Shop menü

KÉPEKEN AZ IPHONE 15 PRO, A KORÁBBI IRÁNNYAL ELLENTÉTES DIZÁJNVÁLTÁS JÖHET

Megérkeztek az első iPhone 15 Pro renderképek, és már látni, hogyan változhat az okostelefon kialakítása az új generációnál.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Képeken az iPhone 15 Pro, a korábbi iránnyal ellentétes dizájnváltás jöhet

Az Apple ebben az évben is új csúcsmobilokkal fog előrukkolni. Már számos információt halhattunk arról, hogy milyen fejlesztéseket hozhat majd az iPhone 15 Pro, most először pedig már képeken is láthatjuk az eszközt. Persze egyelőre hivatalosan semmi információ nincs, de ilyenkor már többnyire hiteles rendeképek szoktak felbukkanni évről évre.

Ahogy azt már szinte megszokhattuk, ezúttal is olyan renderképekről beszélhetünk, amik kiszivárgott CAD adatok alapján készültek. A rendereken vannak még hiányosságok a gomboknál, de ettől függetlenül azt már lehet látni, hogy milyen lesz a szerkezet formája, és azt lehet látni, hogy itt a vállalat egy kicsit letért arról az útról, amire az iPhone 12 érkezésével lépett.

Galéria megnyitása

Az Apple az elmúlt időszakban egészen szögletesre faragta az iPhone-ok keretét, és bár a felhasználók visszajelzősei általában pozitívak voltak ennek kapcsán, azért most a cég egy másik irányba indult el. Jelentősen nagyobb lekerekítések jellemzik az iPhone 15 Pro keretét. Az iPhone 12 formáján már előzőleg is finomított egy kicsit a vállalat, de most egy valóban jól érzékelhető változtatásnak nézünk elébe. Alul és felül is nagyobb íveket kap az okostelefon pereme.

Látványban is jobb lesz az iPhone 15 Pro, mint a felmenői voltak. Végre az Apple egy valóban vékony kávát alkothat. Emiatt lényegében már az iPhone X óta kapta a kritikát a cég, bár azóta már faragott valamennyit a káván, az igazán jelentős változás most jöhet el. Ha valósnak bizonyulnak a renderek, akkor innentől már vélhetően mindenki elégedett lesz a káva méretével, innentől már csak a Dynamic Island zavarja a „kilátást”. (De a cég állítólag jövőre ezzel is kezdeni fog valamit.)

Galéria megnyitása

Az iPhone 15 Pro kamerarendszere még egy kicsit roboszusabbá válhat – még tovább vastagodik –, és továbbra is lesz LiDAR szenzor a hagyományos képalkotók mellett. A kamerák elhelyezés egyébként nem változik, ebből a szempontból a dizájn tartani fogja a korábbi irányt. Alul a hangszórórács is marad hasonló, mint volt, de a csatlakozó már egy USB-C lesz a hírek szerint, ezt azonban a renderkép nem mutatja.

Galéria megnyitása

A renderek alapjául szolgáló CAD fájlokat egyébként állítólag egy kiegészítőket gyártó partner kapta, ezért is hiányozhatnak olyan pontok, amik a tokok szempontjából irrelevánsak. Így például a gombok helye is az USB-C aljzat mellett. A képeket pedig a 9to5Mac osztotta meg a nagyérdeművel.

Az a hír járja, hogy ebben az évben az iPhone 15 és 15 Plus modellek is megkapják majd a Dynamic Island kialakítású képernyőt, és bár ezekről egyelőre nincs kép, nem okozna túlzottan nagy meglepetést, ha ezek a készülékek vennék át az iPhone 14 Pro modellek formáját, és csak az iPhone 15 Pro esetében jönne az új, legkerekítettebb forma és a vékonyabb káva. Talán ezekről is lesz majd renderkép belátható időn belül.

Az Apple a színfalak mögött már elkezdte a próbagyártásokat, erről még januárban érkezett hír kínai forrásokból. Mostanra valószínűleg javában folyik az iPhone 15 széria tömegtermelésének az előkészítése is, de persze a rajt csak szeptemberre várható ebben az évben is. Az Apple pedig jó eséllyel semmiről nem fog beszélni hamarabb.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére