Jövőre jöhetnek az Intel 5G modemjével szerelt PC-k

Az Intel több nagy gyártóval partnerségben fejleszti az 5G-s eszközöket, melyekkel menet közben is kiváló sávszélesség mellett lehet majd internetezni.

Jövőre jöhetnek az Intel 5G modemjével szerelt PC-k

Az Intel már felszámolta az okostelefonokba tervezett központi chipekre koncentráló divízióját, de a modemeket megtartotta, és úgy fest, hogy ez a részleg meghozza a gyümölcsét. A vállalat egyre jobban áll a 4G terén (az iPhone egyedüli beszállítójává válhat), most pedig már a következő generációs terveiről beszélt.

Az Intel tavaly decemberben jelentette be az első 5G hálózati modemjét, az XMM 8060-at, most pedig arról beszélt a vállalat, hogy mikor és hol jelenhet majd meg ez a termék először. A XMM 8000 szériába besoroló megoldás az Intel tervei szerint a hordozható személyi számítógépekben érvényesülhet elsősorban. Az állandó 5G kapcsolattal rendelkező PC-k a gyártó elmondása alapján 2019 második felében léphetnek piacra, és idővel kiváló lehetőségeket nyújtanak majd ezek a szerkezetek.

Az Intel többször is hangsúlyozta, hogy a kettő az egyben gépek esetében örvendhet majd különösen nagy népszerűségnek az 5G. Ezek a masinák aránylag jól hordozhatóak, és ha a szükség úgy hozza, akkor csatlakoztatható hozzájuk egy billentyűzet, így minden további nélkül használhatóak komoly munkára. Az IDC időről időre beszámol arról, hogy bár a hagyományos táblagépek iránti kereslet még mindig csökkenő tendenciát mutat, azonban a „transzformálható” szerkezetek iránt növekedik az érdeklődés, egyre több olyan táblát vesznek az emberek, amikhez tartozékként van fizikai billentyűzet is. És amennyiben az Intel ezt a piacot meghódítja, akkor vetélytárs nélkül érvényesülhet, és ez nagyon fontos. A mobilpiacon a Qualcomm hatalmas előnyben van, és a jelenlegi helyzetet elnézve kevés az esély rá, hogy az 5G bevezetésével ez változna. A Snapdragon X50 mögött már most több mint egy tucat partner sorakozott fel, és milliárdos szerződéseket írt alá piaci szereplőkkel a vállalat.

Az Intel egyébként létre is hozott egy olyan notebook prototípust, ami kiállításra kerül az Mobile World Congressen, és már működni fog benne egy korai 5G hálózati modem. Kettő az egyben PC-ről beszélhetünk itt, ami hardveresen csatlakozó klaviatúrával kiegészülve lesz reflektorfénybe állítva. Az 5G támogatással megtoldott masina rendelkezik egy beépített támasztékkal is, amit a hátoldalából lehet kihajtani. A koncepció alapját egy nyolcadik generációs Intel Core i5 processzor adja majd, más tulajdonságát viszont nem ismertette a vállalat előzetesen – persze nem is túl releváns a specifikáció, mivel az egyetlen cél itt az 5G működésbe lendítése.

Az Intel hangsúlyozta, hogy az 5G új lehetőségeket nyithat és sok technológia innovációjához járulhat hozzá. A pozitívumai kihatnak majd az adatok feldolgozására, és egyebek mellett a felhőkkel való kapcsolattartásra a hálózat és a kliens oldaláról egyaránt. Az Intel olyan példákkal szolgál a felhasználói lehetőségek tekintetében, mint a virtuális valóság, amit a világon bárhol igénybe lehet majd venni felhős támogatással a 250 MB/s-os sávszélesség révén, és azt is kiemelte a gyártó, hogy a játéknak sem lesznek határai, mozgó járműben is gond nélkül League of Legends-ezhet vagy PlayerUnknown's Battlegrounds-ozhat a felhasználó.

Az Intel olyan partnerekkel dolgozik együtt az 5G fejlesztésén, mint a Dell, a Hewlett-Packard, a Lenovo és a Microsoft. A Surface modellek komoly lökést adtak a kettő az egyben gépeknek, illetve azoknak a tábláknak, amelyek nagy teljesítménnyel rendelkeznek és a teljes értékű Windowst futtatják. Az Intel minden bizonnyal szívesen erősítené a jelenlétét a jövőben érkező Surface tabletekben is.

Az 5G mellett egyéb fejlesztésekre is kitér a gyártó. Olyan chipet is bevetésre kíván küldeni az Intel, ami 802.11ax szabványnak megfelelő Wi-Fi támogatással szolgál. A Qualcomm is meglépte ezt, azzal a különbséggel, hogy a Qualcomm az okostelefonokat veszi célba kiemelt célközönségként, míg az Intel az új generációs WLAN-nál is a személyi számítógépekben való bevetésről beszél. A vállalat elmondta, hogy ez nagyon komoly ugrást jelent majd a hatékonyság tekintetébe, ez pedig a hordozható készülékek esetében hatványozottan számít, hiszen az alacsony fogyasztás rendkívül fontos. És még valami: tovább fejlődnek a beágyazott SIM-ek. Az Intel is látja, hogy a jövőben egyre nagyobb igény lesz az integrált SIM-ekre, éppen ezért azon van, hogy a lehető legjobb funkcionalitással rendelkező megoldással álljon elő. A fókuszban itt is a PC-s felhasználás van a noteszgépekkel és a kettő az egyben konfigurációkkal az élen.

A chipgyártó modemjei ott vannak a Mobile World Congressen, és demonstrációt is tart majd a látogatóknak a vállalat. Kíváncsian várjuk, hogy a személyi számítógépeken túl hogyan fog jövőre boldogulni az Intel az 5G tekintetében, mert a Qualcomm borzasztóan erős riválisnak ígérkezik, és a Samsung fejlesztéseit sem veheti félvállról a vállalat.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward