmar
2011. jan. 27. 7:20
#13

Igazat adok Terrornak. Minél jobban a pondróval foglalkoztok, neki annál jobban tetszik.

A bemutató videóban azért vicces, hogy van rajta egy a keresztes lovagokra jellemző szimbólum, ott hever egy játékkard és a végső megnyilvánulás a "We need you!" az kicsit Uncle Samesre sikeredett. Így összességében jó poén lett szerintem. :)

Terror
Terror
2011. jan. 27. 1:24
#12

Térjetek már vissza a tárgyra, nemár a trollt etessétek.

Kolompár Baktaló
Kolompár Baktaló
2011. jan. 26. 22:58
#11

ellenuk hol lehet szavazni? :$

Heroes27
Heroes27
2011. jan. 26. 23:04

szégyeld magad

Kolompár Baktaló
Kolompár Baktaló
2011. jan. 26. 22:57
#10

a nicknevem poen:).nemvagyok cigany "dázsvírem" :D de szerintem nem valo oda egy ilyen hulladek nemzet szulotte.:)(bocs ha valakit megbantottam ezzel)

Joachim21
Joachim21
2011. jan. 26. 22:10
#9

Az ilyen megnyilvánulásokkal csak azt éri el, hogy az is megismeri a büdöscigány lelkületet, aki eddig bevette a liberális maszlagot. Ezúton is köszönjük az őszinte vallomását arról, hogy mennyire is lehet magyar egy ilyen.

axe
axe
2011. jan. 26. 22:03
#8

jáj dicsák most olvasom el a nevét xDDDDD

Heroes27
Heroes27
2011. jan. 26. 22:15

xDxDxDxDxDxDxDxD axe tied a nap kommentjexD de ghostgearé se semmi

ghostgear
ghostgear
2011. jan. 26. 21:18
#7

@Mikrobi: Nézd meg jobban a nevét... Nemazér de színes egyéniségnek tünik xD

Hulky Boy
Hulky Boy
2011. jan. 26. 21:18
#6

Ment 7 szavazat.

Hajrá fiúk :) :) :) :) :)

Kolompár Baktaló
Kolompár Baktaló
2011. jan. 26. 20:54
#5

nehogy mar nyomorult magyarok keruljenek oda fuuuj!-.-

Csaber
Csaber
2011. jan. 26. 20:49
#4

én is adtam nekik egy pöttyöt:)

DiEGO: szerintem nézz el a szemészetre :D

kleinguru
kleinguru
2011. jan. 26. 20:35
#3

Szavazzunk minél többen:)!

Link

_DiEGO_
_DiEGO_
2011. jan. 26. 20:25
#2

Linket pls , hol lehet szavazni ? :) és naná : HAJRÁ Magyarok

kleinguru
kleinguru
2011. jan. 26. 20:20
#1

Nyomtam rájuk 3 szavazatot:)!

Hajrá Magyarok:)!

Vissza az oldal tetejére