Kérdezz-felelek Kevin Mitnickkel

Ha ma megkérdezünk valakit, aki egy kicsit is konyít a szakmához, hogy ki a világ leghíresebb hackere, egyből rávágja: Kevin Mitnick. A CNET News készített egy interjút a börtönt is megjárt, 45 éves hacker-szimbólummal, melyről most egy összefoglalót közlünk.

Kérdezz-felelek Kevin Mitnickkel

Ha ma megkérdezünk valakit, aki egy kicsit is konyít a szakmához, hogy ki a világ leghíresebb hackere, egyből rávágja: Kevin Mitnick. A CNET News készített egy interjút a börtönt is megjárt, 45 éves hacker-szimbólummal, melyről most egy összefoglalót közlünk.

K: Mikor kezdtél el "hackelni"?

V: Középiskolában, amikor körülbelül 16-17 éves voltam. Akkor, 1979-ben még nem létezett ilyen dolog, így ez nem volt illegális.

K: Hogy kerültél bele a témába?

V: Nagyon érdekeltek a telefonok. Amatőr rádiózással foglalkoztam körülbelül három évig, egyszer azonban találkoztam egy tanulóval a középiskolában, akinek az apja szintén rádiózott, a fia pedig egy egészen más hobbival töltötte el az idejét: telefonok manipulálásával (phreaking). Elképesztő dolgokat tudott művelni a telefonrendszerrel. Képes volt megszerezni titkos számokat, illetve telefonszám alapján meg tudta mondani az illető nevét és lakcímét. Így elkezdtek engem is érdekelni ezek a dolgok az amatőr rádiózás mellett. Megmutatta nekem is, hogyan kell ezt csinálni. Ez akkor volt, amikor a telekommunikációs cégek elkezdtek átállni az elektromechanikus rendszerekről a teljesen elektronikusokra, amiket már számítógépekkel kezeltek. Hogy tovább folytassam a telefonokkal való kísérletezést, felfedezést, meg kellett ismernem a telefonvállalatok számítógépeit.

K: Tehát a telefonok manipulációjáról váltottál a hackelésre?

V: Igen. Az első hackelésem akkor történt, amikor tanuló voltam a Sepulveda-i Monroe gimnáziumban, Kalifornia államban. Az iskola kurzusokat indított felsőbb éveseknek a számítógépekről, azonban én fiatal korom miatt nem vehettem ezeken részt. Találkoztam egy diákkal, akit nagyon érdekeltek a számítógépek, végül ő hozott össze a tanfolyamokat vezető professzorral. Ő először nem akart beengedni engem a kurzusra, azonban miután elkápráztattam a különféle elektronikai trükkökkel a telefonrendszeren, lentebb vitte a feltételeket és így részt vehettem a foglalkozáson. Szerintem ma nagyon bánja az akkori döntését.

K: Melyik hackelésedre vagy a leginkább büszke?

V: Etikus vagy nem etikusra gondolsz (nevet)? Valószínűleg arra gondolsz, amikor hacker voltam. Úgy gondolom a Motorolához történő betörésemre vagyok a legbüszkébb. Képes voltam egy telefonon keresztül meggyőzni egy Motorola alkalmazottat, hogy elküldje nekem a MicroTAC Ultra Lite mobiltelefon kódját. [...] Azért érdekelt ez a MicroTAC sorozatú készülék, mert nagyon hasonlított a Star Trek-ben látott kommunikátorhoz. Meg akartam érteni hogy működnek ezek a telefonok, hogyan vezérlik a programok a processzort. Nem akartam pénzt csinálni azzal, hogy eladom a forráskódot vagy valami mást csinálok vele. Inkább a kihívás foglalkoztatott, hogy megszerezzem a kódot. Körülbelül négy védelmi réteget kellett áttörnöm, hogy bejussak. Nem igazán vagyok büszke rá, ugyanis nyilvánvalóan helytelen volt a betörés. Hülye és sajnálatos döntést hoztam, amikor elhatároztam, hogy megszerzem a forráskódot.

K: Tudtad, hogy amit csinálsz az illegális?

V: A 70-es években kezdtem el hackelni, amikor tulajdonképpen még nem volt törvény ellene. Az iskolában, a szüleim és mások is bíztattak rá. Nem tanítottak semmi etikát. Ha be tudtál törni az iskola számítógépébe, akkor menő gyereknek számítottál. Ma ha ezt teszed, akkor kirúgnak vagy rád hívják a rendőröket. Akkoriban, amikor kezdtem, ez valami dicsőségnek számított. Később ezt büntették. Annyira beleestem a hackelés kalandjába, hogy évekig csináltam az után is, miután illegális lett. Az egész egy fejtörő megoldásához hasonlítható, ahol az eszeddel kell túljutni az akadályokon.

K: Mit csinálnál másként, ha visszamehetnél az időben?

V: Így utólag nem tenném azt, amit akkor tettem, mert most okosabb és bölcsebb vagyok, valamint azért mert ezzel a rendszergazdáknak rengeteg olyan fejfájást okoztam, amit nem is érdemeltek volna meg. Helytelen volt, amit csináltam. De akkoriban nem volt olyan, hogy behatolás tesztelés, valamint nem volt iskolai tananyag a számítógép- és hálózatbiztonságról. Saját magad módján kellett tanulnod. Én így tanultam a rendszerekről és azok biztonságáról - a hackelésen keresztül. Rossz utat válaszottam. Nem ismételném meg. Ma már vannak ilyen szakok az egyetemeken valamint számtalan könyv és tananyag is létezik a témáról. Akkoriban sok cég és egyetem nem sokat adott a biztonságra.

K: Tehát ha valaki megkérdezné, mi volt a tanulság, mit válaszolnál?

V: Ne szegd meg a törvényt. Ne hatolj be más emberek tulajdonába. Ez mind helytelen dolog, etikátlan és erkölcstelen. És persze illegális. Ez tulajdonképpen engedély nélküli átjárás, amivel megsérted valaki másnak a tulajdonjogát. Nekik pedig meg van a joguk, hogy a saját tulajdonukat megvédjék. A változásom okának elsősorban azt tartom, hogy felnőttem. Akkor fiatal, éretlen voltam, és szándékosan sohasem okoztam volna kárt.

K: Valami tanács a fiatal hackereknek?

V: Igen, ne kövessétek az én lépteimet. Vannak más utak és lehetőségek ahol lehet tanulni, magadat képezni a biztonságtechnikáról, hackelésről és a behatolás tesztelésről. Ma ez egy hatalmas piac. Fontos eleme még a szövetségi kormánynak is.

K: Jelenleg mivel foglalkozol?

V: Tanácsadással, könyvírással, nyilvános beszédek tartásával. Járom a világot és beszélek az embereknek a biztonságról. Ez az elsődleges elfoglaltságom: etikus hackelés, behatolás tesztelés, rendszerek megerősítése, oktatás. És dolgozok az önéletrajzomon, ami várhatóan jövő tavasszal készül el.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward