Az AMD Llano és Ontario kódnévvel ellátott központi egységeiről már több hírt is olvashattunk az elmúlt hetek folyamán, ám most ismét friss értesülések láttak napvilágot az említett termékekkel kapcsolatban. Az alábbi pár sorban összefoglalt hírek az AMD egyik illetékesétől, a globális termékmenedzsmentért felelős részleg alelnökétől, Leslie Sobon-tól származnak.
Nyáron válnak elérhetővé a nagyteljesítményű hibrid chipek
A Llano családban helyet foglaló újdonságok egy grafikus maggal és x86-os processzormagokkal rendelkeznek majd. A termékek a kereskedelem fő áramába és a felsőkategóriás megoldások piacára szánt noteszgépekben kaphatnak majd helyet, míg az olcsóbb noteszgépekben és a netbookokban az Ontario, illetve a Zacate chipek lesznek jelen. A hírek szerint az AMD már megkezdte az együttműködést a különböző partnerekkel annak értekében, hogy elkészülhessenek az első Llano és Zacate központi egységek köré épülő konfigurációk. Az illetékes elmondása szerint a termékek fejlesztése és az újdonságokkal felszerelt noteszgépek értékesítése között rendszerint 12-18 hónapnyi idő szokott eltelni, jelenleg pedig még bőven benne van a gyártó ebben az időkeretben.
Ahogy már korábban is beszámoltunk róla, a Llano APU (Accelerated Processing Unit) egységek maximum négy  x86-os processzormagot tartalmaznak majd, de kettő- és hárommagos változatok is készülnek majd belőlük. A központi egységek processzormagjai egyenként 9,69 mm2-es felülettel rendelkeznek és egyenként több, mint 35 millió tranzisztort tartalmaznak. Az említett értékekbe nem tartozik bele a másodszintű gyorsítótár. A magok 0,8V és 1,3V közötti magfeszültséggel üzemelnek majd, órajelük pedig 3 GHz felett lesz. A magok feszültsége és órajele a megadott TDP kereten belül dinamikusan változhat majd: a rendszer az éppen futó alkalmazásnak megfelelően állítja be az órajeleket és feszültségeket, így mindig a lehető legjobb teljesítményt lehet elérni, a lehető legjobb fogyasztás mellett. A grafikus maggal is ellátott Llano chipek TDP-je 20W és 59W között fog elhelyezkedni. A felsőkategóriás két-, három és négymagos egységek TDP-je 35W és 59W között, a kereskedelem fő áramába szánt kettő-, három és négymagos megoldásoké 30W körül, míg az alacsony fogyasztás mellett üzemelő kétmagos Llano processzoroké 20W körül fog elhelyezkedni. A chipek 32 nm-es SOI technológiával készülnek majd.
A chipek a Sabine platformban kapnak helyet, amelyben Hudson I/O vezérlő teljesít szolgálatot. A rendszer tartalmaz majd PCI Express portot videokártyák számára, ezen kívül 16 darab USB 2.0-s csatlakozót, hat darab RAID támogatással is ellátott SATA portot, Gigabites Ethernet vezérlőt és egyebek mellett integrált órajel generátort is, sőt, a Hudson M3-as változat még USB 3.0-s portot is kínál majd. A Sabine opcióként Vancouver sorozatú videokártyákkal is felszerelhető lesz.
Ontario: célkeresztben a netbookok
Leslie Sobon a Llano mellett az Ontario-val kapcsolatos tervekre is kitért. A tervek szerint az Ontario alapú megoldások a tábla PC-k piaca helyett inkább a netbookok szegmensét veszik majd célba, ugyanis a dolgok jelenlegi állása szerint ez utóbbi kategória jóval népszerűbb a vásárlók körében.Augusztus folyamán még arról nyilatkoztak az AMD illetékesei, hogy mindenképpen piacra dobnak majd tábla konfigurációkat a nem is oly távoli jövőben, ám ezekkel nem céljuk az, hogy konkurenciát állítsanak az ARM alapú SoC megoldásokkal felszerelt tábla konfigurációknak. Az tény, hogy a netbookok és a hasonló, alacsony energiafogyasztás mellett üzemelő rendszerek népszerűbbek, mint a tábla konfigurációk, de azt sem szabad elfelejteni, hogy a tábla PC-kre igenis van igény, elég ha az Apple iPad-jének népszerűségére gondolunk.
Intel Core i5 vs. AMD Zacate
Az AMD egy kis bemutatóval is meglepte a nagyérdeműt: a gyártó egy Core i5-ös sorozatú processzorral eresztette össze Zacate kódnévvel ellátott APU egységét, amely 18W-os TDP-vel büszkélkedik, két Bobcat processzormagot tartalmaz és még egy Evergreen sorozatú DirectX 11-es támogatással ellátott GPU is helyet foglal benne. A két Bobcat alapú APU egység, azaz az Ontario és a Zacate közül utóbbi az ütőképesebb, már ami a teljesítményt illeti.
Hogy mire is képes egy Zacate APU az Intel Core i5-ös mobil processzora ellen, amelyben Intel HD Graphics IGP teljesít szolgálatot? Nos, arról az alábbi videó ad némi képet.
 
A City of Heroes alkalmával a Core i5-ös rendszer Intel HD Graphics IGP-je 6-7 FPS körüli teljesítményt mutatott fel, ezzel szemben a Zacate APU – látszólag jobb minőségi beállítások alkalmazása mellett is – 30 FPS körüli teljesítmény nyújtott. A tesztelők azt is megvizsgálták, hogy az Internet Explorer 9-es tesztverzióját használva melyik rendszer tudja jobban kihasználni a hardveres grafikai gyorsítás kínálta előnyöket. A Core i5 Intel HD Graphics egysége nem remekelt a tesztekben, de a Zacate itt is állta a sarat.
Most már csak azt kéne tudni, hogy a Zacate belsejében lévő, DirectX 11-es támogatással is rendelkező Evergreen sorozatú GPU pontosan milyen specifikációkkal rendelkezik, de az ezzel kapcsolatos részleteket egyelőre homály fedi. Az már biztos, hogy az APU GPU-ja egy videó dekódolásért felelős blokkot is tartalmaz majd, ami a jelenlegi Radeonokban található UVD motorral áll rokonságban.
A fenti képen látható az a tesztplatform, amelyben a Zacate kódnévre keresztelt APU egység helyet foglalt. A 18W-os TDP-vel rendelkező központi egység hűtéséről egy kisméretű hűtőborda és egy kisméretű ventilátor gondoskodik. Az Ontario, amely már csak fele ekkora, azaz 9W-os TDP-vel fog érkezni, még ennél is szerényebb hűtést igényelhet majd, de ez nem is csoda, hisz ez a termék már nem a notebookokban kap helyet, hanem a Pine Trail Atom platformmal szerelt netbookok ellen száll majd harcba.
Az fent említett APU egységek szállítása már az idei év negyedik negyedévében megindulhat a partnerek számára, majd a következő év első negyedévében megjelenhetnek a boltok polcain az első Zacate alapú konfigurációk is. Az Ontario alapú készülékek valamikor a Zacate modellek megjelenése után kerülhetnek forgalomba, pontos időpont azonban egyelőre nem áll rendelkezésre.