Lencsevégen egy RX 470-es és egy RX 460-as videokártya

Az új videokártyák napokon belül elérhetővé válnak kereskedelmi forgalomban, valamint a róluk szóló tesztekre sem kell már sokat várni.

Lencsevégen egy RX 470-es és egy RX 460-as videokártya

Nemrég új videokártyát is bemutatott (újra) az AMD, az egyik a Radeon RX 470, a másik pedig a Radeon RX 460. Az ígéretesnek tűnő újdonságok egyelőre még nem kaphatóak, valamint a róluk készített első független tesztek is csak később jelenhetnek meg, ám a partnerek már készülnek a rajtra. Remek példa erre ez XFX új, egyedi felépítésű Radeon RX 470 Double Dissipation modellje, illetve a Sapphire ugyancsak egyedi felépítéssel rendelkező, Radeon RX 460 Dual-X videokártyája.

Fotókon az XFX Radeon RX 470 Double Dissipation

Az XFX egyebek mellett egy egyedi hűtéssel rendelkező, megemelt órajeleken ketyegő Radeon RX 470-es modellel készül az augusztus negyedikén esedékes rajtra. Az új videokártya melegedő komponensei felett egy alumínium lamellákkal sűrűn teletűzdelt hűtés dolgozik, ami hőcsövekkel vezeti el a GPU melegét. A lamellák felett két darab 90 milliméteres átmérőjű légkeverő teljesít szolgálatot, a hátlapon pedig hűtőlemezt is elhelyeztek, ami nem csak igényes kinézetet kölcsönöz, de a hűtés hatásfokát is javítja.

Arról egyelőre nincs hír, hogy a GPU és a memóriachipek esetében pontosan mekkora órajelek lesznek érvényben, az viszont már a fotókról is kideríthető, hogy a tápellátást egy hattűs PCIe tápkábelen keresztül oldja mega termék, videó kimenetei között pedig három darab DisplayPort 1.4-es, egy Dual-Link DVI és egy HDMI 2.0b port sorakozik. Ahogy a többi Radeon RX 470-es modell, úgy az XFX megoldása is augusztus negyedikén indul hódító útjára.

Így néz ki egy szétszedett Sapphire Radeon RX 460 Dual-X videokártya

A Radeon RX 460-as modellek szintén rövidesen elérhetőek válnak kereskedelmi forgalomban, ám már most megcsodálhatjuk, hogy néz ki a 14 nm-es csíkszélességgel készülő Polaris 11-es GPU, ami az alapot biztosítja. A szokatlanul apró GPU meglehetősen kompakt tokozással érkezik, ami viszonylag kevés érintkező lábat tartalmaz. A GPU 128-bites adatsínen keresztül kapcsolódik a GDDR5-ös fedélzeti memóriához, a PCI Express 3.0 x16-os slot sávszélességének pedig csak a felét veszi igénybe, ugyanis elektronikailag csak x8-os módban működik. Ezúttal külön PCI Express tápkábelre sincs szükség, hiszen a TDP 75 watt alatti értéket képvisel, amit ki tud szolgálni a PCI Express slot.

A Sapphire termékének pontos technikai paraméterei egyelőre nem ismertek, az viszont biztos, hogy az apró GPU hűtéséről egy meglehetősen komoly, két ventilátort bevető hűtés gondoskodik, ami egyetlen nagy alumínium tömbből áll. Ebből kiindulva erősen valószínű, hogy az új videokártya gyárilag megemelt órajeleken ketyeg, ezzel kapcsolatban azonban majd csak a megjelenés napján kaphatunk részletesebb, hivatalos forrásból származó tájékoztatást.

A Radeon RX 460-as videokártyák augusztus nyolcadikán rajtolhatnak el.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward