Különleges előlapot kapott a RAIDMAX olcsó PC háza

A látványos előlappal ellátott újdonság eléggé gyengén szellőzik, hiszen csak egy rendszerhűtő ventilátort szerelhetünk bele.

Különleges előlapot kapott a RAIDMAX olcsó PC háza

A német RAIDMAX egy új számítógépházat mutatott be, ami ezúttal a belépőszintet veszi célba, vagyis ára 50 dollár körül alakul majd, ha hihetünk az előzetes információknak. A Galaxy névre keresztelt termék különlegessége az edzett üveggel borított előlap, amely mögött címezhető RGB LED-eket használó szalag húzódik. A különleges előlap végtelen tükörként funkcionál, hála egy optikai illúziónak, amely köré 2016 folyamán már az In Win is épített számítógépház-előlapot. Az illúzió úgy működik, hogy az előlap egy kétirányú tükörlapot használ, ami a fény egy részét átengedi, egy részét pedig visszatükrözi, így a mögötte elhelyezett valódi tükörrel létrejön a „végtelen tükör” néven emlegetett effekt, ami már sok barkácsolót megihletett.

Galéria megnyitása

A 408 milliméter magas, 423,6 milliméter hosszú és 191 milliméter széles számítógépház belsejében Mini-ITX, microATX, illetve ATX formátumú alaplap fér el. Az adattárolókat két darab 3,5 hüvelykes és három darab 2,5 hüvelykes bővítőhely várja, PCI slotokból pedig összesen hetet kapunk. A ház belsejében maximum 335 milliméter hosszú bővítőkártya, illetve maximum 145 milliméter magas processzorhűtő fér el. A költséghatékony házra egy edzett üveg oldallap is került, így a belül lapuló világító hardvereket bármikor meg lehet csodálni.

Galéria megnyitása

A szellőzésről gyárilag egyetlen 80 milliméteres hátlapi ventilátor gondoskodik, ami nem lenne baj, ha később további légkeverőkkel is lehetne bővíteni a repertoárt, ám bővítőhelyek híján ilyesmire nincs mód. A finoman szólva sem túl szellős ház előlapi portjai között egy USB 3.0-s és egy USB 2.0-s port, valamint egy fejhallgató kimenet és egy mikrofon bemenet található.

A RAIDMAX Galaxy rövidesen megjelenhet kereskedelmi forgalomban, hivatalos listaárát azonban egyelőre még nem közölte a gyártó.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap