Shop menü

KÜLÖNÖS INDOKKAL TILTOTTÁK KI BERLIN EGYES RÉSZEIRŐL A TESLÁKAT

Miközben a benzines és a dízel autókkal nem lehet behajtani bizonyos területekre, már a Teslák is hasonló helyzetben találhatják magukat, csak teljesen más okból kifolyólag.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Különös indokkal tiltották ki Berlin egyes részeiről a Teslákat

Olyat már nagyon sokszor hallottunk az elmúlt években, hogy egy-egy városnak a belvárosi, zsúfoltabb területeire nem lehet behajtani a környezetszennyező járművekkel. Az viszont egészen eddig példátlan, hogy egy villanyautó esetében szülessen ilyen korlátozó intézkedés. Ráadásul éppen a Tesla futott ebbe bele, aminek a legnagyobb közönsége van már Európában elektromos fronton.

Berlin bizonyos részeire nem mehetnek majd be a Teslákkal a tulajdonosok.

De mégis mi az az ok, amivel ki lehet manapság tiltani egy villanyautót egy városból? Nos, a biztonság. A hatóságok aggályosnak találták a Teslákban üzemelő Őrszem üzemmódot, ami a járművek fedélzeti kamerarendszerét kezeli. Mint az ismeretes, a Teslák nagyon összetett és bonyolult környezeti megfigyeléssel dolgoznak, aminek részét képezi számtalan kamera is, ez pedig a rendőrség szerint problémás.

Galéria megnyitása

A németek úgy vélik, hogy a Tesla nem garantálja kellően az adatok védelmét, és nem biztosít elegendő transzparenciát az adatkezelésre vonatkozóan. Éppen ezért úgy döntöttek, hogy a rendőrségek közeléből kitiltják a vállalat személygépjárműveit. A vélekedések szerint ez tökéletesen alkalmas kémkedésre és visszaélések elkövetésére, meg lehet vele figyelni a hatóságok központi épületeit, az adatok pedig nagyon könnyen rossz kezekbe kerülhetnek. Azt pedig mondanunk sem kell, hogy az adatszivárgás ilyen esetekben miért okozhat problémát.

A rendszer működése során a felvételek távoli szerverre is továbbítva lehetnek, a közlemény szerint a Tesla Hollandiában gyűjti egyebek mellett az Őrszem üzemmódtól származó információkat is. És ott teljesen saját belátása szerint tud arról dönteni, hogy a hozzákerült felvételekkel mit kezd. Adott esetben ezeket ki is adhatja például bűncselekményeknél, baleseteknél. De a németek szerint semmi nem garantálja azt, hogy illetéktelenekhez nem juthatnak érzékeny adatok.

Emiatt döntött úgy a berlini hatóság, hogy inkább kitiltja a központjainak a körzetéből a Tesla autóit. Minden kereskedelmi forgalomban elérhető modellt érint a tiltás, szóval a Model S, a Model X, a Model 3 és a Modell Y sem kerülhette el a sorsát.

A korlátozást bevezetők azt is kifogásolják, hogy a Tesla nem nyújt megfelelő tájékoztatást a felhasználók számára arról, hogy az Őrszem pontosan hogyan működik adatkezelési oldalról. Manapság nagyon sűrűn előkerülő téma az, hogy a mobiltelefonok és más eszközök esetében az adatok hova kerülnek, min mennek keresztül, és bizony az olyan modern autóknál, mint a Tesla, szintén egy fontos kérdés ez.

Galéria megnyitása

Így tehát úgy döntött a berlini rendőrség, hogy ameddig ezen a fronton nincs meggyőző bizonyíték arra, hogy nem jelent biztonsági kockázatot a rendszer, addig a Teslák kerüljék el a rendőrségeket és egyéb olyan intézményeket, ahol a kamerarendszer problémát jelenthet. Érdekesség, hogy erős a gyanú, hogy a németek külső ihletésre döntöttek erről, ugyanis Kínában éppen nemrégiben egy komoly korlátozást vezettek be: egy Peking melletti üdülőváros, Pejtajho területén tartandó kormánytalálkozó miatt az egész városból ki lett tiltva minden Tesla két hónapra.

Nagyon nehéz azt megmondani, hogy ez az ügy meddig fog növekedni, de nem kizárt, hogy érdemes lenne a Teslának nagyon komolyan foglalkoznia az adatvédelemmel, és hogy az autóin lévő külső kamerák felvételeihez ki fér hozzá. Érdekesség ennek a hírnek a kapcsán, hogy Berlinben éppen idén nyitott meg a Tesla egyik legfejlettebb gyára, amiben elsődlegesen az európai piacra folyik majd a járművek tömeggyártása.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére