Kagylós formát öltött a Galaxy Folder 2

A Samsung minden évben mutat be új, kinyitható okostelefonokat. Ezúttal a Galaxy Folder 2 modell került terítékre.

Kagylós formát öltött a Galaxy Folder 2

Egy ideje már nyílt titok volt, most pedig a Samsung hivatalosan is bejelentette az új kagylómobiljának érkezését, ami természetesen az aktuális erőviszonyoknak megfelelő okostelefon lesz. A Galaxy Folder utódjául szolgáló modell a középkategóriában próbál majd érvényesülni.

A kinyitható készülék ezúttal csak egyetlen megjelenítőt vonultat fel, ami értelemszerűen belül helyezkedik el. A Galaxy Folder 2 egyetlen panele 3,8 hüvelykes átlót kínál és 800 x 480 képpontos a felbontása. Ez a felállás első hallomásra biztosan túl szerénynek tűnhet már napjainkban, de a 246 PPI-s értékével 36 cm-es távolságból nézve már megfelel a „Retina” jelző által támasztott feltételeknek. A Samsung a kijelző fölé és a hátlapra is pakolt egy-egy kamerát. A videóhívások és az önarcképek készítésének alkalmával előkerülő képalkotó 5 megapixeles érzékelőre épül, és F/1.9-es rekeszértékű lencserendszer helyezkedik el előtte, ami jól lát majd rosszabb fényviszonyok mellett is. A főkamera pedig egy 8 MPixeles szenzort használ, ami elé szintén F/1.9-es optika került, ás már kapott egy LED-es segédfényt is, így akár teljes sötétségben is meg lehet majd vele örökíteni bármit. Videózni mind a kettő kamerával 1080p-ben lehet, ami már abszolút rendben van.

A Samsung ennél az újdonságnál egy Snapdragon 425 besorolású lapkát küldött bevetésre. A Qualcomm MSM8917 négy Cortex-A53 processzormagnak ad otthont, melyek 1,4 GHz-es frekvencián üzemelhetnek, a grafikus feladatok felelőse pedig egy Adreno 308 ebben. Az okostelefon rendszermemóriája 2 GB-os méretben képviselteti magát, ami már ideális lesz az átlagfelhasználók igényeinek kielégítésére a mindennapos igénybevétel során. A tárhely 16 GB, ez szintén nem kevés már, de persze nem is felélhetetlen, így mindenképpen jól jön a bővítési lehetőség, aminek nincs híján a Galaxy Folder 2 – microSD kártyákat 128 GB-os kapacitásig támogat. A kapcsolati képességek listája sajnos extrákat nem igazán tartogat, a VoLTE eljárást is támogató 4G hálózati modem az egyetlen, amit mindenképpen külön ki kell emelni. Ezen felül persze van a masinában még Wi-Fi (802.11 a/b/g/n), Bluetooth modul, ami már 4.2-es és az A-GPS vevő is elmaradhatatlan. A Samsung Ázsiában fűzi a legkomolyabb reményeket az új Galaxy Folderhez, így nem meglepő módon Dual-SIM-es a telefon.

Az SM-G1600 azonosító alatt futó okostelefon az Android 6.0.1 operációs rendszert vonultatja fel. Erre a Samsungtól megszokott módon a TouchWiz grafikus felhasználói felület került annak szinte minden extrájával megtoldva. A Galaxy Folder 2 borítása egész ügyesen próbálja helyenként elhitetni az emberrel, hogy fémből van, de senki ne dőljön be neki, polikarbonát alkotja a ház javát. A szerkezetet 122 x 60,2 x 15,4 milliméteres vonalak ölelik körül, és 160 grammot nyom, szóval egészen súlyos darab lett. A Samsung ujjlenyomat-olvasót nem pakolt bele, emiatt valószínűleg lesz pár csalódott kagylórajongó. Az gép akkumulátora 1950 mAh-s kapacitású, ami talán nem hangzik soknak, de mégis egész jó üzemidőt vetít előre. Mi ennek az oka? Nos, itt nincs nagyméretű megjelenítő, ráadásul a hardver is viszonylag alacsony energiaigényű. A színválasztékot kimeríti az az egy halványarany kivitel, ami az összes sajtóképen kirajzolódik.

A Samsung Galaxy Folder 2 (SM-G1600) megjelenésével kapcsolatban egyelőre nem tudunk nyilatkozni, sem a debütálás időpontjáról nem beszélt a vállalat, sem pedig az ajánlott fogyasztói árra nem tért ki. Ami biztos, hogy Kínában fogja kezdeni a karrierjét, és valószínűleg Dél-Koreában is hamar felbukkanhat, hiszen ezeken a területeken nagy hagyománya van a kagylóformának. Az, hogy nyugatra jön-e, már erősen kérdéses.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward