Lenovo ThinkPad X1 Nano – Ilyen könnyű ThinkPad notebook még nem érkezett

Az új notebook az elsők között teljesíti az Intel korábban bejelentett EVO szabványát.

Lenovo ThinkPad X1 Nano – Ilyen könnyű ThinkPad notebook még nem érkezett

A Lenovo egy szuper-könnyű és viszonylag kompakt noteszgépet dob piacra, amely a Thinkpad X1 Nano nevet viseli, Intel Tiger Lake processzorral érkezik, valamint még Thunderbolt 4-es port is helyet kapott rajta. A negyedik negyedév folyamán megjelenő ThinkPad X1 Nano a maga 903 grammjával igazi pehelysúlyú notebooknak tekinthető, ám ennek ellenére sem lehet azzal vádolni, hogy gyenge és vérszegény lenne, ugyanis egész jó felszereltséggel büszkélkedhet. A mindössze 13,97 milliméter vastag notebook 11. generációs Intel Core processzorokat használhat, azaz a Tiger Lake sorozat tagjai köré épül, ennek megfelelően az Xe sorozatú integrált grafikus vezérlőkben rejlő lehetőségeket is kamatoztatni tudja.

Galéria megnyitása

Az új notebook egy 13 hüvelykes képátlójú, 16:10-es képarányú panelt kapott, ami 2160 x 1350 pixeles natív felbontással rendelkezik, és igény szerint akár érintő támogatással is elérhető lesz. A W-LED háttérvilágítással ellátott panel maximális fényerőssége 450 nit lesz, színhűségére pedig jellemző, hogy 100%-ban képes lefedni az sRGB színteret. A Tiger Lake processzor mellé maximum 16 GB-nyi LPDDR4X típusú fedélzeti memória kérhető, valamint maximum 1 TB-os PCIe NVMe SSD is kérhető lesz.

A 293 milliméter széles, 207,7 milliméter mély és 13,97 milliméter vastag notebook elsők között teljesíti az Intel EVO szabványának követelményeit, vagyis rendelkezik WiFi 6 támogatással, mesterséges intelligenciával vezérelt funkciókkal, biometrikus biztonsági szolgáltatásokkal, illetve két darab Thunderbolt 4-es porttal is. A Lenovo szerint az új notebook hangfelismerő funkciójának és emberi jelenlét érzékelő szolgáltatásának köszönhetően jelszó nélkül lehet bejelentkezni, plusz az ujjlenyomat-alapú azonosítási lehetőség is rendelkezésre áll. Opcionálisan akár 5G vagy 4G modemmel szerelt verziók is forgalomba kerülhetnek a későbbiekben, ami sokak számára lehet jó hír.

Galéria megnyitása

A kompakt és vékony kivitelnek köszönhetően a tradicionális USB-A portoknak sajnos menniük kellett, helyettük két darab Thunderbolt 4-es csatlakozót kapunk, természetesen USB Type-C kivitelben, ezek viszont tökéletesen kompatibilisek az USB-C és a Thunderbolt 3-as eszközökkel. Az USB-A portot használó megoldások, mint például a pendrive-ok, a vezeték nélküli egerek vevőegységei, illetve egyéb dolgok csak dokkolón vagy hubon keresztül kapcsolódhatnak a rendszerhez, ami elsőre kellemetlenségnek tűnhet, de idővel hozzá lehet – és hozzá is kell – szokni.

A csatlakozók között természetesen egy klasszikus 3,5 milliméteres TRRS port is jelen lesz. Az új notebook csak feketében lesz elérhető, fedlapján azonban szénszál-mintás bevonat kap helyet, ami elegáns és igényes megjelenést kölcsönöz. A kínálatban természetesen infra szenzorral ellátott 720p-s webkamera is található, ami mellé ThinkShutter fedlap is jár, így megakadályozhatjuk az illetéktelen kukkolást a kamera lencséjének fizikai blokkolásával.

Galéria megnyitása

Az EVO szabvány követelményei között szerepel, hogy a noteszgépnek legalább 9 órányi akkumulátoros üzemidőt kell kínálnia 1080p-s kijelzővel, 8 órát 2K-s kijelzővel, illetve 7 órát a 4K/UHD kijelző mellett. Ezt a Lenovo ThinkPad X1 Nano alaposan túlteljesíti, ugyanis a MobileMark 2014 teszt szerint akár 17,3 órányi üzemidő elérésére is képes a 48 wattórás gyári akkumulátorral, igaz, ez az időtartam normál használat mellett természetesen alacsonyabb lesz, az első tesztek majd azt is megmondják, mikor mennyivel.

A negyedik negyedév folyamán megjelenő ThinkPad X1 Nano alapára 1399 dollár lesz.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap