Képeken tűnt fel a Microsoft Siri és Now alternatívája

A Cortana néven érkező mobilos asszisztens felülete épp oly letisztult lesz, mint az egész Windows Phone-é.

Képeken tűnt fel a Microsoft Siri és Now alternatívája

Már régóta biztosak lehettünk benne, hogy a Microsoft figyelmét sem kerülték el a mobiltelefonokba költöztetett „digitális személyi asszisztensek”. Mostanáig azonban nem tudhattuk, miként fog kinézni a Cortana néven futó fejlesztés, és a funkcionalitás tekintetében is teljesen sötétben kellett tapogatóznunk.

Cortanáról eddig semmit nem lehetett tudni, annak ellenére, hogy a hamarosan bemutatkozó Windows Phone 8.1-nek a szerves részét képezi majd. Az asszisztens esetében ez idáig kerülte a vállalat a nyilvánosságot, és most is csak néhány kiszivárgott részlettel lettünk gazdagabbak. A The Verge szaklap munkatársának egy Microsoft közeli forrásból sikerült némi információra szert tennie a napokban Cortanával kapcsolatban.

A Windows Phone 8.1-gyel karöltve érkező Cortanának nagyon fontos szerepe lesz, hiszen olyan ponton kell felvennie a versenyt az Androiddal és az iOS-sel, ami korábban teljesen hiányzott a WP8-ból. Cortana a hangvezérléssel és rengeteg információval szolgáló Siri és a még inkább összetett Google Now riválisa lesz. A szolgáltatás neve egyébként elsőre egészen idegenül hangozhat, de azoknak már biztosan ismerős lesz, akik próbára tették magukat a Halo játékban – ez a Microsoft egyik legsikeresebb sorozata. A felhasználói felületen persze senki ne várja, hogy egy animált hölgy jelenjen meg; a letisztultság jegyében csak egy forgó gyűrű jelképezi majd Cortanát. Miközben az adatok feldolgozása folyik, vagy beszél a kütyünk, extra animációval is szolgál az alkalmazás.

De vajon megfelelően el tudja majd látni a feladatát, vagy alul marad a konkurensekkel szemben a szoftveróriás műve? A Microsoft tervei szerint Cortana rengeteg alkalmazással együtt tud majd működni. Az első és legfontosabb az, hogy a keresések alkalmával – amik természetesen hanggal is kiadhatóak lesznek – a Bing fog a képbe kerülni. A redmondiak saját keresőmotorja a teljes funkcionalitását felvonultatva áll majd szolgálatra készen a Windows Phone 8.1-ben, így bármilyen adat felkutatásában jó hasznát veheti a tulajdonosa. A Cortana fel lesz készítve arra, hogy a gazdáját a választott nevén szólítsa, tehát egy beállítási lehetőségről máris lehullott a lepel. Ez a lehetőség le is tiltható, amennyiben ezt már túlzottan személyesnek gondolná a tulajdonosa. Az újdonságnak ezek mellett a legfontosabb része a „Notebook” lesz. A Notebook fogja tárolni az összes olyan jellegű adatot, amiből a Cortana táplálkozik, illetve azt is, amit ő maga generál a mindennapok során.

A digitális asszisztens feljegyzi a felhasználója viselkedését a helymeghatározási adatok alapján, elment minden személyes információt, továbbá a beállított emlékeztetőket és a teljes névjegyzéket is használja. Nagyon összetett dolgokra is fel van készítve, így például képes lesz az e-mailekből kinyerni egy repülőjáratra, vagy bármi másra vonatkozó adatot, amiből értesítést hozhat létre a későbbiekben, hasonlóan a Google Now-hoz. De nem áll meg itt a szoftver, ugyanis még számos applikációból képes lesz számára relevánsnak vélt adatokat átemelni. Elemzi majd egyebek mellett a Foursquare-t is. Azt egyelőre nem tudni, hogy összességében milyen szintű hozzáféréseket fog kapni a különböző esetekben, és hogyan lehet majd szabályozni az engedélyeit.

Cortana várhatóan a Microsoft Build konferencián fog a nagyközönség elé állni, ahol a fejlesztőknek szánt, véglegeshez közeli Windows Phone 8.1 is porondra állhat. A Build április elején kerül majd megrendezésre.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward