Komplett PC, egy optikai meghajtóénál alig nagyobb házban

Az apróság kompaktsága ellenére meglehetősen vonzó tulajdonságokkal rendelkezik, sőt, alaplapja processzorfoglalatot is kapott, így a CPU bármikor cserélhető, ha szükséges.

Komplett PC, egy optikai meghajtóénál alig nagyobb házban

Az idei CeBIT kezdetét vette, így egyre több és több újdonságról érkeznek majd hírek. A Németországban, egészen pontosan Hannoverben megrendezésre kerülő eseményt hatalmas figyelem övezi, de ez nem is véletlen, hiszen rengeteg neves gyártó képviselteti magát legújabb termékeivel. Az ötnapos CeBIT 2014 alkalmával 70 országból több, mint 3500 kiállító képviselteti magát.

A résztvevők között a Shuttle is jelen van, aki egy különleges asztali számítógépet mutatott be. Az apró számítógépek iránt egyre nagyobb a kereslet, ami valószínűleg annak is köszönhető, hogy az Intel NUC konfigurációi, illetve az ezeket másoló megoldások nagyon tetszenek a vásárlóknak – más kérdés, hogy áraikkal már nem mindig elégedett a megcélzott réteg. Az apró számítógépek rendszerint alaplapra forrasztott processzorral érkeznek, így vásárláskor érdemes kétszer is meggondolni, hosszabb távon elég lesz-e a kiszemelt példány teljesítménye.

A Shuttle DS81-es asztali számítógépénél nincs ilyen probléma, ugyanis a 19 x 16,5 x 4,3 centiméteres házban helyet foglaló alaplap rendelkezik processzorfoglalattal, így a processzor bármikor cserélhető – természetesen a megkötések szem előtt tartása mellett. Utóbbi annyit jelent, hogy 65 wattnál magasabb TDP-vel rendelkező LGA-1150-es processzor nem alkalmazható, mert a hűtőrendszer 65 wattos maximális hűtőteljesítményt kínál. A hőcső alapú hűtés egyébként annyira hatékony, hogy az apró PC akár 50 Celsius fokos környezeti hőmérséklet esetén is stabilan, megbízhatóan üzemel (bár ilyenkor elég hangos lehet).

A DS81-es modell alig nagyobb, mint egy klasszikus, 5,25 hüvelykes formátumú optikai meghajtó, felszereltségére azonban így sem lehet panasz. Az apró számítógépben akár Core i7-es sorozatú Haswell processzor is helyet kaphat, a két DDR3-as So-DIMM memóriafoglalatában pedig akár 16 GB-nyi rendszermemória is elszállásolható. A memóriamodulok maximum DDR3-1600 MHz-es órajelen üzemelhetnek. A H81-es lapkakészletre támaszkodó alaplap bővítőhelyekkel is rendelkezik: egyrészt találunk rajta egy félmagas bővítőkártyákat fogadó Mini PCI Express 2.0 x1-es slotot, másrészt egy második PCI Express 2.0 x1-es slot is lapul rajta, ami mSATA SSD kártyákat és teljes méretű Mini PCIe 2.0 x1-es bővítőkártyákat egyaránt fogad – persze nem egy időben. Igény esetén egy 2,5 hüvelykes merevlemez vagy SSD meghajtó is elfér az 1,35 literes térfogatú házban. A meghajtó természetes SATA 6 Gbps-os portra csatlakozhat.

Az audió vezérlő szerepét egy Realtek ALC662-VC megoldásra bízták, amely 5.1 csatornás audió támogatást kínál. Gigabites Ethernet vezérlőből rögtön kettőt is kapunk, amelyek Realtek RTL8111G típusúak – ezekhez WoL és PXE támogatás egyaránt jár.

A hátlapon a két GbE port mellett két COM port, két USB 2.0-s port, két USB 3.0-s port, két DisplayPort csatlakozó és egy HDMI port van jelen. Az előlap négy darab USB 2.0-s portot, egy SD/SDHC/SDXC memóriakártya-olvasót, valamint egy fejhallgató kimenetet és egy mikrofon bemenetet rejt.

A kompakt asztali számítógép külső tápegységről üzemel, amely 90 wattnyi teljesítménnyel áll a rendszer rendelkezésére. A barebone kivitelben érkező modell alapára 178 euró lesz, de ehhez még hozzá kell majd adni a processzor, a rendszermemória és az adattároló árát is, amelyeket a vásárlóknak külön kell beszerezniük.

Persze a barebone mellett kész konfigurációk is készülnek, amelyek felszereltségtől függően akár 800 dollárba/euróba is kerülhetnek majd. A Shuttle DS81 várhatóan a következő héten válik elérhetővé kereskedelmi forgalomban.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward