LTE-re gyorsít a Nexus 4

A Google referencia készüléke még tökéletesebbé válhat a közeljövőben. Sok újdonság között friss Nexus 4-et is hozhat a Google I/O.

LTE-re gyorsít a Nexus 4

A Google negyedik okostelefonja - illetve egészen pontosan az ötödik, ha ide számoljuk a legelső androidos gépet, a Google G1-et - szinte tökéletesre sikeredett, de a csillogás mellett két dolog azért beárnyékolta a specifikációját. Az LG-vel közösen készített okostelefon tárhelye igen szűkösre lett szabva, és kimaradt a 4G LTE hálózati modem.

Hamarosan némi kezelésnek vetik alá a készüléket, és ezzel együtt az egyik, sok kritikát kapott pontot már szinte biztos, hogy megoldják. Ugyanakkor néhány pletyka alapján elképzelhető, hogy nem csak a mobil kommunikációért felelős modem javul, hanem a háttértár ügyében is lépni fognak. Az ilyen változtatások nem állnak messze a Nexus szériától: a Nexus 7 eredetileg 8 és 16 GB-os kivitelben volt kapható, mostanra viszont 16 és 32 GB-nyi tárhellyel vásárolható meg, és van HSDPA modemmel bővített változata is. Valamint a Nexus 4-nek sem ez lenne már az első ráncfelvarrása, mivel néhány kisebb, a külsőt érintő változtatást már eszközöltek nála. Igaz, teljesen más volumenű a két dolog, de a lényeg ugyanaz: a Google gondját viseli a termékének.

A Google tehát úgy fest, hogy foglalkozik a felhasználók aggodalmaival, és ennek megfelelően jöhet a Nexus 4 frissített variánsa. Az új Nexus 4 várhatóan változatlan áron kerül a boltok polcaira (299 és 349 dollár), legalábbis a tárkapacitás módosítását követően. A 4G LTE elképzelhető, hogy némi felárat fog jelenteni. Ezek mellett pedig a nagyobb piac lefedésének érdekében elkészülhet a CDMA rádiós változat is, ami szintén 32 GB-ig terjedő tárhellyel lesz felvértezve az előzetes információk alapján.

Sajnos a hivatalos információk váratnak magukra. Elképzelhető, hogy a május 15-i Google I/O fejlesztői konferencia előtt nem is érdemes megerősítést várni a Google részéről a fentiekkel kapcsolatosan.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward