Kapható az új Mac Pro – górcső alatt az árak

Szemügyre vettük, mennyibe kerülnek a konfigurációk, illetve mennyibe kerül, ha bővíteni szeretnénk őket. Annyit már most leszögezhetünk: vastag pénztárcára lesz szükség.

Kapható az új Mac Pro – górcső alatt az árak

Az Apple Mac Pro családjának legújabb tagja végre elérhetővé vált kereskedelmi forgalomban, így most közelebbről is szemügyre vesszük, milyen plusz kiadásokra kell felkészülni, ha az alapmodelleket egyedi igényeink szerint kívánjuk "berendezni".

Korábbi hírünkben már lerántottuk a leplet az új Mac Pro legfontosabb tulajdonságairól, sőt, arra is fény derült, a két gyári konfiguráció pontosan mennyibe kerül majd, ha elérhetővé válnak. Az újdonságok forgalmazása a napokban végre megkezdődött, így most ismét vetünk rájuk néhány pillantást – ezúttal az árakra és a bővítési lehetőségekre koncentrálva.

Annak érdekében, hogy a kép gyorsan és könnyen áttekinthető legyen, táblázatba sűrítettük az információkat. Íme:

A fentiek alapján már alap esetben is jó szélesre kel nyitni a pénztárcát, ha Mac Pro munkaállomásra vágyunk, de nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a korlátozott bővíthetőség miatt érdemes már a vásárlás alkalmával időtálló rendszert építeni, ami az alapáron felül további költségeket jelent – igénytől függően könnyedén megduplázható, illetve akár meg is triplázható az alapár, főleg, ha kijelző(ke)t is veszünk.

Az új Mac Pro munkaállomások mellé kérhetünk Sharp PN-K321 típusú 4K-s monitort, amelyből akár három darab is csatlakozhat a rendszerhez, ha győzzük anyagilag. Az opciók között 27 hüvelykes képátlójú Apple Thunderbolt Display is található, amelyből akár hatot is hozzákapcsolhatunk a rendszerhez – darabját 304 99 forintért.

Az újdonságok természetesen a Mac OS X legfrissebb, 10.9-es változatával érkeznek, amely a Mavericks kódnevet viseli. A termékekhez AppleCare, azaz kiterjesztett garancia szolgáltatást is lehet igényelni, amelynek díja 77 995 forint.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward