Shop menü

JÚLIUS ELSEJÉN LEÁLL A GOOGLE READER

A népszerű RSS hírfolyam kezelő szolgáltatást azért állítja le a vállalat, mert az utóbbi időben alaposan megcsappant az aktív felhasználók száma.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Július elsején leáll a Google Reader

A Google illetékesei a tavaszi nagytakarítás keretén belül úgy döntöttek, idén július elsejétől leállítják a népszerű Google Reader szolgáltatást.

Maga a Google Reader 2005 óta működik, méghozzá azzal a céllal, hogy segítsen kedvenc weboldalaink RSS hírcsatornáinak egyszerű, jól áttekinthető összefogásában. A jelek szerint, ahogy teltek-múltak az évek, a Google Reader szolgáltatástól egyre inkább kezdtek elpártolni a felhasználók, így a Google illetékesei úgy döntöttek, ideje lekapcsolni a szolgáltatást. Persze azok a felhasználók, illetve fejlesztők, akik feliratkozásaikat és adataikat egy másik RSS olvasó szolgáltatásba szeretnék magukkal vinni, a következő négy hónap folyamán egyszerűen megtehetik ezt, hiszen a Google Takeout segítségével minden szükséges adat exportálható.

Galéria megnyitása

Úgy tűnik, hogy a Google Reader szolgáltatáshoz meglehetősen keményen ragaszkodnak a még meglévő felhasználók. Jól példázza, hogy a Change.org hasábjain létrehozott petíciót eddig már több, mint 58000 felhasználó írta alá, akik mind-mind azt szeretnék, hogy a Google illetékesei vonják vissza a döntést. A felhasználók persze máshol is hangot adnak nemtetszésüknek - például a Reddit fórumán, ahol a témával foglalkozó fórumban már több, mint 3400 hozzászólás olvasható.

A Google Reader szolgáltatására működés és dizájn tekintetében a legjobban a The Old Reader hasonlít. Talán ezért lehetséges az, hogy a szolgáltatás szerverei rendkívüli mértékben le vannak terhelve, így az "Importálás" szolgáltatás nem használható, de manuálisan azért felvehetünk RSS hírfolyamokat.

Aztán ott van még a Feedly is, amely jelenleg képes a Google Reader-rel való szinkronizációra. A Feedly szakemberei szerint a volt Google Reader felhasználók egyszerűen és zökkenőmentesen átválthatnak a Feedly szolgáltatásra, ha a Google Reader szerverei végleg leállnak. A Feedly egyelőre remekül állja a sarat, igaz, a megnövekedett terhelés miatt előfordulnak kisebb akadozások is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére