Két újdonsággal érkezett az MWC-re a Garmin

A vivofit 3 a remek üzemidejével, a vivoarctive HR pedig egyebek mellett a pulzusmérővel csalogatná a vevőket.

Két újdonsággal érkezett az MWC-re a Garmin

A Garmin nagyjából a legidősebb vállalat a modern viselhető kiegészítőkkel foglalkozó cégek között, hiszen mikor ő kezdett fejleszteni sportolóknak és túrázóknak szánt eszközöket, akkor jóformán még okostelefonok sem voltak, nemhogy fitneszkarperecek és felhasználói aktivitást figyelő órák. A Garmin az Apple, Xioami és Fitbit trió mögött bőven lemaradva, de ott van az öt legnagyobb piaci szereplő között, ha a viselhető kiegészítőkről van szó. A sok tapasztalattal rendelkező gyártó jól tudja, hogy csak akkor képes ott is maradni az élbolyban, ha folyamatosan kiváló fejlesztésekkel áll elő, ennek eredményeként számolhatunk most be a vívofit 3 és a vívoactive HR érkezéséről.

Garmin vívofit 3

Először vegyük közelebbről szemügyre a vívofit család legújabb tagját, ami értelemszerűen a vívofit 2 utódjául fog szolgálni. Az eszköz egy apró, de informatív megjelenítővel lett ellátva, ami háttérvilágítással is rendelkezik, így akár rossz látási viszonyok mellett is gondtalanul lehet használni. A készülék kiírja a lépésszámot, az elégetett kalóriákat, a megtett távolságot az edzés idejét és persze hagyományos óra funkciónak sincs híján. Mint minden karperec, lényegében ennek is az a feladata, hogy figyelemmel kísérje a viselője minden mozzanatát, a mérési adatokat pedig továbbítsa az okostelefon irányába. A mobilalkalmazás (Connect IQ) már komolyabb elemzésekkel is szolgálni fog a kapott adatokból, így például meg tudja állapítani, miként fejlődik a viselője teljesítménye időről időre, vagy akár az alvás minőségét is kiértékelheti, illetve jelzi nap közben, ha ideje lenne egy kicsit mozogni. A programban beállíthatóak teljesítménybeli célkitűzések, és akár rivalizálni is lehet más tulajdonosokkal. Az adatokat folyamatosan szinkronizálni fogja a Garmin Connecttel, ahol így minden el lesz mentve, és innen akár meg is lehet osztani az edzéseket.

Az Move IQ képesség is része az új vívofitnek. Ez azt jelenti, hogy az eszköz automatikusan képes felismerni a felhasználó tevékenységét, nem kell manuálisan „bajlódni” az követés indításával – ehhez hasonló fejlesztéssel például a Fitbit is szolgál. A Garmin eszköze több dolgot is magától be tud azonosítani, így például a futást, úszást vagy éppen a kerékpározást. Az új vívofithez ANT+ kapcsolattal csatlakoztatni lehet pulzusmérős mellszíjat is. Érdekesség, hogy itt nem kell foglalkozni a töltéssel, ugyanis a Garmin elmondása szerint nagyjából évente egyszer merülhet le a szerkezet. A vívofit 3 megfelelő védettséget élvez, ami azt jelenti, hogy akár 50 méteres (5 ATM) mélységben is működni fog – szóval akár könnyűbúvárkodásnál is lehet viselni.

A Garmin vívofit 3 100 dolláros ajánlott fogyasztói áron lesz megvásárolható, ami az elődhöz képest 30 dollár árcsökkenést jelent. Ez egyszerű fekete szíjjal lehet ennyiért hozzájutni, de ezt pillanatok alatt lecserélheti a felhasználó, hiszen a testreszabhatóságát tekintve szinte csak a képzelet szabhat határokat. Az új vívófithez elképesztően sokfajta csuklópánt lesz elérhető, ebben a választékban már tényleg bárki találhat olyat, ami illik a stílusához. A pántok 30-40 dolláros áron lesznek elérhetőek.

Garmin vívoactive HR

Az MWC-n leleplezett vívoactive legnagyobb újítása a beépített pulzusmérő. Míg korábban a Garmin felhasználóknak a pulzus figyelemmel kíséréséhez kellett a vívoactive mellé egy pulzusmérős mellszíj is, addig a vívoactive HR esetében ez már egy kütyüben lett kivitelezve. Ez sokkal kényelmesebb, úszás közben is működik, végeredményben pedig olcsóbb is – persze a pontosságáról már lehetne vitatkozni. A mobilos alkalmazás ugyanazokat a dolgokat tudja itt is, mint a vívofitnél, és fontos megemlíteni, hogy már ez is tartalmazz a Move IQ-t, ami önállóan elindítja majd az edzések követését, miközben magától felismeri azt is, hogy milyen testmozgásról van szó. A mindennapos statisztikát idővonalon követheti vissza a nap végén a felhasználó. A vívoactive HR méri az edzések idejét, és még azt is képes számolni, hogy mennyi emelet mászik meg a viselője.

A vívoactive HR az általános mozgási szenzorok mellett tartalmaz beépített GPS-t is, szóval a megtett távolság kiszámolását sem kell az okostelefonra bízni, amivel mindenki jól jár. A Garmin eszköze pontosabban tud dolgozni, miközben a mobilt kevésbé terheli a viselhető kiegészítővel való együttműködés. A vívoactive HR fedélzetén a színes Chroma Display megjelenítő jutott szerephez, ez egészen alacsony fogyasztás mellett tudja ellátni a feladatát, és ami talán ennél is fontosabb, hogy tényleg minden fényviszony mellett tökéletesen lehet látni. Ez annak köszönhető, hogy nem túlragyogni próbálja a közvetlen napsütést, hanem éppen ellenkezőleg, képes felhasználni a nappali fényt. Mint az okosóráknál, ezen is elérhető lesz egyébként többféle digitális számlap, amelyekből a felhasználó azt választhatja ki, ami a számára legmegfelelőbb.

Természetesen a vívoactive HR is vízálló lett, és a specifikációja szerint ugyanúgy 5 ATM-et visel el, mint a vívofit 3, szóval nagyjából 50 méterig bírja majd a nyomást. A szerkezet akár nyolc napig is el fog menni abban az esetben, ha csak simán a viselője aktivitását és pulzusát kell elemeznie. A helymeghatározás már csúnyán belerondít ebbe, ugyanis ha a felhasználó bekapcsolja a GPS-t is, akkor már csak 13 órát fog átvészelni egy töltéssel a készülék.

A Garmin vívoactive HR a vívofit 3-mal együtt fog befutni valamikor a második negyedévben. Ezért a modellért már jóval magasabb összeget kell majd kifizetni, előre láthatólag 250 dollárba fog kerülni. Itt is lehet cserélni a csuklópántot, de a fekete és a fehér mellett csak kettő alternatíva akad – sárga és piros –, ezek darabjáért pedig 30 dollárt kell majd kifizetni.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward