Kiemelkedő értékesítési rekord a Xiaominál

Hugo Barra a Twitteren számolt be arról, hogy 24 óra alatt több mint 1 millió mobilt adtak el.

Kiemelkedő értékesítési rekord a Xiaominál

Kínában nem csak a szerelemes pároknak, hanem a szingliknek is van „ünnepnapja”. Hogy miért az idézőjel? Nos, a november 11-i nap igazából egy hatalmas üzletfogás, és valójában az egyik piacvezető kereskedelmi vállalat, az Alibaba találta ki. A 2009-ben köztudatba hozott „ünnep” egy kicsit hasonlóan működik az egyesült államokbeli fekete péntekhez, ekkor óriási kedvezményekbe futhatnak az emberek az online piactereken, amikkel a magányos vásárlóknak szeretnének kedveskedni.

A szinglik napját értelemszerűen az Alibaba Group alá tartozó cégek használja ki leginkább, és ahogy eddig évről évre, úgy idén is rekord forgalmat bonyolítottak. Tavaly 5,75 milliárd dollár volt az összes bevétel, és idén az előrejelzések már 10 milliárd dollárról beszéltek, ami végül majdnem meg is lett. A hivatalos közlemény szerint a teljes forgalom összege elérte a 9,3 milliárdot 24 óra alatt. (Érdekesség, hogy 2013-ban a legendás fekete pénteken csak 2,9 milliárd volt az összesített forgalom az Egyesül Államokban.) A legkeresettebb termékek az okostelefonok és a táblagépek voltak, a legnagyobb nyertes pedig – mint az mostanra kiderült – a Xiaomi lett.

A távol-keleti vállalat önmagában is lenyűgöző forgalmat bonyolított az Alibabának köszönhetően, ugyanis egy Twitteren megjelent bejegyzés tanúsága szerint összesen 1,16 millió Xiaomi okostelefon talált új gazdára. Az eredményről személyesen Hugo Barra, számolt be, tehát hivatalosnak tekinthető a cég új rekordja. A nagy mennyiségű termék értékesítése átszámítva mintegy 254 millió dolláros bevételt jelent a gyártónak.

A Xiaomi a Taobao Mall és az Aliexpress webshopok esetében egyaránt kiemelkedő népszerűségnek örvendett november 11-én. A vásárlókat a különböző felületeken nemcsak Kínából, hanem a világ 217 országából várták ezen a napon. Egészen elképesztő akciók voltak példának okáért az Aliexpressnél, ami jelentősen hozzájárulhatott a Xiaomi nagyszerű eredményéhez. A villámkezű vásárlók akár 200 dolláros áron is hozzájuthattak az Mi4-hez, de az előző generációs okostelefon, a Xiaomi Mi3 is jelentősen olcsóbb volt az eredeti áránál – ezekből ezernél is többet „osztottak szét” mindössze 180 dollárért cserébe. De le volt értékelve a Redmi Note is, amit darabszám megkötés nélkül lehetett megvásárolni egész nap 170 dollár körüli áron több eladótól, és a Redmi 1s is sokkal olcsóbban kellette magát ezen a napon.

Ez a mostani rekord nagyon fontos a Xiaomi számára annak érdekében, hogy az év végére magabiztosan hozni tudja a harmadik negyedévben kis előnnyel megszerzett harmadik helyét a piacon. A Lenovót legutóbb mindössze 400 ezer készülékkel tudták megelőzni. A vállalat az említett negyedévben összesen 17,3 millió mobilt adott el, ami ugye 92 nap alatt jött össze, ebből is jól látszik, hogy milyen komoly eredmény egyetlen nap alatt az 1,16 millió készülék. Viszonyításképpen még megemlítendő az is, hogy a BlackBerry júliustól szeptemberig összesen csak 1,6 millió eszközt tudott eladni, ami alig több, mint a Xiaomi egyetlen napos csúcsa.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward