Shop menü

KÉZÍRÁST MÁSOLÓ GENERATÍV MI ESZKÖZT ALKOTTAK

A felhasználók hangja utána az egyedi írásképét is „kölcsön” veheti a mesterséges intelligencia a jövőben.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Kézírást másoló generatív MI eszközt alkottak

Továbbra is dinamikusan fejlődik az MI és újabbnál újabb lehetőségeket fedeznek fel ezen a fronton. Most egy olyan dologról számolhatunk be, ami azért eléggé aggasztó lehet majd a felhasználók számára, hiszen sikeresen megtanították a mesterséges intelligenciát arra, hogy az emberek kézírását utánozza kiemelkedő hatékonysággal.

Minden embernek teljesen egyedi a kézírása, egészen biztos, hogy különbözőképpen „rajzolja” le a betűket. Olyan egyedi jellemző ez, mint például a beszédhang. És mivel a hangot a nagy nyelvi modelleket használva generatív MI eszközökkel már nagyon hatékonyan lehet ellopni, kutatók úgy gondolták, hogy miért ne lehetne megoldani a kézírás másolását is. Egyelőre nem egy kész alkalmazásról beszélhetünk, hanem egy kutatási projektről beszélhetünk, de tudjuk jól, hogy innentől valószínűleg nem kell sok ahhoz, hogy mások is elkezdjenek ezen dolgozni.

Galéria megnyitása

A Mohamed bin Zayed Mesterséges Intelligencia Egyetem kutatói munkája révén jött létre a fejlesztés Abu-Dzabiban. Az intézmény korábban már több izgalmas fejlesztéssel is előrukkolt a nagy nyelvi modellek és az MI frontján. Saját LLM megoldással is rendelkeznek már, amit tavaly ősszel hoztak nyilvánosságra. A Jais névre hallgató nyelvi modell 13 milliárd paraméterrel üzemel, és jellemzően arab, valamint angol tartalmakat használtak fel a tanítása során. Az nem derült ki, hogy a kézírás másolásához milyen modellt használtak fel, de nem kizárt, hogy ezt a Jais teszi lehetővé.

Az egyetemi szakemberek beszámolója szerint az MI eszközük kiemelkedő pontossággal tudja majd átvenni a különböző személyek kézírását. A kézíráshoz egyébként már hosszú ideje vannak különböző gépek, robotok, így ez a része nem új a fejlesztésnek. A lényeg itt az, hogy a generatív MI-t már be lehet tanítani a különböző emberek írásképének lemásolására tetszőlegese kiválasztott szövegeknél.

Azt lehetne gondolni, hogy azért ehhez sok írott szöveget kell mutogatni az adott eszköznek, de a valóság az, hogy elképesztő hatékonyságra képes már viszonylag kevés tanulási anyag elemzését követően is. Elég néhány bekezdésnyi kézírást biztosítani a nyelvi modell számára, és az MI eszköz máris készen áll majd arra, hogy olyan szöveget írjon le, amire csak igényt tart az üzemeltetője.

Galéria megnyitása

Tesztelték emberekkel a kézírást lemásoló MI-t, és lényegében csont nélkül átment a kézírás mindenkin. „Az emberek nem tudták megkülönböztetni az utánozott kézírást a valódi kézírástól, és ezt elégedetten könyveltük el egyfajta hitelesítésnek a teljesítmény kapcsán.” – emelt ki Salman Khan kutató a közleményében.

Az egyetem munkája itt nem ért véget, tovább dolgoznak majd az MI eszközön, ami kizárólag zárt környezetben használható jelenleg. Nem tették hozzáférhetővé semmilyen formában. Csak az angol nyelvet támogatja egyelőre a rendszer, de ezen valószínűleg már nem tart sokáig változtatni. Bár vannak olyan nyelvek, amik azért nehezebben másolhatóak írásban, és az arab például pont ilyen. A fejlesztők céljai között éppen ezért szerepe az arab kézírás másolása is.

A csapat tisztában van azzal, hogy ez a technológia nagyon veszélyes a visszaélések miatt, ezért sem szerették volna a fejlesztést publikálni. „A kézírás az emberek identitásának része, éppen ezért minden lépést jól megfontolunk, még mielőtt elhamarkodottan döntenénk.” – hangsúlyozták a szakemberek.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére