A Vivo az előző hónap végén mutatta be az X21 és a V9 okostelefonokat, most pedig az Y71 került reflektorfénybe. A korábban leleplezett modellekkel ellentétben ez a mostani gép egészen megfizethető áron érkezik, ráadásul meglehetősen jók lesznek a képességei, ennek eredményeként a Vivóhoz mérten szokatlanul korrekt ár-érték aránya van.
Az újdonság egy 6 hüvelykes megjelenítővel kerül bevetésre. Elvékonyított káva jellemzi és 18:9-es (2:1) a képaránya. Ami a felbontását illeti, 1440 x 720 pixellel kell számolni. A Vivo az operációs rendszer tekintetében is kitett magáért, már az Android 8.1 található az okostelefonon, ami ráadásul a Funtouch OS extráiban is részesülni fog, szóval lesz például lekapcsolt kijelző mellett is működő gesztusvezérlés és egyebek mellett fejlett fényképező applikáció is. És ha már itt tartunk, az Y71 egy 13 megapixeles főkamerát vonultat fel, amihez kapcsolódik LED-es segédfény, így akár este is munkára lehet majd fogni. Ha videózásra kerülne a sor, Full HD támogatással lehet számolni. Az előlapon található képalkotó 5 MPixeles, ezáltal nemcsak a videocsevegések bonyolításakor lehet vele számolni, hanem olyankor is, mikor szelfizni szeretne a tulajdonosa.
A Vivo Y71 a Qualcomm nyolcmagos Snapdragon 450 mobilplatformjára épül, így egészen korrekt tempóra lehet számítani. Ez a lapka csak Cortex-A53 feldolgozókat tartalmaz, azonban akár 1,8 GHz-ig is skálázódhat, és ebben már az Adreno 506 IGP található. Az okostelefon 3 GB-nyi rendszermemóriával szolgál, ami pedig a tárhelyet illeti, kétféle kivitellel lehet számolni: 16 vagy 32 GB-tal is megvásárolható lesz a szerkezetet – van mód a bővítésre, microSD kártyával tornászható feljebb a rendelkezésre álló kapacitás. 4G LTE hálózati modem nyitja a kapcsolati lehetőségek sorát, ez hatos kategóriájú; akad továbbá a Vivo Y71 kelléktárában Bluetooth 4.2 modul Low-Energy kiterjesztéssel, FM rádió, A-GPS vevő GLONASS támogatással ellátott és persze van Wi-Fi is – ez 802.11 a/b/g/n szabványoknak megfelelő. Dual-SIM-es a mobil, dedikált helyekkel lehet számolni, de valószínűleg csak Dual Standby üzemmódban képes kezelni a hálózati kártyákat.
Letisztultság jellemzi a Vivo újdonságát. Az okostelefon széle nagy ívben lekerekített, ennek köszönhetően kellemes fogást biztosít, és bár csak 7,8 milliméter vastag, még ennél is vékonyabbnak érződik majd. A 150 grammos tömegű Y71 burkolata alumíniumötvözetből van és matt festés kapott. Fekete vagy arany színben vásárolhatják majd meg a felhasználók. Mivel egy költséghatékony konfigurációról beszélhetünk, ennek néhány dolog a kárát látja, így eshetett meg az, hogy kimaradt az eszköz tarsolyából az ujjlenyomat-olvasó, de arcfelismerés akad, ami néhányakat talán kárpótol, de a biztonság szintjét tekintve ez a két biometrikus azonosítási forma nem ugyanolyan szinten áll. A beépített akkumulátor kapacitása 3360 milliamperes, ami egy kicsit talán lehetne kövérebb egy 6 hüvelykes panel mellett. Így előre láthatólag átlagon alul fog teljesíteni, ha sokat használja a tulajdonosa aktív kijelzővel. Van gyorstöltés támogatás (Quick Charge 3.0), melynek hála ez a folyamat nem fog túlzottan hosszú időt igénybe venni.
A Vivo Y71 Indiában kezdi a karrierjét a következő hetekben – pontos megjelenési dátumot nem közölt a vállalat. A készülék ajánlott fogyasztói ára 11 ezer rúpiában lett meghatározva, ami átszámítva 170 dollárnak felel meg. A legnagyobb ellenfele a Redmi 5 lesz, és bizony bátran lehet vele egy lapon említeni minden tekintetben.