Jelentősen fejlődik az Apple Térképek

A térképnézet sokkal részletesebbé válik, és sok új lehetőség is akad.

Jelentősen fejlődik az Apple Térképek

Az Apple már hosszú évek óta fejleszti a saját térképszolgáltatását, de a vállalat eddig nem tudott eljutni arra a szintre, ahol a Google Térkép tart. A cupertinói alakulat azonban ritkán elégszik meg egy „majdnem olyan jó” megoldással, ezért folyamatosan dolgozik a Térképek app magasabb szintre emelésén. 2018-ban már volt egy jelentősebb frissítése ennek, és fokozatosan most is nagyobb változáson megy át.

Az Apple Térképek kapcsán az első dolog, amit kiemelt most az Apple, hogy már egy jóval részletesebb térképnézetet fog nyújtani, melyen egyszerűbben el lehet majd igazodni. Az Egyesült Államokban minden felhasználó megtapasztalhatja már ezt, és hamarosan globálisan is érinteni fogja a felhasználókat. Az új felülettel gyorsabban meg lehet majd találni egy-egy utcában a szükséges épületeket, és egyszerűbb lesz értelmezni az egész térképet már egyetlen pillantásból.

Galéria megnyitása

Annak ellenére, hogy sokkal több grafikus elem fog kirajzolódni, elvileg nem lesz magasabb a rendszerigénye a Térképek alkalmazásnak, jó tempóval fog mozogni. A felhasználói élmény kompromisszum nélküli javulásáról beszél az Apple. Reményeink szerint ezt hazánkban is minél előbb megtapasztalhatják majd a felhasználók, Európát a következő hónapokban fogja érinteni ez a fejlesztés.

Galéria megnyitása

Az Apple már egy ideje dolgozik azon, hogy a Google Utcaképéhez hasonló megoldással szolgáljon, és most erre is kitért a vállalat. A Look Around névre hallgató funkció már széles közönségnek használható, viszont egyelőre csak az amerikai nagyvárosokban élvezhető ki. Olyan helyeket említ a vállalat, mint New York City, San Francisco Bay Area, Los Angeles, Las Vegas, Houston és egyebek mellett Oahu. A támogatott területek listája viszont folyamatosan bővül.

Galéria megnyitása

Collections címszó alatt lehetőséget nyújt már az Apple Térképek arra is, hogy a felhasználók összeállítsanak különböző listákat az adatbázisában szereplő helyekkel. Ezt használva össze lehet szedni egy nyaralás alkalmával meglátogatni kívánt, vagy korábban meglátogatott helyek sorát. A Collections révén megoldható az is, hogy az ember listázza a kedvenc étkezési helyeit, és ezt megossza az ismerőseivel. A Collections keretében létrehozott lajstromokat ugyanis adott esetben mások is láthatják.

Galéria megnyitása

Az Apple a mostani közleményében kiemelte azt is, hogy a Favorites opcióval egyszerűen lehet navigálást indítani a kedvelt helyekre. Haza, az edzőterembe, a munkahelyre és más favorizált címekre szinte egyetlen érintéssel lehet bárhonnan ideális útvonalat tervezni.

A Térképek az Apple eszközein egyre hatékonyabban használható már a folyamatosan bele kerülő funkcióknak hála, de azért azt láthatjuk, és a hazai felhasználók érzékelhetik is, hogy bizony messze nem áll annyi adat az Apple rendelkezésére, mint ami a Google-nél biztosított. A vállalat a beszámolójában megemlítette azt is, hogy már több amerikai nagyvárosban van valós idejű forgalominformáció, meg lehet osztani az ismerősökkel az ETA adatot utazáskor, és a légiközlekedési infókat is tudja kezelni. Dolgozik az Apple a belső navigáláson is, és a Siri mélyebb integrációján, és már több mint 350 városban akad Flyover lehetőség is.

Amennyiben semmiről nem szeretnétek lemaradni, mindenképpen kövessetek minket az Instagramona YouTube-on és persze a Facebookon egyaránt.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap