Shop menü

KISZIVÁROGTAK A RYZEN 9 7950X3D BELSŐS TESZTEREDMÉNYEI – NAGYJÁBÓL 6%-KAL GYORSABB A CORE I9-13900K-NÁL

A címben szereplő különbség a játéktesztek alatt elért átlagos erőfölényről árulkodik, vagyis vannak ennél jobb és rosszabb eredmények is.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Kiszivárogtak a RYZEN 9 7950X3D belsős teszteredményei – Nagyjából 6%-kal gyorsabb a Core i9-13900K-nál

Az AMD RYZEN 7000X3D sorozatú processzorai körül elég nagy a pezsgés mostanság, ami nem is túl meglepő, hiszen a három új processzor közül kettő holnap jelenik meg kereskedelmi forgalomban, de állítólag már ma kiderülhet, hogyan teljesítenek majd az Intel 13. generációs Core sorozatú processzoraival szemben.

Ebből már most ízelítőt kaphatunk, ugyanis a HD Technologia jóvoltából kiszivárgott annak a segédanyagnak egy része, amit az AMD a tesztelőknek küldött ki. A Reviewer's Guide lényegében azért készül, hogy a tesztelők láthassák, nagyjából milyen teljesítményre képes az új portéka, így ha valamelyik eredmény nem stimmel, gyanakodhatnak rá, hogy vagy hardveres, vagy pedig szoftveres bug van a háttérben, esetleg valamelyik beállítással lehet probléma.

Galéria megnyitása

A kiszivárgott anyag jóvoltából fény derült rá, hogyan teljesít a RYZEN 9 7950X3D a Core i9-13900K-hoz képest, illetve a 3D V-Cache nélküli RYZEN 9 7950X is szerepel a felhozatalban. Az összehasonlítások alkalmával a videokártya szerepét GeForce RTX 4090-es, illetve Radeon RX 7900 XTX modellek töltötték be, hogy még színesebb legyen a kép.

Galéria megnyitása

Ahogy az a fenti táblázatból is látható, a Radeon RX 7900 XTX videokártya társaságában a RYZEN 9 7950X3D átlagosan 5,6%-kal bizonyult gyorsabbnak a Core i9-13900K-hoz képest, míg a GeForce RTX 4090 mellett készített teszteknél már 6% az AMD újdonságának előnye, és a RYZEN 9 7950X-hez képest 16%-kal is jobb teljesítményt ér el, ami igen szép. Utóbbi a lenti táblázatba látható.

Galéria megnyitása

Azt persze nem szabad elfelejteni, hogy a gyártói tesztek, amelyek 1080p-s felbontás mellett készültek, rendszerint a jobban optimalizált játékokat részesítik előnyben, így a független tesztek ennél színesebb képet mutathatnak majd.

Galéria megnyitása

A játéktesztek mellett néhány szintetikus teszt is lefutott, amelyek alapján úgy néz ki, a RYZEN 9 7950X3D a 7Zip és a DolphinBench alatt bizonyul jobbnak, míg a Cinebench R23 és a Geekbench tesztekben már a Core i9-13900K végez az első helyen.

A RYZEN 9 7950X3D a következő héten jelenik meg, listaára 699 dollár lesz, vagyis pont annyiba kerül majd, amennyibe a RYZEN 9 7905X került, amikor megjelent. Mostanában a RYZEN 9 7950X ára 589 dollár körül mozog a tengerentúlon, míg a Core i9-13900K ára 569 dollár magasságában helyezkedik el. Az árazás és a teljesítménykülönbség alapján nincs könnyű helyzetben az AMD újdonsága, hiszen az árkülönbség sokkal nagyobb, mint a teljesítménykülönbség.

A végső verdiktet persze majd csak a független tesztek alapján érdemes meghozni, ám az előzetes kép már így is kezd kirajzolódni…

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére