LIFX – Amikor a villanykörte új, modern köntöst kap

A LED-es fényforrás WiFi támogatással érkezik, így okostelefonról tudjuk szabályozni fényerősségét, világításának színét, illetve azt is, hogy be legyen-e kapcsolva.

LIFX – Amikor a villanykörte új, modern köntöst kap

Bevezető

A halogén izzóktól a kompakt fénycsöveken át a LED-ekig – dióhéjban

Normál izzóA háztartásokban használatos izzók, amelyeket sokszor csak "villanykörtéknek" szokás nevezni, az elmúlt évtizedek során meghatározó szerepet töltöttek be életünkben. A villanykörték törékenyek, üzem közben alaposan felforrósodnak és fogyasztásuk sem éppen alacsony – legalábbis a modernebb fényforrásokéhoz képest. A gázzal vagy vákuummal töltött üveggömb belsejében Wolfram izzószál biztosítja a fényt, amelynek élettartama nem túl hosszú – főleg, ha sokat kapcsolgatják a lámpát.

A fentiek ellenére sokáig nem igazán volt ütőképes alternatíva, amellyel ki lehetett volna váltani a villanykörtéket, de ahogy telt-múlt az idő, a technológia fejlődésével felbukkantak életképes és ütőképes megoldások – ilyenek voltak például az 1980-as években kifejlesztett kompakt fénycsövek (CFL), amelyek még ma is népszerűek.

Kompakt fénycsőEzek nehezebbek és esetenként nagyobbak is, mint egy villanykörte, de cserébe alacsonyabb fogyasztás mellett biztosítják ugyanazt a fényerősséget, így érdemes lehet őket választani – még akkor is, ha egy-egy ilyen energiatakarékos fénycső ára a hagyományos izzókéhoz képest elég magas. A kompakt fénycsövek a hagyományos izzólámpákhoz képest tízszer vagy akár tizenötször hosszabb élettartammal rendelkeznek, fogyasztásuk pedig azonos fényáram mellett nagyjából 20%-a a hagyományos izzókénak. A kompakt fénycsövek többféle kivitelben, többféle minőségben kerülnek az üzletek polcaira, így várható élettartamuk is erősen változó. A kompakt fénycsövek kapcsán sokat kritizált tulajdonság, hogy felkapcsolás után nem működnek azonnal maximális fényerősséggel.

Cserébe viszont lágyabb, szórtabb fényt biztosítanak, amit felépítésüknek köszönhetnek, hiszen nagyobb világító felülettel rendelkeznek, mint egy hagyományos izzó. Ezekből a fényforrásokból úgynevezett dimmelhető, azaz változtatható fényerejű változatok is készülnek.

LED-es lámpaEgy ideje a LED alapú "villanykörték" is jelen vannak a piacon, méghozzá egyre kedvezőbb áron. Eleinte a LED-es világítás elég drága úri huncutság volt, de mára már elérhető közelségbe került a technológia. A hideg vagy meleg színhőmérsékletű példányok mellett speciális, változtatható színű és fényerősségű modellek is kaphatóak, amelyek jellemzően okostelefonról irányíthatóak. Ezek a termékek egyéb extra funkcióval is rendelkeznek, viszont a különlegességet meg is kell fizetni: egy-egy ilyen lámpa beszerzése jóval többe kerül, mint egy közönséges LED-es fényforrásé.

A választék manapság már elég nagy, ugyanis egyre több gyártó lát fantáziát az okos villanykörtékben. Mivel ez a piaci szegmens még fejlődés előtt áll, így várható, hogy a mai, helyenként még rendkívül borsos árak az elkövetkező évek folyamán jelentősen csökkenni fognak – ahogy az az utóbbi években a normál, "buta" LED-eknél is tapasztalható volt.

Ezzel el is érkeztünk tesztünk főszereplőjéhez, amely a LIFX nevet kapta. Az újdonság egy okos LED-es lámpa, amely 17 wattot fogyaszt, cserébe viszont 1017 lumenes fényáramot kínál, ami egy 75 wattos izzó fényáramához hasonlítható. A lámpa extraként WiFi kapcsolaton keresztül okostelefonról is vezérelhető, így a sima fehér fény helyett bármilyen színárnyalatot megjeleníthet, sőt, egyéb extra funkciókat is biztosít, amelyekről az elkövetkező oldalak folyamán rántjuk le a leplet. Vágjunk is bele!

LIFX – Hardver, fogyasztás és melegedés

Hardver

A mai tesztünk alanya, a LIFX elegáns dobozt kapott, ami két részből áll: egy kisebb kartonborításból, illetve egy kartondobozból, mindkettő elég informatív. A csomagoláson a LIFX minden fontosabb tulajdonsága fel van tüntetve, így ha nem lennénk tisztában, mi lapul odabent, innen tökéletesen tudnánk puskázni.

Az elegáns doboz belsejében ezúttal nem sok kiegészítőt találunk: az igényesen elcsomagolt LIFX lámpa mellé csak egy kis füzetecske került, amit a doboz belső oldalára ragasztottak, viszonylag könnyen oldható ragasztóval. Kiegészítők vagy tartozékok ezúttal nincsenek, de ez nem is meglepő, hiszen egy LED-es fényforrásról van szó, amit csak egyszerűen be kell tekerni a szabad E27-es izzófoglalatba.

A LIFX lámpa dizájnja a csomagoláshoz hasonlóan igényes, de egyben letisztult is. Az E27-es foglalat felett masszív fémhenger rejti az elektronikát, illetve a LED-eket, a ház felső részén pedig tejüveg hatású műanyag borítást helyeztek el, ami diffúzorként funkcionál, azaz segít, hogy a LED-ek fénye egyenletesen, finoman szóródjon szét az adott helyiségben. Persze így sem érdemes sokáig bámulni a lámpát bekapcsolt állapotban, maximálisra tekert fényerősség mellett, mert az 1017 lumenes fényerősség azért elég combos.

A ház oldalán találunk egy kétállású kapcsolót, ami tulajdonképpen a Reset funkciót biztosítja. Ha ezt megnyomjuk, a lámpa gyors színváltásokkal visszaáll gyári állapotba, majd a folyamat végén fehéren kezd világítani. Ezen kívül semmi extra nincs a lámpán, leszámítva a stílusos LIFX logót.

Mielőtt továbblépnénk, jöjjenek a számok! A LIFX E27-es példánya 65 milliméteres átmérővel bír, hossza pedig 135 milliméter. A termék első kézbevétele után feltűnhet, hogy meglehetősen nehéz: egészen pontosan 288 grammot nyom a mérlegen. Ez egy normál izzóhoz képest elég sok, de a kompakt fénycsövek mércéjével nézve nem túl rendhagyó.

Egyedi színárnyalat 1%-os fényerősséggel

A ház belsejében több LED is jelen van, amelyek együttesen maximum 1017 lumenes fényáramot biztosítanak. A fényforrás színhőmérséklete szoftveresen állítható, méghozzá 2700k és 8000k között, csak úgy, ahogy a fényerősség, amit 1% és 100% között lehet módosítani, természetesen 1%-os lépésközökkel. A LIFX fénysugarának szöge 130 fok, azaz elég jól bevilágítja az adott teret, ha kellően magasan van. Maguk a LED-ek 40 000 üzemórás élettartammal bírnak, azaz napi négyórányi működéssel számolva nagyjából 27 évig élvezhetjük az okos LED-es lámpa fényét. Maximális fényáram, azaz 1017 lumen mellett 17 wattos fogyasztásra kell felkészülni. Ez nem hangzik rosszul, hiszen ekkora fényáram eléréséhez egy 75 wattos hagyományos izzóra van szükség – innen nézve a fogyasztás abszolút baráti.

A fémház a felsoroltak mellett egy rendhagyó alkatrészt, egy WiFi vezérlőt is rejt, ami 802.11 b/g/n támogatást kínál. Ez az egység a LIFX okostelefonon keresztül történő vezérlését segíti – a siker érdekében Android és iOS rendszerekre egyaránt készült ingyenesen letölthető alkalmazás. Mindjárt ezeket is bemutatjuk, de egy kicsit még maradjunk a fizikai jellemzőknél.

Fogyasztás

Fentebb már említettük, hogy a LIFX maximális fényáram mellett 17 wattot fogyaszt. Érdekességképpen megnéztük, hogyan változik a fogyasztás akkor, ha a fényerősséget sávososan, 10%-os lépcsőközökkel emeljük. Természetesen a készenléti állapotban mérhető fogyasztásra is kíváncsiak voltunk, hiszen ez fontos, mert ahhoz, hogy a LIFX-et vezérelni tudjuk, az E27-es foglalatnak mindig áram alatt kell lennie – abszolút nem mindegy, ebben az állapotban mennyit fogyaszt a termék.

Méréseink alapján 2,7 watt körüli fogyasztásra kell felkészülni készenléti állapotban, 1%-os fényerősség esetén pedig 2,8 wattot kér a termék. Érdekesség, hogy 80%-os fényerősségnél csúcsra ér a fogyasztás, és ha tovább növeljük a fényerősséget, a fogyasztás már nem növekszik tovább. Igaz, e két szint között nincs is túlságosan extrém fényerősség-növekedés, legalábbis szabad szemmel vizsgálva.

Melegedés

Üzem közben persze a LIFX is melegszik, mivel nagyteljesítményű LED-ek vannak benne, amelyeket hűteni kell. A LIFX háza a gyártó tesztje szerint 69 Celsius fokos hőmérsékletre melegszik fel huzamosabb használat során, igaz, a mérést egy elég meleg helyiségben végezték, ahol 27,9 Celsius fok volt a környezeti hőmérséklet. Általánosságban elmondható, hogy a LIFX a normál izzókhoz képest feleannyira melegszik, a kompakt fénycsövekhez képest nagyjából 20%-kal alacsonyabb az üzemi hőmérséklete. Zárt, egyáltalán nem szellőző világítótestben így sem érdemes használni.

Készenléti állapotban kellemesen langyos a LIFX házának alsó része, ahol a tápegység lakik – ez elsőre meglepő lehet, de teljesen normális dologról van szó. A készenléti állapothoz áramra van szükség, így a tápegységnek ekkor is dolgoznia kell.

LIFX – Szoftver és működés

Beüzemelés

A LIFX beüzemelése egyszerű: csak be kell tekerni a korábbi hagyományos izzó vagy kompakt fénycső helyére, az E27-es izzófoglalatba, majd áram alá kell helyezni a foglalatot és már indulhat is a móka.

A szoftver beüzemelése szintén nagyon egyszerű. Első körben le kell tölteni a LIFX alkalmazást az adott okostelefonra. Android esetén a Google Play áruházat, iOS esetén az Apple App Store-t kell felkeresni. Az app telepítése után indulhat is a konfigurálás. Az alkalmazás iOS-re írt változata mozgóképes segédlettel mutatja be, mit kell tenni a sikeres beüzemeléshez – az egész folyamat nem több 1-2 percnél.

Az iOS-re írt app útmutatásai

Az app elkezdi keresni a LIFX lámpát, majd ha megtalálta, néhány beállítás elvégzése után megkér minket, kapcsoljuk össze a helyi WiFi hálózattal. Ha ez megvan utána már nem kell az okostelefon WiFi vezérlőjét használni a lámpával való kommunikációra.

A beüzemelt lámpánál, ami immár a helyi WiFi hálózatra is kapcsolódik, érdemes azonnal elvégezni egy firmware frissítést annak érdekében, hogy minden funkció megfelelően működjön. Esetünkben az alap firmware nem volt túl együttműködő: ha az okostelefonos appot bezártuk, a lámpa fénye fehérre váltott, vagyis a rendszer nem jegyezte meg a legutolsó állapotot. A firmware frissítése után ilyesmit már nem tapasztaltunk, legalábbis a normál világítás esetében.

Firmware frissítése Windows 8.1 alatt

A firmware frissítéséhez egyelőre még külön PC-re van szükség, de a LIFX app későbbi verziója már az okostelefonon keresztüli frissítésre is lehetőséget biztosíthat az ígéretek szerint. Jelenleg Windows, Mac OS X vagy Linux alapú PC-t használhatunk a folyamathoz, a legfrissebb firmware pedig itt lapul.

A frissítés folyamata egyszerű, de gyorsnak nem neveznénk: a teljes művelet nagyjából 50 percet emésztett fel. A folyamat során a lámpa többször is újraindul – az aktuális állapotról mindig tájékoztat a PC-s alkalmazás. A frissített firmware mellé az iOS app 1.2-es vagy újabb, illetve az Android app 1.7-es vagy újabb változatát kell használni attól függően, milyen mobileszközzel rendelkezünk.

Működés

A LIFX maximális fényerőn használva jól bevilágított egy 10 négyzetméteres helyiséget, de egy 16 négyzetméteres szobában is kipróbáltuk, ahol szubjektív véleményünk szerint szintén derekasan helytállt. A gyártó a lámpamennyiség kiválasztásával kapcsolatban azt tanácsolja, hogy egy 100 négyzetlábas, azaz nagyjából 9,3 négyzetméteres helyiség esetén egy vagy két LIFX lámpa beszerzésén gondolkodjunk el. Ekkora területre szerintünk elég lehet egy LIFX is, igaz, a helyzetet nagyban befolyásolja a szoba kialakítása, illetve belmagassága is. Minden attól függ, ki mennyire szeret este "fényárban úszni". Első körben érdemes egy lámpával kezdeni a tesztet, hiszen a termék egyébként nem olcsó mulatság – de erre majd még később visszatérünk. Ha esetleg már egy LIFX is túl sok fényt ad, szoftveresen bármikor csökkenthetjük a fényerőt és így a fogyasztást is. Jó hír, hogy a világítási beállításokat eltárolja a LIFX, így ha áramtalanítjuk a foglalatot, majd később visszakapcsoljuk a lámpát, a korábbi beállítások szerint fog üzemelni, így nem is feltétlen kell hozzá mindig okostelefont használni, csak ha feltétlenül muszáj módosítani az üzemi paramétereken. A termék elvileg fényerő szabályzóval ellátott kapcsolókkal is kompatibilis, de hogy az adott megoldással együttműködik-e, azt csak tesztelés után lehet megállapítani. Ez tehát lutri.

Az okostelefonos alkalmazással a LIFX minden funkcióját elérjük. A világítás ki- és bekapcsolhatjuk, de emellett a fényerősséget is módosíthatjuk, csak úgy, mint a világítás színét. Az app külön kezelőfelületet kínál a fehér fényhez és a színes fényhez: előbbinél a fehér fény hideg és meleg árnyalatai közül választhatunk, utóbbinál pedig bármilyen szín beállítható a támogatott 16 millió színárnyalat közül. A teszt során volt, hogy a színes világítás határozott színe csak nagyjából 60-65%-os fényerőig marad meg, utána a fehér kezd dominálni, 100%-os fényerősség esetén pedig csak minimálisan van jelen a fényben a kiválasztott szín. Azaz a színes világítás fényereje jóval kevesebb lehet, mint 1017 lumen – ezt megfelelően kalibrált eszköz hiányában sajnos nem tudtuk pontosan lemérni. Extra szolgáltatás, hogy színes világítás esetén akkor, ha gyorsan, három másodpercen belül ki- majd bekapcsoljuk a lámpát, akkor az fehéren kezd világítani – ez egyfajta "vészfunkció".

A fényerősség és a szín szabályozása mellett extra funkciók is rendelkezésre állnak. Ilyen extra, hogy az előre beállított paraméterek szerint kérhetünk "ébresztést", illetve riasztást. A menüben megadhatjuk az időpontot, valamint azt is, milyen gyorsan érje el a világítás az előre beállított fényerősséget – 1 és 30 perc közötti tartományban mozoghatunk.

További extra, hogy a rendszer arra is képes, hogy bekapcsolja a világítást, ha hazaérünk – ekkor is az előre beállított paraméterek szerint működik majd a LIFX. Utóbbi két esetben az utolsó elmentett világítás-állapot lesz aktív.

Időzítő funkciók

Az alkalmazás segítségével egyszerre több LIFX lámpa is vezérelhető, sőt, ezeket akár csoportokba is rendezhetjük, a csoportokat pedig el lehet nevezni – csak úgy, ahogy az egyes LIFX egységeket is. Ha több LIFX is van a környezetünkben, de nem tudjuk, melyik melyik, akkor a listában tartsuk rajta az ujjunkat az egyes rendelkezésre álló egységek nevein, amelyek a pulzáló világítás jóvoltából könnyedén beazonosíthatóak. Ugyanitt, akkor, ha az adott LIFX neve melletti kapcsolóra kattintunk, ki- vagy bekapcsolhatjuk a lámpát, sőt, időzített kikapcsolásra is van mód – ekkor a LIFX egység nevét érintve jobbra kell mozgatni ujjunkat, így előbukkan az időzítő funkció.

Hasznos funkció, ha egy időre elhagyjuk a házat vagy a lakást

Akik sokat utaznak, azaz sokszor vannak házon kívül, értékelni fogják az "On Vacation" üzemmódot, amelynek a lényege tulajdonképpen annyi, hogy a rendszer véletlenszerűen kapcsolgatja le- és fel a LIFX lámpá(ka)t, így a külső szemlélők azt hihetik, a ház tulajdonosai otthon tartózkodnak – miközben valójában ők éppen kikapcsolódnak vagy éppen üzleti úton vannak. Ha több LIFX lámpánk is van, beállíthatjuk, mely lámpák vegyenek részt az említett funkcióban.

Éjszakai és nappali kezelőfelület az iOS app-ban

Ha az alapértelmezett világos téma nem felel meg az okostelefonos appnál, akkor a kezelőfelületen tartva az ujjunkat, mozgassuk azt lefelé, így aktiválódik a sötétebb, esti téma.

A fentebb említett funkciókat egyébként használhatjuk lámpánként, lámpacsoportonként, de akár arra is van lehetőség, hogy minden lámpára alkalmazzuk a beállításokat, legyen szó fényerősségről, üzemmódról vagy akár a világítás színéről.

Effektek és lámpacsoportok

Extraként különböző effektek is rendelkezésre állnak, ilyen például a villogó mód, a gyertyafény mód, illetve a lávalámpa mód, sőt, akár zenére is változhat a lámpa fénye. Az egyes módok melletti ikonra kattintva módosíthatjuk az effekt működését (sebesség, működési tartomány, intenzitás, stb...), viszont ahogy kilépünk az okostelefonos alkalmazásból, az effekt helyett a korábban alkalmazott világító üzemmód lép működésbe. Ez zavaró, hiszen akkor, ha egész estét betöltő effektezett hangulatvilágításra vágyunk, ez a malőr komolyan keresztbe tehet nekünk.

Végezetül készítettünk egy videót is, amely bemutatja, hogyan működik együtt a LIFX az okostelefonos alkalmazással. A lámpa fényerősségét nem tudja visszaadni a kamera, de a lényegi funkciók azért látszanak.

Verdikt

A LIFX egy elég meggyőző modern "villanykörte", amely okostelefonnal kiegészítve rengeteg extra funkciót kínál – okostelefonja pedig lassan már mindenkinek van. A termék igényes dizájnnal, strapabíró felépítésben kerül az üzletek polcaira, alkalmazása pedig rendkívül egyszerű: csak be kell csavarni a korábbi E27-es izzó helyére, össze kell kapcsolni az okostelefonos appal és már használhatjuk is – nincs szükség az elektromos hálózat átalakítására, illetve extra vezérlők beépítésére sem.

Az újdonságnak szoftver tekintetében még fejlődnie kell, de ahogy a szakemberek eddigi munkáját elnézzük, egészen biztosan érkeznek majd új funkciók, illetve hibajavítások a következő néhány frissítéssel. Az app használhatóságára és funkcionalitására nem lehet panasz, de apróbb hibái azért még vannak, amelyek kijavításra várnak – ilyen például az, hogy az app bezárásával az éppen aktív világítási effekt is kikapcsol.

Az 1017 lumenes fényerősség és a 17 wattos fogyasztás rendkívül jól hangzik, de ha azt is megemlítjük, hogy a termékért 27 000 forint körüli összeget kérnek el, valószínűleg sokaknak leesik az álla. Ez az összeg egy kicsit borsos, kár szépíteni a dolgot.

Persze a LIFX otthoni helyett akár kereskedelmi felhasználás alkalmával is megállja a helyét: segítségével hangulatos beltéri világítást alakíthatunk ki a különböző üzletekben, szórakozóhelyeken, illetve irodákban, ahol külön jól jön, hogy az egyes LIFX lámpák csoportba rendezve akár egyszerre is irányíthatóak, így nagy teret lehet velük egyszerre, azonos beállítások mellett bevilágítani.

Érdemes még megemlíteni, hogy természetesen nem a LIFX az egyetlen okoségő a piacon, egyéb gyártók is kínálnak WiFi-s LED-es lámpákat. A leghíresebb talán a Philips a Hue-val, amely speciális alapcsomag formájában 58 000 forintért vásárolható meg. Utóbbi összegben nem egy, hanem rögtön három LED-es lámpa is található a hozzájuk tartozó vezérlővel együtt, de ezek a fényforrások nem 1017, hanem csak 600 lumenes fényáramot kínálnak.

Visszatérve a LIFX-re, a tapasztalataink alapján bátran ajánljuk bárkinek, aki könnyedén vezérelhető, energiatakarékos LED-es világításra vágyik, és képes megbarátkozni az árával.

A LIFX tesztpéldányt a LED LEET-től kaptuk kölcsön, ezúton is köszönet érte!

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward