Magasra tör az Acer, lehagyhatja a Dell-t

Megfoszthatja a HP mögött elfoglalt második legnagyobb PC-gyártói helyétől a Dell-t az Acer, miután a közelmúlt során rendkívül ügyesen manőverezett, dinamikus fejlődést produkált és jelentősen növelte az eladásait.

Magasra tör az Acer, lehagyhatja a Dell-t

Megfoszthatja a HP mögött elfoglalt második legnagyobb PC-gyártói helyétől a Dell-t az Acer, miután a közelmúlt során rendkívül ügyesen manőverezett, dinamikus fejlődést produkált és jelentősen növelte az eladásait.

Utóbbit illetően bizonyos szempontból még a válság is jól jött nekik, jól ki tudták használni azt a tényt, hogy a vásárlók most még inkább keresték az olcsó, minél jobb vételeket. Az Acer-től ugyanis pontosan ezt kapták, netbookok és más olcsó modellek formájában.

Emellett fontos szempont még az is, hogy a vállalat meglepő előrelátásról tett tanúbizonyságot, jóval hamarabb ismerte fel a vásárlók igényeit, mint a vetélytársaik, és nyomban meg is tett mindent annak érdekében, hogy maradéktalanul ki is elégítse ezeket az igényeket.

A sikerreceptjük harmadik, legnagyobb volumenű összetevője pedig a lendületes felvásárló-akciójuk; az elmúlt két év során olyan cégeket kebeleztek be, mint az eMachines, a Gateway és a Packard Bell. Az eMachines-gépek adják az olcsóságaik derékhadát, míg a Gateway az USA-ban, a Packard Bell pedig Európában áll a mély pénztárcájú vásárlók rendelkezésére. A mainstreamről továbbra is a saját nevük (Acer) alatt futó termékeik gondoskodnak.

Mindezek után az Acernek valóban reális esélyei lehetnek rá, hogy magához ragadja a második helyezést, és maga mögé utasítsa a Dell-t

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward