Shop menü

JÓ NEGYEDÉVET ZÁRT AZ APPLE, DE NEM ELÉG JÓT

Az Apple szép teljesítményt tett le az asztalra, de a Wall Street elemzőinek korábbi előrejelzésükben ennél többre számítottak.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Jó negyedévet zárt az Apple, de nem elég jót

Lehet, hogy a coupertinói cég saját sikerességének áldozata lett? Az Apple ugyanis az elmúlt negyedév folyamán rendkívül szép pénzügyi eredményeket mutatott fel, sőt, termékei is jól fogytak, ám a vállalat által elért szint nem esik egybe a Wall Street elemzői által várt számokkal. Az elemzők még ennél is jobb teljesítményre számítottak, így most elégedetlenkednek.

Elégedetlenkedők ide vagy oda, vessünk néhány pillantást a vállalat elmúlt negyedéves teljesítményére. Az Apple kétszámjegyű növekedést ért el mind profit, mind pedig teljes árbevétel tekintetében, az iPhone és iPad szállítási mutatók pedig látványosan jobbak lettek, mint a tavalyi év azonos időszakában voltak. A pénzügyi eredményről az alábbi táblázat ad képet:

Galéria megnyitása

Ezek után vegyük szemügyre a szállítási mutatók alakulását:

Galéria megnyitása

Hogy az elemzők miért elégedetlenkedtek? Nos, azért, mert 37,2 milliárd dollár körüli teljes árbevételre számítottak, az iPhone esetében pedig azt várták, hogy 28-29 millió készüléket szállít majd le az Apple a negyedév folyamán. Érdekesség, hogy az Apple vezető pénzügyi igazgatója, Peter Oppenheimer 34 milliárd dolláros teljes árbevételt várt, amit sikerült is túlteljesíteni. A vállalat első embere szerint az elemzők várakozásainál alacsonyabb számok mögött az áll, hogy Nyugat-Európában a vártnál kevesebb vásárlás történt, plusz a vásárlók most kivárásra játszanak, ugyanis a jelenlegi helyett inkább az új iPhone érdekli őket.

A szállítási mutatókat vizsgálva úgy tűnik, hogy a vállalat sem teljesen immunis a PC piacon tapasztalható forgalomcsökkenéssel szemben: a Mac konfigurációk eladási mutatója ezúttal az előző év azonos időszakához képest csak 2%-kal lett jobb. Ez persze még mindig jobb eredmény, mint a többségé.

Az Apple részvényesei számára jó hír, hogy 2,65 dolláros részvényenkénti osztalékra számíthatnak, amelynek kifizetését augusztus 16-án kezdi meg a vállalat.

A jelenlegi negyedév alkalmával az Apple pénzügyi szakemberei szerint a cég teljes árbevétele eléri majd a 34 milliárd dollárt, ami negyedéves szinten csökkenést jelent, viszont az elmúlt év azonos időszakához képest jelentősen jobb eredménynek minősülhet, hiszen az Apple a tavalyi év azonos időszakában 28,3 milliárd dolláros teljes árbevételt könyvelhetett el.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére