Shop menü

KAPHATÓ A SAMSUNG ELSŐ CHROMEBOOK-JA

Korábban már ízelítőt kaphattunk abból, hogy az egyes gyártók nagyjából milyen konfigurációkkal jelentkeznek majd a Chromebook piacon, most viszont végre arról is beszámolhatunk, hogy a Samsung megkezdte első Chromebook-jának forgalmazását, igaz, ez a termék egyelőre még csak az Amerikai Egyesült Államokban érhető el.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Kapható a Samsung első Chromebook-ja

Korábban már ízelítőt kaphattunk abból, hogy az egyes gyártók nagyjából milyen konfigurációkkal jelentkeznek majd a Chromebook piacon, most viszont végre arról is beszámolhatunk, hogy a Samsung megkezdte első Chromebook-jának forgalmazását, egyelőre még csak az Amerikai Egyesült Államok területén.

Galéria megnyitása

A Samsung Series 5 névre keresztelt újdonság kétféle változatban érhető el: az egyik csak WiFi adaptert tartalmaz, míg a másikhoz a 802.11 a/b/g/n típusú WiFi adapter mellé 3G támogatást is kapunk, így könnyedén igénybe vehető a mobilinternet kapcsolat is. Az előtelepített Chrome OS operációs rendszerrel ellátott noteszgép kétféle színben lesz elérhető: fehérben (Arctic White) és ezüstben (Titan Silver). A nagyjából két centiméter vastag újdonság 12,1 hüvelykes képátlójú LCD kijelzőt tartalmaz, ami 1280 x 800 pixeles natív felbontást és 300 cd/m2-es fényerőt kínál. A processzor szerepét egy 1,66 GHz-es órajelen ketyegő, két processzormaggal rendelkező Intel Atom N570-es megoldás tölti be, amely a beépített DDR3-as memóriavezérlő mellett még egy GMA 3150-es integrált videó vezérlőt is tartalmaz. A 2 GB-nyi rendszermemóriával érkező újdonság 16 GB-nyi NAND Flash tárhelyet kínál (mSATA). Az extrák között egy HD webkamerát és egy négy az egyben memóriakártya-olvasót találunk.

Galéria megnyitása

Az újdonság két darab USB 2.0-s porttal és egy hatcellás lítium-ion akkumulátorral kerül a boltok polcaira. A rendszer egyetlen akkumulátortöltés hatására akár nyolc és fél órán át is képes üzemelni.

Galéria megnyitása

A Series 5 névre keresztelt Chromebook WiFi-s kiadását 429,99 dolláros, míg a WiFI adapterrel és 3G támogatással is ellátott változatot 499,99 dolláros ajánlott végfelhasználói áron lehet megvásárolni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére