Kiemelt Samsung eszközök kaptak ARCore támogatást

Felsőkategóriás készülékek kerültek fel egy frissítést követően az ARCore kompatibilis modellek sorába.

Kiemelt Samsung eszközök kaptak ARCore támogatást

A Google folyamatosan szaporítja az ARCore támogatással szolgáló okostelefonoknak és táblagépeknek a sorát, a Samsungnak pedig számos masinája volt már eddig is a támogatottak sorában, most pedig újabb négy kulcsfontosságú gép került fel a dinamikusan bővülő névsorba. A keresőóriás kiterjesztett valósággal kapcsolatos platformja egyre nagyobb sikernek örvend.

Ezúttal olyan kiemelt Samsung mobilok kerültek fel az ARCore kompatibilitást nyújtó termékeknek a névsorába, mint a Galaxy Note 10, a Galaxy Note10+, a Galaxy A90 5G és a Galaxy Tab S6. Szóval három okostelefonnál és egy táblagépnél jelent meg a Google kiterjesztett valósággal kapcsolatos fejlesztéseinek a támogatása, ez utóbbi esetben már igazán nagyban lehet majd élvezni a minőségi AR tartalmakat. Az ARCore-hoz elegendő egyetlen kamera is, de egyébként ezek a felsorolt készülékek már egytől egyig többkamerás rendszereket vonultatnak fel, még a Galaxy Tab S6 tablet is.

Galéria megnyitása

A fent említett eszközökre érkezik a következő napokban egy OTA frissítés, és ezt követően érhetik majd el az ARCore platform támogatásával létrehozott applikációkat. A Google Play Services for AR-t minden készülékre fel kell majd telepíteni, ez egy olyan megoldás, amivel hozzáférhet az ARCore SDK-val készült, kiterjesztett valóság élményt nyújtó szoftverekhez a tanúsítvánnyal rendelkező androidos eszköz. És ha ez megvan, akkor lehet majd elérni azokat a konkrét alkalmazásokat, amikkel a felhasználók már élvezhetik az ARCore közbenjárásával létrehozott applikációk sorát. A felhasználók ezen keresztül, a mobilok kamerájának a képét felhasználva helyezhetnek el élethűen különböző grafikus objektumokat a „való világban”.

A megelevenedő dolgok általában körüljárhatóak, forgatatóak, tetszés szerint igazíthatóak, méretezhetőek és akár mozogni is tudnak a kiterjesztett valóságban.

Az ARCore működéséhez a szoftver az okostelefonok szenzorjaitól származó adatokat használják fel, de semmilyen különlegesebb hardveres követelménye nincs.

Galéria megnyitása

És bár az alapján, hogy most négy nívós Samsung került fel az ARCore kompatibilis eszközök lajstromára, azt gondolhatnánk, hogy elsősorban felsőkategóriás készülékek alkotják a kiterjesztett valóság platformját támogató masinák palettáját, de ez nem így van. Elég csak megnézni, hogy az elmúlt hetekben milyen egyéb eszközök kerültek fel a támogatási listára. Kihasználható már az ARCore a Xiaomi Mi A3, a Realme X, a Samsung Galaxy A7 (2018), az LG G8S, az LG Stylo 5 és az LG Stylo 2 okostelefonnal is, ami jóval korábban jelent meg, és már akkor is a középkategória alját képviselte.

A Google sokat tesz azért, hogy az ARCore szupportról minél szélesebb eszközpaletta esetén gondoskodjon, és a jövőben egészen biztos, hogy újabb gépezetek kerülnek majd fel a névsorba.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap