Lefelé bővült tovább az LG K széria

Az LG K3 a belépőszinten erősíti a vállalat kínálatát. Az újdonság olcsón fog kezdeni, és már az Android 6.0 fut majd rajta.

Lefelé bővült tovább az LG K széria

Az LG „K” betűvel fémjelzett termékcsaládja még az év elején indult útnak, és mostanra már nem kevesebb mint öt tagot (K4, K5, K7, K8, K10) számlál a széria. Korábban már-már úgy tűnhetett, hogy az ötösfogattal a generációváltásig lezárul a sorozat, de most ismét egy új K mobil érkezéséről számolhatunk be. Az LG K3 a hatodik a sorban, és értelemszerűen a K4 alá fog besorolni, vagyis ez lesz az eddig legszerényebb masina.

Az újdonság nem lett kisebb, mint a kvázi felettese. Az előlapját egy 4,5 hüvelykes megjelenítő uralja, ami FWVGA (854 x 480) felbontással és IPS technológiával megfűszerezve érkezik. Az LG tervezői annak ellenére, hogy ez már nem egy óriás, virtuális kezelőszerveket használtak, a telefon előlapján csak a vállalat logója szerepel a panel alatt. Szerencsére fölé azért került pár hasznos dolog, így például a hangszóró, a szenzorok és a videócsevegések folytatására alkalmas kamera is. Ettől nem érdemes sokat várni, csak VGA képek és videók készítésére lesz alkalmas, így legfeljebb az eredeti funkcióját töltheti be érdemben, szelfizésre nem alkalmas. A főkamera szerencsére már valamelyest acélosabb, ez az egység egy 5 megapixeles érzékelőre épül, és fontos, hogy van mellette LED-es segédfény is. Ez utóbbi azért igazán lényeges, mert az olcsóbb konstrukcióknál még napjainkban is előszeretettel feledkeznek meg a gyártók a villanóról.

A K3 már egy négymagos központi chipet alkalmaz, de csak egy alapkonstrukcióról, a Snapdragon 210 besorolású MSM8909-ről van szó. Ez a Qualcomm lapka még Cortex-A7 magoknak ad otthont, melyek 1,1 GHz-es órajelen dolgozhatnak, mikor minden erejüket latba kell vetniük – és mivel nem sok tartalékról beszélhetünk, ez valószínűleg elég sűrűn előfordul majd –, a grafikus munka pedig az Adreno 304 IGP-re fog hárulni. Hogy milyen élményre lehet számítani? Igazából egy négymagos központi chip mellett már viszonylag értékelhető sebességgel futnak az appok és persze maga az Android is, de a multitaskingot érdemes hanyagolni, és a játékoktól sem kell sokat várni. A rendszermemória egyébként csak 1 GB-os a K3-ban, ami tovább erősíti azt, hogy nem érdemes egyidejűleg több programot aktívan használni, mert hamar belassulhat a masina. A háttértár alapjáraton mindössze 8 GB-os kapacitással szolgál – illetve ennek csak egy rész lesz valóban szabadon felhasználható –, de lehet bővíteni, így ez nem fog akkora problémát okozni. Fontos kiemelni, hogy 4G LTE támogatással szolgáló gépről beszélhetünk, de egyéb extra nincs a kapcsolati lehetőségei között.

Az LG viszonylag hamar használatba szokta venni a friss Android kiadásokat, azonban a K család sok kritikát kapott azért, mert a legtöbb tagja még az Android 5.1-gyel érkezett. Nos, szerencsére itt már nincs ilyen probléma, ugyanis a belépőkategóriát megcélzó K3 esetében az Android 6.0 fogadja majd az érdeklődőket, vásárlókat. Az LG természetesen ezúttal is gondoskodik arról, hogy a felhasználó anélkül is egy jól használható mobilt kapjon kézhez, hogy órákig appokat telepítene rá a vásárlást követően, a UX grafikus felhasználói felület sok-sok extrával „feltöltve” érkezik. A műanyag házba szerelt LG K3 133,1 x 67,8 x 9,39 milliméteres térfogatú, a tömege pedig 130,4 gramm. Az üzemidő felelőse egy 1940 mAh-s akkumulátor, ami napjainkban már bizony elég soványnak hangzik, de figyelembe kell venni, hogy itt milyen szerény környezetbe kerül a telep. Az üzemidejére vonatkozó információink nincs, de előre láthatólag egyáltalán nem kell majd szégyenkeznie, hozni fogja a kategóriájában elvárható szintet.

Az LG K3 esetében rögtön sejteni lehet, hogy egy olcsó gépről van szó. A K széria legkisebb tagja mindössze 80 dollárba fog kerülni, és értelemszerűen azoknak lehet jó választás, akik nem tudnak vagy akarnak többet áldozni okostelefonra. Hogy megéri-e? Nos, ha a márkás kínálatot tekintjük, akkor nem igazán lehet ilyen összegért sokkal jobb riválist találni neki, viszont a kínai vállalatok bizony a „sarokba állíthatják” a K3-at.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward