A Google folyamatosan dolgozik azon, hogy az Android minél több helyre juthasson el, és egy ideje már a személygépjárművek számára fejlesztett Android Automotive rendszer is egészen felkapott lett. Egyre több járműgyártó választja ennek az alkalmazását, és most megtudtuk, hogy mit hoz a következő nagy frissítése.
Az Android Auto nem összekeverendő az Android Automotive platformmal, ez utóbbi már teljes egészében átjárja az autót, miközben nagy szabadságot ad a gyártóknak az alakíthatóság tekintetében. A cégek használhatják ezt a Google által elképzelt formában, a Google szolgáltatásait is előtérbe helyezve, a Volvo például ezt az utat preferálj, de teljesen át is szabható a rendszer, a Rivian ezt az irányt választotta. Az új Android Automotive 15 révén a felhasználóknak még több lehetősége lesz majd az utazások során.
A személyautókban rengeteg funkció is szolgáltatás érhető már el a modern infotainment megoldások révén. A Google innentől megoldást kínál majd arra, hogy a legfontosabb dolgokat egy dokkoló felületre ki lehessen tűzni, így a kedvenc applikációk mindig rögtön kézre fognak állni. A legsűrűbben használatos programokat így már nagyobb örömmel fogja igénybe venni az ember vezetés közben is. Nem vonja el az emberek figyelmét, ha csak egy gombot kell megnyomni, mintha a menüben kellene „kalandozni” vezetés közben.
Utazás közben mindenki szeret zenét hallgatni. Viszont nem biztos, hogy mindenki ugyanazt szeretné hallgatni az autóban, erre a célra a Google bevezeti az Android Automotive 15-tel a Bluetooth fejhallgatók és fülhallgatók támogatását. Lehet majd az audió beállításban új kimeneti eszközt felvenni. Jól jöhet ez akár olyankor is, ha a felhasználó telefonálni szeretne, de nem az autó belső kihangosítóját venné igénybe, mert nem akarja, hogy minden utas hallja a teljes beszélgetést.
Az Android Automotive már korábban támogatni kezdte az UWB technológiát, a frissítést követően pedig még többet lehet majd megtenni az Ultra-wideband használatával. A leírás szerint már nagyobb kontrollt gyakorolhat a rendszer az UWB-t alkalmazó eszközök felett. Valószínűleg ennek köszönhetően lehet majd az okostelefonokat például kulcsként használni, és más funkció is épülhet majd erre. Akár azt is megállapíthatja az autó az UWB révén, hogy éppen ki fog vezetni, és hozzá igazodhatnak a személyes beállítások.
Lesz már egyfajta képernyőkímélő funkciója is az Android Automotive-nak, ez az Ambient View néven érkezik, és a használaton kívüli megjelenítőkre a gyártók tetszőleges tartalmat tehetne majd ki. Ez jól jöhet akár azzal a céllal is, hogy az OLED technológiás panelt használó műszeregységeknél megelőzhető legyen a beégés. Ilyenből valószínűleg egyre több lesz, és akár milyen jó technikák vannak már a beégés ellen, ha valahol tényleg több ezer órán keresztül statikusan ugyanazok az elemek jelennek meg, akkor lehet ebből gond.
Az új autók esetenként már biztosíthatnak Wi-Fi Hotspot funkciót is, és az AAOS 15 frissítéssel bevezetésre kerül egy olyan kapcsoló, amivel könnyen elérhetővé lehet majd tenni a hotspotot minden utas számára az utazás idejére. Végül egy fejlettebb rádió támogatást is megvalósít a Google, jobban fogja kezelni az operációs rendszer a HD és a DAB rádióállomásokat is.
Az Android Automotive 15 követi a frissítési pályán az Android 15 operációs rendszert. Ebben az esetben a pontos megjelenési dátumra még nem derült fény, de a vállalat azt ígéri, hogy még idén színre lép. Hogy mennyire lesz az jellemző, hogy egy autógyártó frissítést biztosít az új verzióra? Nos, ez még kérdéses.