Jim Keller visszatér az Apple-től az AMD-hez
Az AMD visszaszerezte egyik neves mérnökét, aki fontos szerepet töltött be a K7-es és K8-as mikroarchitektúrák fejlesztésében és így hozzájárult az architektúrák köré épülő processzorok sikeréhez is. A szóban forgó szakember nem más, mint Jim Keller.Jim Keller vezető mérnöki pozíciót töltött be a K8-as architektúra fejlesztésén dolgozó csapatban és részt vett az x86-64 specifikáció megalkotásában is. A szakembert most visszaszerezte az AMD, így hamarosan a cég alelnökeként és a processzormagok fejlesztését végző csoport igazgatójaként kezdhet újra dolgozni az AMD-nél. Jim Keller közvetlen felettese az AMD vezető technológiai igazgatója, Mark Papermaster lesz.
Jim Keller az 1980-as és 1990-es években a DEC-nél dolgozott, ahol az Alpha 21164-es és Alpha 321264-es processzorok fejlesztésében társmérnökként vett részt. Az AMD-nél 1998 és 1999 között tevékenykedett, ami rövid időnek tűnik, de ez idő alatt is sikerült komoly teljesítményt felmutatnia. Amellett, hogy a K8-as architektúra fejlesztését vezette és az x86-64-es specifikáció megalkotásához szükséges teendőkből is kivette a részét, Jim Keller a Hyper-Transport specifikációján is dolgozott, sőt, a K7-es mikroarchitektúra fejlesztését végző rendszermérnöki csoportnak is tagja volt.
A K7-es mikroarchitektúra az Athlon processzorok alappillére volt, a K8 pedig az Athlon 64 X2-es processzorokból lehet ismerős.
2000-ben a szakember a Broadcom kötelékébe lépett, ahol vezető mérnökként dolgozott a MIPS alapú hálózati processzorok fejlesztésén. 2004 táján a PA Semiconductor-nál nézett új kihívások után, ahol a PowerPC alapú processzormaggal rendelkező hálózati SoC egységek fejlesztését végző csapatot irányította. Amikor az Apple 2008 áprilisában felvásárolta a PA Semiconductort, Keller maradt a cégnél. A felvásárlás után egy kisebb csapat részeként az Apple A4-es és A5-ös SoC egységeinek fejlesztésén munkálkodott, de emellett a Mac csoportban is tevékenykedett – utóbbiban több MacBook Air generáció specifikációjának kifejlesztésében is részt vett.
[bold]Nem Jim Keller az első, aki az Apple-től visszatért az AMD-hez
[/bold]
Jim Keller egyébként a második olyan magas beosztású ex-AMD alkalmazott, aki az Apple-től az AMD-hez igazolt. Korábban Mark Papermaster, aki az Apple-nél 2008 és 2010 között rangidős alelnöki pozíciót töltött be a különböző eszközök hardverét fejlesztő mérnöki csoportban, az iPhone 4 antenna fiaskó után pártolt át az AMD-hez. Keller és Papermaster feltehetőleg együtt dolgoztak az Apple kötelékében.