Kié is az Internet?

Nemzetközi tanácskozásra kerül sor Rióban a hét folyamán, ahol az Internet és annak jelen állapota lesz a fő téma. Konkrétabban - és a hivatalos változat szerint - a spam-ek, a szólásszabadság és a nethozzáférés költségeinek kérdései kerülnek terítékre. Nemhivatalosan azonban valószínűbbnek tűnik az, hogy az Internet Amerika-központúságának kérdése lesz a leghevesebb viták témája.

Kié is az Internet?

Nemzetközi tanácskozásra kerül sor Rióban a hét folyamán, ahol az Internet és annak jelen állapota lesz a fő téma. Konkrétabban - és a hivatalos változat szerint - a spam-ek, a szólásszabadság és a nethozzáférés költségeinek kérdései kerülnek terítékre. Nemhivatalosan azonban valószínűbbnek tűnik az, hogy az Internet Amerika-központúságának kérdése lesz a leghevesebb viták témája.

Két évvel ezelőtt, a világ vezetőinek közmegegyezésével alakult meg az évente ülésező, a világháló ügyeit megtárgyaló Internet Kormányzási Fórum (Internet Governance Forum), amelynek első ülése azzal a döntéssel végződött, hogy az Egyesült Államok továbbra is ellenőrzése alatt tarthatja ugyan az Internetet, de ezen fennhatóság kérdése bármelyik elkövetkező ülés alkalmával újra megvitatható. Jelen helyzet szerint tehát az amerikai kormány rendelkezhet az internet-címek nómenklatúrája felől, de ezt a tényállást a világ többi vezetői egyre kevésbé nézik jó szemmel, mivel a névadási rendszer is jelentősen meghatározza az Internet felhasználásának mikéntjét. Figyelembe véve az Internet egyre erősödő információforrás-(és, ezzel együtt, propaganda-eszköz-)szerepét, nem is csoda, hogy világszerte mindenki szeretne élni a lehetőségeivel.

Mivel az amerikai kormány jelentős részt vállalt az Internet fejlesztésének finanszírozásából, így vétójoggal is rendelkezik a doménneveket kezelő kaliforniai nonprofit szervezettel, az Internet Corporation for Assigned Names and Numbers-szel szemben. Végeredményben tehát az sem valószínű, hogy az összejövetel bármilyen jelentősebb változást is eredményezne az Internet infrastruktúrájában, de az amerikai fennhatóságot egyre erőteljesebben vitató hangok így is jelzik az eljövendő nehéz időket az Internetet kormányzó csoportok számára. Talán ideje lesz változtatni az eredeti felálláson?

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward