Lenovo ThinkPad L430: Ebből csináljunk rendszert!

Munkára fogtuk a Lenovo belépő üzleti notebookjának legújabb generációját. A tesztpéldányért ölni fogják egymást az emberek, olyan olcsó.

Lenovo ThinkPad L430: Ebből csináljunk rendszert!

1. Bevezető és specifikáció

Két éve járt nálunk a Dell Latitude E5520m névre hallgató masinája, amely azért volt olyan nagy szám annak idején, mert az üzleti szériába tartozó termékbe egy viszonylag elavult belsőt szereltek és tekintettel arra, hogy még operációs rendszer sem járt hozzá (viszont 3 év garancia igen!), nevetségesen kedvező áron lehetett hozzájutni – amíg ki nem ürült végérvényesen a raktár. Ismerünk olyan vevőt, aki azóta is elégedetten használja a készüléket és nincsenek álmatlan éjszakái amiatt, hogy 2011-ben Core 2 Duo processzort tartalmazó notebookot vett – újonnan.

 

Természetesen a többség fanyalogva olvasta az eufóriánkkal átszőtt cikket, hiszen nem értették, miért okoz nekünk örömöt, hogy 130 ezer forintért vehetünk egy akkori mércével is igencsak elavult belsővel rendelkező 15”-os notebookot. Nos, aki használt valaha bármilyen üzleti szériás laptopot, az pontosan tudta, mi váltotta ki rajongásunkat. Ugyanis attól, hogy a gép lelke egy – mai mércével is vállalható sebességű – Core 2 Duo processzor és a még alaplapra integrált Intel GMA 4500MHD volt, a szériája jellemző tulajdonságai megmaradtak. Kiváló anyaghasználat, merevítések, remek billentyűzet, matt kijelző, dokkolhatóság, 3 év garancia, stb. Annak, akinek jó minőségű hordozható készülék kellett és nem tudott sok pénzt áldozni a témára, annak az 5520m egy visszautasíthatatlan ajánlatnak bizonyult.

Sajnos sokáig úgy tűnt, hogy ez volt az a bizonyos fecske, amely sosem fog nyarat csinálni, az utód modellből már nem készült „m” utótaggal rendelkező verzió, ezért is érthető, miért vetettük magunkat piócaként a Lenovo ThinkPad L430 tesztben is szereplő változatára. Hogy el tudjuk helyezni a modellt a lassan követhetetlen kategóriák palettáján, ez a cég belépő üzleti kategóriás notebookja, tehát pontosan ugyanabban a ligában játszik, mint annak idején az E5520, azzal a különbséggel, hogy itt semmiféle elő-, illetve utótag nem utal arra, hogy az év egyik legjobb vétele bújik meg a burkolat alatt.

Mielőtt belekezdenénk a termék ismertetésébe, elevenítsük fel, milyen 14”-os notebookot lehet kapni 100 ezer forint alatt. Az Asus X401 eggyel nagyobb és kettővel kisebb kijelzővel szerelt változata is járt nálunk, egyiktől sem voltunk elájulva. Az Acer Aspire V5-431 ennyi pénzért vállalható gépnek tekinthető, valamint meglepő módon a Lenovo két Ideapadja, az S405 és az M490s is befért 100 ezer alá egy-egy példánnyal. Nyilvánvaló, hogy ezeket a portékákat az emberek azért veszik, mert olcsó, azon belül pedig jellemzően a legjobb ár/teljesítmény mutatóval rendelkező példányra esik a többség választása. A sebességük abszolút kielégítő, hiába van a többségben sima kétmagos Sandy Bridge alapú Intel Pentium processzor, a mindennapos munkára és internetezésre bőven elég. A két Lenovo Ideapad nem csak, hogy összességében a leginkább vállalható anyaghasználattal és billentyűzettel rendelkezik, de bennük van messze a legerősebb hardver is (az S405-ben egy A6-os AMD, az M490s-ben egy Core i3-as Intel processzor van).

Ez tehát a választék 90-100 ezer forint körül, ha az ember 14”-os notebookot szeretne venni. Sokadik árcsökkentése után ebbe a régióba érkezett meg a Lenovo üzleti szériás ThinkPad L430-ának létező legfapadosabb változata. A fapadot ugyanakkor a kategóriának megfelelően kell kezelni, hiszen az USB 3.0-s csatlakozó, a kikapcsolt állapotban is áramot biztosító USB 2.0-s port, az eSATA, a dokkolhatóság, a matt kijelző, a pöcökegér és a nagy kapacitású akkumulátor mind benne vannak az alap felszereltségben. Ahol igazán visszaköszön a fapad jelző, az a webkamera, illetve a processzor. Előbbi mezei egyszerűséggel hiányzik, utóbbi pedig egy Celeron B815 névre hallgató valami, amitől a többség látatlanban is elfordulna, de nemsokára kitárgyaljuk, mi is ez valójában. A 2 GB memória nem egy nagy valami manapság, szerencsére ezt 4 GB-ra bővítve is bőven 100 ezer forint alatt maradunk. Az egy év garanciát a nevetséges 92 ezer forintos ár ismeretében könnyedén elnézi az ember, ahogy az operációs rendszer hiánya sem tűnik egy nagy vérveszteségnek.

A kellékek között hamar kiismerjük magunkat, hiszen a választék egy tápegységben és egy nagyon vékony leírásban ki is merül.

2. Hardver és hangzás

A ThinkPad L sorozat nem ismeretlen sem előttünk, sem olvasóink előtt, hiszen két éve az E5520m mellett az L520 is tiszteletét tette szerkesztőségünkben. Bár kukacoskodtunk a tökéletesnél csak eggyel rosszabb hűtőrendszerén, ezúttal semmi nem menti meg az L430-at attól, hogy ódákat zengjünk róla – ilyen tekintetben. Az egy dolog, hogy a legnagyobb kánikulában járt nálunk a készülék és még így sem tudtuk 72 foknál jobban felmelegíteni a processzort és a benne lévő videokártyát, valamint az is rendben van, hogy a burkolat szinte sehol nem volt langyosnál melegebb, de hogy mindezek mellett még a zajszint is elhanyagolható legyen, az egészen döbbenetes.

Még mielőtt bárki rávágná, hogy egy vacak Celeronon nincs is mit hűteni, mert annyira lassú, ki kell, hogy ábrándítsuk a rosszmájúakat. Ez a processzor egy kétmagos Sandy Bridge alapú Intel Core i3 Hyper-Threading nélkül, alacsony órajelen és némileg csökkentett másodlagos gyorsító tárral, AES titkosítási algoritmus gyorsításához szükséges utasításkészlet nélkül. Az 1,6 GHz sok mindenre elég még ma is, a 2 MB L2 cache ennél az architektúránál már jelent némi kompromisszumot, de nem vészes a helyzet. Ami a memóriakezelést illeti, a maximálisan támogatott RAM órajel 1333 MHz, illetve a méretbeli felső korlát is „mindössze” 16 GB. A tesztgépben egyetlen 2 GB-os modul volt, így nem csak a méret volt átlag alatti, de a sávszélesség is elmaradt a lehetséges maximumtól, ezt az erre érzékeny teszteknél vissza fog ütni – de orvosolható.

 

A HD Graphics egy ma már nagyon csekély számítási teljesítménnyel rendelkező integrált videokártyának számít (ha keményebben akarnánk fogalmazni, azt is írhatnánk, hogy az egyik leglassabb megoldás a piacon), viszont megvannak mindazon pozitív tulajdonságai, amelyek miatt annak idején megkedveltük. Ilyen az alacsony fogyasztás és a nagyfelbontású videók többségének hardveres gyorsítása. Tekintettel arra, hogy saját memóriája nincsen, a rendszermemóriából lopkod magának, amennyit tud (maximum 256 MB-ot), innen nézve is nagyon ajánlott egy második (legalább 2 GB-os) modul beszerzése a készülékhez.

 

Nem tud ma már annyira olcsó lenni egy notebook, hogy 320 GB-osnál kisebb kapacitású merevlemez kerüljön bele. Az L430-ban lévő Seagate HDD ugyanakkor felemás produkciót nyújtott, hiszen a hőmérséklete meglehetősen magasnak tekinthető, igaz, a 30 fokos tesztszobában ez nem tekinthető kirívónak. Sebességét se mondanánk mellbevágónak, kárpótol ugyanakkor a nem létező zajszint, amellyel megáldották a mérnökök.

 

A ThinkPadek sosem a multimédiás képességükről voltak híresek, így nem meglepő, hogy az L430 sztereó hangszórópárja is átlagos teljesítményre képes, se többre, se kevesebbre. Hangereje viszonylag hamar elfogy, bár halknak így sem nevezhető és legalább torzítástól mentes. Sorozatok nézésére abszolút megfelel, koleszban meg az ember úgyis kiköti valami hangfalra.

3. Ergonómia és kinézet

A most futó generáció érkezésével némileg megváltozott a klasszikus ThinkPadek kinézete, ezt mi sem mutatja jobban, mint a tény, hogy az L430 felső burkolata pár milliméterrel vékonyabb lett az L520-asénál, pedig merevítést egyik sem tartalmaz. A zsanérok továbbra is fémből készülnek és elég erősek, más kérdés, hogy a többi ThinkPadhez képest pehelykönnyűnek mondható felső burkolat kicsit esetlenül nyitódik-csukódik, egy kis plusz súly jót tett volna neki. A hátlapot könnyedén le tudjuk csavarozni és ezután gyerekjáték a merevlemez cseréje, illetve a memória bővítése. Sajnos csak az egyik RAM modulhoz férünk hozzá a hátoldal felől, a másikhoz kicsit jobban szét kell bontani a masinát. Ha ezt nem szeretnénk, akkor be kell érnünk jelen esetben 10 GB (2+8) RAM-mal, talán menni fog. A dokkolási lehetőség a típusnál abszolút nem újdonság, ráadásul ránézésre nem is változott a korábbi évekhez képest, így jó eséllyel használtan is fogunk tudni vadászni hozzá egyet. Megfigyelhetjük, hogy az alacsony zajszint nem véletlen, hiszen már a merevlemeznél is odafigyeltek a zajcsillapításra oly’ módon, hogy a klasszikus csavarok helyett gumitalpas rögzítést alkalmaztak a mérnökök.

A billentyűzetről nem mesélnénk sokat, hiszen elég, ha annyit jegyzünk meg vele kapcsolatban, hogy szinte tökéletes. A szigetes gombok nem fogják elnyerni mindenki tetszését, ahogy volt is némi felháborodás, mikor a Lenovo-nál megváltak a klasszikus ThinkPad klaviatúrától, de az alátámasztás, a gombok stabilitása és nyomáspontjuk egyszerűen első osztályú. Nem, hogy a 90, de a 200 ezres régióban is nehéz jobb vagy akár hasonlóan jó billentyűzetet találni (talán a Dell Latitude E5x30-as széria még ilyen klassz). Háttérvilágítás sajnos nem rendelhető hozzá, ez a magasabb szériák kiváltsága marad. Speciális képessége ugyanakkor, hogy képes elvezetni a ráömlött folyadékot, a csatorna alsó kivezetését megfigyelhetjük az előző fotón a bal alsó sarok közelében, illetve a jobb szélen középen. Némi változás, hogy immáron nincsenek feltüntetve a csatlakozók megnevezései a billentyűzet körüli burkolat szélén, ezzel némileg letisztultabbá vált az amúgy sem túl bazári dizájn. A visszajelző LED-ek közül csak a Power LED-et látjuk folyamatosan, az akkumulátor töltését és a merevlemez működését szimbolizáló ikonok a felső burkolat hátuljára kerültek, így nem piszkálják az ember szemét a mindennapos használat során.

A touchpad semmit nem változott az évek alatt, pontosan uganazzal a példánnyal találkozunk, mint az L520 esetében két éve. Pöttyös felülete megszokást igényel, de pontosan lehet vele navigálni, igaz, a fizikai gombok megléte miatt a felület mérete kicsi. A pöcökegérhez tartozó gombok ugyanakkor változtak, dizájn tekintetében most már a billentyűzet alatt végigfutó élt követik. Minden nagyon finoman és halkan jár, a TrackPoint is jól adagoldható/kezelhető, de miért is lenne másként?

Csatlakozókból meglepően sokat találunk, ráadásul a sok USB csatlakozó közül az egyik (sárga) kikapcsolt állapotban is tölti a rádugott eszközt, a másik pedig megfelel a 3.0 szabványnak. Sajnos HDMI kimenetet nem kapunk, helyette a kisebb helyet foglaló, mini-DisplayPorttal kell beérnünk. A kártyaolvasó kivételesen nem kapott takarólemezt, ami furcsa, de igazából jelentéktelen tényező.

92 ezer forintért az ember ne várjon csodát egy notebook kijelzőtől – tartja a mondás – ám ugyanez a panel van jelen a 208 ezres változatban is, így van egy fajta léc, amit meg kell azért ugrania az L430-unknak. A 180 fokban dönthető matt panel fényereje először is brutálisan széles skálán szabályozható (legalább tíz lépcsőfokot számoltunk), tudni kell ugyanakkor, hogy a minimális érték tényleg minimális, ezt még korom sötét szobában se nagyon fogjuk használni. A látószög átlagos, főleg alulról nézve vannak problémák, fölülről úgy-ahogy rendben van az LCD. Az 1366x768-as panel élességével nem voltunk maradéktalanul elégedettek, de gyanítjuk, hogy ebben a Windows 8 is ludas lehet, mert a tálca szélén a feliratok tűélesek voltak, míg mondjuk egy Word fájlban már kevésbé. Nem vészes a dolog, nekünk is csak azért tűnt fel, mert olyan monitor mellett elemezgettük, ami borotva kompatibilis. A színek viszont nem rosszak, bár alapjáraton picit hűvösek, ezen érdemes lehet korrigálni, igaz, a legtöbb ThinkPadba szerelt alap panel a kékes árnyalatokat szereti valamiért. A webkamerát kivételesen nem elemeznénk, ugyanis három év után ez volt az első olyan notebook, amelyben nem volt.

4. Teszteredmények

Jöjjön a trollok kedvenc szekciója, lássuk, mire képes a kétmagos Intel Celeron B815, amely egyébként már járt nálunk, csak akkor még nem a legfrissebb AIDA64-gyel teszteltünk. A létező legjobb mezőnybe csöppent, ugyanis van egy elég gyors Core 2 Duo és egy viszonylag alacsony órajelű Core i5 is a csapatban.

Nagyjából azt kaptuk, amit vártunk, hiszen ha az i5 eredményeit elosztjuk kettővel (Hyper-Threading hiánya) és levonunk belőle egy kicsit (órajel, valamint cache memória eltérés), akkor kijönnek a B815 által produkált pontszámok. Egy erősebb Core 2 Duo sebességét hozza, amire mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy szánalmas. Nyilván a ma kapható egyik leglassabb Intel processzorról van szó, de ha képesek tömegek kicsi és könnyű netbook-szerűségeket vásárolni AMD Brazos architektúrával és elégedetten használni őket, akkor az ahhoz képest erőműnek tekinthető Celeron B815 is meg fogja találni a maga közönségét.

Az integrált videokártya teljesítményének elemzésébe inkább bele sem fognánk, hiszen minden leolvasható a grafikonokról. A gyenge GPU-t az egycsatornás memóriakezelés és a nem túl combos processzor is visszahúzta, de ne legyenek illúzióink, hogy ennél lényegesen többre lenne képes. Az Aero és Modern UI felületeket nagyon szépen gyorsítja, akárcsak a HD filmeket, de 3D-re nem ThinkPad-et szokás vásárolni amúgy se.

El kell, hogy jöjjön ugyanakkor az igazság pillanata is és amit Isten elvett a teljesítményből, azt hozzáadta az üzemidőhöz. A Lenovo 8 óra 12 perces maximumot ír, de ne higgyünk nekik, a 7 órát is a használhatatlanul alacsony minimális fényerőn hozta üssze az L430, ettől függetlenül nem lebecsülendő érték egy normál fogyasztású architektúrától. Ahogy a maximális fényerő mellett produkált 3 óra 40 perces fullHD filmnézés sem, illetve a teljes terhelésnél mért 1 óra 44 perc is tisztességes. Érdemes tudni, hogy a gyártó árul kilenccellás telepet is a készülékhez, ezzel nagyjából 40-50%-os plusszal számolhatunk az itt látott értékekhez képest.

5. Értékelés

Az összegzést lezavarhatnánk olyan fellengzős mondatokkal, mint „ha 100 ezret szánsz notebookra, csak ezt vedd!”, de érdemes végigzongorázni, mit nyújt a Lenovo ThinkPad L430, mint típus, aztán pedig rátérni tesztünk konkrét főszereplőjére. Maga az L430 tökéletesen illeszkedik a mostani ThinkPad kínálatba, éppen csak annyit változtattak rajta, hogy passzoljon a drágább modellekhez, de ezek annyira apró nüanszok, hogy a többségnek úgyis csak a szigetes billentyűzet marad majd meg az emlékeiben. A legfontosabb, hogy a hűtőrendszer sokat javult a közvetlen elődhöz képest, ennek mindenképpen örülünk, igaz, nem tudjuk, hogy egy sokkal erősebb processzorral a hőcsövek alatt mennyiben változott volna a helyzet. A masszivitás érzet semmit nem csökkent az L520 óta, hiába a vékonyabb felső burkolat. Az összeszerelési minőség elsőosztályú és mind a billentyűzet, mind a touchpad remekül használható darabok, igaz, utóbbinál már vannak jobban a piacon, nem is feltétlenül csak az üzleti szegmensben. Kár a háttérvilágítás hiányáért, ugyanis a közvetlen konkurens Dell Latitude E5430-ban van ilyen, ráadásul némileg olcsóbb is az L430-nál. Kijelzőjük minősége nagyon közel áll egymáshoz, ugyanúgy dokkolható mindkettő, ugyanakkora kapacitású az akkumulátoruk, tényleg nagyon sok mindenben hasonlók. Egy valami ugyanakkor a Dell javára billenti a mérleget, ez pedig a garancia és az ár kérdése. Nem elég ugyanis, hogy az E5430 olcsóbb az L430-nál, 1 helyett 3 év garancia is jár hozzá. Tekintettel arra, hogy mindkét termék jó, viszont egyik sem lényegesen jobb a másiknál, ez a két tényező egyértelműsíti, melyik rendelkezik jobb ár/érték mutatóval.

Van viszont nekünk egy 92 ezer forintos tesztpéldányunk, amelyből tényleg csak azt hagyták ki, amit ki lehetett, a típus széria tartozékai mind megmaradtak. Adott tehát egy remek alap, egy belépő szintű üzleti szériás gép, amely kevés memóriát és – a piac többi résztvevőjéhez képest – lassú processzort, vele együtt pedig gyenge videokártyát kapott. Nem az a kérdés, hogy a 100 ezer forint alatt kapható többi notebookhoz képest tovább fogja-e bírni a kasztni a midnennapos használatot – mert ez egyértelmű – hanem az, hogy mennyire kell vágyni gyorsabb hardverekre ahhoz, hogy valaki ne ezt a laptopot vásárolja meg, ha normál méretű készülékre van szüksége olcsón? Mindent tud, amit 208 ezres testvére, csak lassabban. Ördögtő való, hogy bárkit is PC építéshez hasonló csúnyaságokra buzdítsunk, de ha belegondolunk, hogy 25 ezer forintért már lehet kapni 128 GB-os SSD-t, 8 ezer forintért plusz 4 GB RAM-ot, illetve itt-ott 30 ezer forint körüli Ivy Bridge alapú Core i5-ös processzort...akkor 150 ezer forintért olyan erős notebookot tudunk csinálni az amúgy is meglepően jól használható fapados L430-ból, hogy mi magunk se hisszük el (a CPU cserét érdemes egy hivatalos szervizben elvégeztetni a garancia miatt).

Ha a LEGO-zástól elvonatkoztatunk, akkor is azt kell, mondjuk, hogy az L430 legolcsóbb példánya egyszerűen az a hordozható készülék, amelyre a kispénzű felhasználóknak ma szükségük van. Van annyira gyors, hogy ne hátráltasson minket a mindennapos dolgainkban, ráadásul alacsony zajszintjével még a stresszt is csökkenti, illetve 3-4 óráig biztos elleszünk egyetlen feltöltéssel – mondjuk egy kávézóban. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy kevesebb, mint fele annyiért kapjuk meg ugyanazt az összeszerelési minőséget, mint amit a következő L430 nyújt, egyértelmű, hogy miért rajongunk a tesztpéldányért és miért kapja meg az összes létező plecsninket, ami csak létezik. Örömünk viszont nem lehet határtalan, hiszen kifutó termékről lévén szó a nagykereskedések már nagyon keveset tartanak belőle raktáron és annak esélye, hogy hasonló áron újra felbukkan ez vagy egy hasonló változat szinte nulla. Akit tehát megérintett a hiperolcsó ThinkPad szele, lépjen időben, mert annál sokkal hamarabb fog elfogyni, mint gondolnátok. Valószínűleg örökre.

A tesztben szereplő Lenovo ThinkPad L430 típusú notebookot a CHS Hungary Kft-től kaptuk tesztelésre, melyet ezúttal is köszönünk!

Pro:

+ matt kijelző

+ remek anyagminőség (nem csak árához képest)

+ kifejezetten halk és jó hatásfokú hűtőrendszer

+ remek billentyűzet és ergonómia

+ dokkolható

+ USB 3.0, eSATA, Powered USB 2.0 ebben az árkategóriában nem jellemző

+ átlagosnál valamivel hosszabb üzemidő, amely az opcionálisan megvásárolható kilenccellás akkumulátorral másfélszeresére növelhető

Kontra:

- a webkamera hiánya annak, aki nem tud élni beépített nélkül (a tesztpéldányban)

- gyenge 3D-s teljesítmény (a tesztpéldányban)

- 1 év garancia (bővíthető)

Hivatalos honlap: Lenovo

Vásárlás: iPon webáruház

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward