Később érkeznek az Ionos netbookok?

Úgy tűnik, szándékosan csúsztatja legalább egy, már betervezett Ionos netbookja érkezését a Lenovo és a Samsung is, feltehetőleg célszerűségi és költséghatékonysági megfontolásokból.

Később érkeznek az Ionos netbookok?

Úgy tűnik, szándékosan csúsztatja legalább egy, már betervezett Ionos netbookja érkezését a Lenovo és a Samsung is, feltehetőleg célszerűségi és költséghatékonysági megfontolásokból.

A Lenovo esetében ez az IdeaPad S12 Ionos változatát jelenti, míg a Samsungnál az N510-est. Saját bevallásuk szerint ugyanazon ok miatt döntöttek a halasztás mellett: inkább kivárják velük a Win7 októberi megjelenését, mivel azzal felvértezve az új gépek máris jóval vonzóbbak lehetnek az emberek számára, mint Vistával.

Ami valóban teljesen logikus és érthető, főleg, ha hozzávesszük még azt is, hogy a Vista -> Win7 upgrade folyamat kiiktatásával egyben időt, pénzt és fáradságot is megspórolhatnak maguknak. Láthatólag tehát az ésszerűségi megfontolások végül mégis többet nyomtak a latban, mint az "első Ionos"-ként való megjelenés eredeti terve.

Nem utolsó szempont persze az sem, hogy felhasználói élmény szempontjából is többet nyújthatnak így a leendő vásárlóiknak, miután a Win7 köztudomásúlag sokkal jobban teljesít gyengébb hardveres környezetben is, mint a Vista, így ezzel a döntéssel végső soron valóban a lehető legkényelmesebb megoldást valósították meg minden érintett fél számára.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward