Tavaly a Huawei, majd az Apple is bejelentette azt, hogy műholdas üzenetküldési lehetőséget indít, a Huawei az idei évre már azt is megoldotta, hogy hívást is lehessen indítani olyan helyen, ahol nincs mobil hálózati lefedettség. Az idei évre várt robbanás azonban egy az egyben elmaradt, ami részben a Qualcomm miatt alakult így.
Sokan úgy gondolták, hogy ebben az évben a legtöbb felsőkategóriás okostelefonnál meg fog jelenni valamilyen formában a műholdas kapcsolattartási lehetőség, de nem így alakult. Lényegében egy az egyben elmaradt ezen a fronton a forradalom, továbbra is a Huawei és az Apple biztosít elsődlegesen ilyen lehetőséget. Az áttörést a Qualcommtól várták sokan, hiszen a cég bejelentette, hogy ezen a fronton nagy fejlesztésekkel készül, ez azonban elmaradt, és már azt is lehet látni, hogy mi lehet az oka.
A Qualcomm januárban jelentette be, hogy a vállalat az Iridium partnerségében fogja biztosítani a Snapdragon Satellite kommunikációs platformot az érdeklődők számára. Azt is elmondta a cég, hogy egy kicsit várni kell erre, és hogy elsődlegesen az üzenetküldésre lesz alkalmas. Eredetileg úgy gondolták, hogy jó bevételi forrást fognak ebből csinálni, mivel a cél az volt, hogy előfizetéses rendszerben működött volna. Az MWC-t követően még arról írtunk, hogy sorban állhatnak majd a vállalatok a Snapdragon Satellite rendszerért.
Úgy volt, hogy a Honor, a Motorola, a Nothing, az Oppo, a Vivo, a Xiaomi és még sok más cég is beáll emögé. Nagyon vonzó dolgokat mondott a Qualcomm arról, hogy mire lehet majd számítani. Aztán teltek, múltak a hónapok, de nem történt semmi ezen a téren. A Huawei és az Apple folyamatosan fejlesztgette, terjesztette a saját megoldásait, de a konkurencia hallgatott, és most kiderült, hogy mi ennek az oka. A Qualcomm elveszítette a partnerét.
Az Iridium műholdjain keresztül üzemelt volna a Snapdragon Satellite, azonban a Qualcomm és az Iridum már nem dolgozik együtt ezen a megoldáson. Így lényegében megfelelő infrastruktúra nélkül maradt a szolgáltatás. Az Iridium jelentette be először, hogy véget ért a korábbi megállapodás, a felhasználókhoz így esélye se volt eljutni a szolgáltatásnak.
Nagyon érdekes az, hogy az Iridium a gyártókat hibáztatja. A vállalat közleményében arról számolt be, hogy a Qualcomm közreműködésével kifejlesztették a megfelelő technológiákat, és még demonstrálni is sikerült ennek a működését, szóval elvileg minden rendben volt. Azonban állítólag a gyártók nem igazán álltak be a dolog mögé. Hiába volt kezdetben hatalmas érdeklődés, valami félresiklott a fejlődésben. Állítólag mobilgyártók határoztak úgy, hogy nincs erre szükségük, ami egy kicsit mindenképpen furcsán hangzik – vagy talán nem is annyira kicsit.
Azt is hozzátette az Iridium, hogy ez nem jelenti azt, hogy a műholdas kommunikáció térnyerése ezzel teljesen megszakadna, kiemelte a vállalat vezérigazgatója, hogy az iparág továbbra is ebbe az irányba fog haladni, és a technológia egyre több fogyasztói eszközbe kerül majd be. Azt is hozzátette, hogy több nagyvállalat dolgozik ennek a megvalósításán, és jelenleg még nagyon gyerekcipőben jár a dolog. A SpaceX, az AT&T, a T-Mobile és még sokan dolgoznak azon, hogy a jövőben ez teret nyerjen.
A Qualcomm leszögezte, hogy folytatják a munkát ezen a területen, és olyan megvalósításban gondolkodnak elsődlegesen, ami a meglévő mobil hálózati technológiákat is bevonva tudja a műholdas kommunikációt megoldani. Hiszen ezzel lehetne gyorsan széles körben elterjeszteni a lehetőséget. A Snapdragon 8 Gen 2-nél ennek a lehetősége még adott, és ki is lesz használva, ha nem is olyan módon, mint ahogy azt eredetileg tervezték. Bizonyos fejlesztéseken még az Iridiummal is dolgozni fognak, a kapcsolatot nem szakítják meg teljesen.