Shop menü

KÉKSZALAG, PRÁGA ÉS A QUITTOK LÁRMA – GEEKOK PODCAST (S2E27)

Több techtéma mellett a héten nem annyira geek nagy témáink voltak, de biztosak vagyunk abban, hogy sok hallgatónkat érdekelhetik ezek.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Kékszalag, Prága és a QuitTok lárma – GeekOK Podcast (S2E27)

Triónk immáron hivatalosan is kvartett lett, egy hét kihagyást követően újra összeálltak a GeekOK, és ezúttal Balázs és Betti is részese volt a felvételnek. Bízunk abban, hogy elnézitek nekünk, hogy a múlt héten elmaradt a felvétel, cserébe ezen a héten nagyon sok témából tudtunk szemezgetni. Akik pedig a Discordon velünk tartottak élőben, azok hozzá is szólhattak az adáshoz menet közben.

Rögtön az adás elején kezdünk a megszokott témánkkal, ami bumerángként tér vissza szinte minden adásban. A Microsoft Activision Blizzard felvásárlás, melynek kapcsán most tényleg érdekes fejleményekről volt alkalmunk beszámolni. Viszont szó nincs arról, hogy a történet végére értünk volna.

Beszélgetünk arról, hogy elindulta a Facebook és az Instagram mögött álló Meta új közösségi platformja, ami ezúttal egy mikroblog, ami a Twitternek igyekszik minél keményebb ellenfelet állítani. Egyelőre kicsit kétes hírnek örvend a Threads nevű újdonság, amiről a Magazin hasábjain is számos hír jelent meg az elmúlt napokban. Egy biztos, hogy hatalmas mennyiségben árasztották el új felhasználók, de egyelőre úgy fest, hogy nem nagyon tudják az emberek, hogy egyébként mit kezdjenek a friss felülettel.

Egy meglehetősen nagy átkötéssel ezt követően filmes pályára került az adás, ugyanis nem tudtunk elmenni szó nélkül a Deadpool forgatásáról kiszivárgott képek mellett. Kitértünk az új Galaxy őrzői filmre, amit a GeekOK csapatának egyik tagja frissen fogyasztott, és megosztotta az élményeit. Kis spoiler is becsúszott, de nyugi, nem lőttünk re egy poént sem. Terítékre került a Witcher is, ti néztétek már? Néhány egyéb sorozatos hír még szóba került, mielőtt a következő fontos témánkra léptünk volna tovább.

Az iPon lett Magyarország első AMD partnere.

Beszéltünk arról, hogy milyen előnyei lesznek ennek. Folyamatosan jönnek majd a promóciók, nyereményjátékokban is lehet gondolkodni, és így tovább. Ha pedig csatlakoztok hozzánk a Discordon, ott akár elhintett belső infókkal is gazdagodhattok.

A héten GeekOK kitekintést tartottunk, mindenki beszámolt arról, hogy merre járt a múlt héten. Prága és a Kékszalag volt terítéken, ahogy azt a rész címe is előre vetítette. Érdemes meghallgatni Datte és Balázs beszámolóját egyaránt, mert nagyon érdekes tapasztalatokat oszthattak meg a hallgatósággal.

A nem annyira geek témákat követően visszakanyarodtunk a megszokott vonalra, és a TikTok került a szóba egy új trend miatt, amire a QuitTok néven hivatkoznak. Kibeszéltük, hogy miről is van itt szó, és beszélgettünk arról, hogy a közösségi oldalak és az állások összekapcsolódása hogyan alakult az elmúlt években. Milyen változásokat lehet látni ezen a területen. Érdekes egy téma, és kíváncsiak vagyunk, te hogyan vélekedsz erről, Discordon megoszthatod velünk a saját tapasztalataidat is akár.

Ha elmulasztottad volna a korábbi adásokat, akkor a fent begyázott három felület mindegyikén megteheted, hogy visszahallgatod a részeket, illetve a Magazin felületén is megjelent beszámolókat pedig ide klikkelve lehet elérni.

YouTube

Spotify

Apple Podcasts

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére