Kiszúrt az iPad a netbookosokkal?

Meglehetősen elkeserítette az iPad - illetve pontosabban annak az ára - az ázsiai netbookgyártókat - név szerint az ASUS-t és az MSI-t -, akik eredetileg arra készültek, hogy amint kijön az iPad, majd jól alákínálnak árban a termékeikkel.

Kiszúrt az iPad a netbookosokkal?

Meglehetősen elkeserítette az iPad - illetve pontosabban annak az ára - az ázsiai netbookgyártókat - név szerint az ASUS-t és az MSI-t -, akik eredetileg arra készültek, hogy amint kijön az iPad, majd jól alákínálnak árban a termékeikkel.

Ismerve az Apple általános árazási szokásait, ez a hozzáállás teljes mértékben érthető is; ők úgy 1.000$ körüli árra számítottak. Annál nagyobbat koppantak azonban, amikor kiderült, hogy az iPad legolcsóbb változata mindössze 500$. Annak ugyanis már nem tudnak alámenni a tervezett 20-30%-os mértékben anélkül, hogy ne tennék tönkre ezzel a saját bevételeiket is.

Így hát komolyan fő is most a fejük, hogy mit tegyenek. 500$ alatt ugyanis az árháború komolyan veszélyeztetheti az épp csak kibontakozó tábla-piac teljes egészét is, mivel minél mélyebbre kényszerítik egymást árak terén, annál jobban megnyirbálják a saját nyereségességüket is. Így pedig kérdés, meddig lesz értelme egyáltalán részt venniük a versenyben.

Egyelőre konkrét ötlettel még nem álltak elő, csak azt jelezték, hogy az árháborút mindenképp szeretnék elkerülni, ha egy mód van rá - ami végső soron érthető is. Meglátjuk, mire jutnak végül. Ami jó hír, hogy 500 dolláros árszinten már mindkét gyártó mutatott be gépeket, amik Tegra 2-re épültek és nem hiányoztak belőlük az olyan extrák sem, mint a webkamera. Így lehet nem ár, hanem felszereltség háború lesz.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward