Letölthető PhysiX patch-et készít az Nvidia

Azt persze már akkor tudni lehetett, hogy nagy dobásra készül az Nvidia, amikor bejelentették a PhysX alkotójának, az Ageia-nak a felvásárlását - viszont egyben azt is vélhette az ember, hogy a tényleges eredmények elkészültéig még hónapoknak kell majd eltelniük. Erre a feltevésre azonban máris rácáfolt az Nvidia, ugyanis bejelentették, hogy máris azon dolgoznak, hogy az új technológiát közös nevezőre hozzák a GeForce 8-as kártyákkal.

Jelenleg tehát arra törekednek, hogy a PhysX motort összehozzák a saját CUDA-jukkal (Compute unified Device Architecture - ez az a programazói felület, amellyel alkalmazásokat írnak a GPU-jukhoz). Amint ezzel elkészülnek, úgy máris piacra tudják dobni majd a PhysX-frissítést valamennyi GeForce 8 kártyához.

Az Nvidia teljes mértékben biztos benne, hogy ez az integráció jelentősen megdobja majd a már így is nagy népszerűségnek örvendő grafikai kártyáik eladásait, mivel az új fejlesztés még egy nyomós érvvel több lesz a vásárlók számára az erőteljes kártyák és a többkártyás konfigurációk mellett. Elmondásuk szerint "várakozásaink szerint ennek hatására az emberek még jobb GPU-kat szeretnének majd venni; sokan talán - sőt, szinte biztosan - vesznek majd egy második kártyát is, az igazán csúcsminőségre törekvő játékosok pedig még egy harmadikat is. Ez esetben kettőt használhatnak majd a grafikához és egyet a fizikához, vagy fordítva."

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward