Ismét három Nokia számára készült el az Android 10

A HMD Global rendületlenül terjeszti a főverziós frissítést, ha nem is a tervezett tempót tudja diktálni a járvány miatt.

Ismét három Nokia számára készült el az Android 10

Ha valaki hosszantartó szoftveres támogatást szeretne, akkor a HMD Global által készített Nokiákban árkategóriától függetlenül megtalálhatja a számítását. És erre jó példa a mostani frissítési hullám is, hiszen különböző áron értékesített készülékek egyszerre frissültek, és több mint két évvel ezelőtt megjelent készülék is van a felsoroltak között.

A Nokia 4.2, a Nokia 8 Sirocco és a Nokia 7.2 kapta meg az elmúlt napokban az Android 10 operációs rendszert globálisan. Mivel a HMD Global már azt is közli esetenként, hogy a frissítés hol indul, így már azt is tudjuk, hogy a hazai felhasználóknak általában várnia kell, egyik készüléknél sincs benne Magyarország a kezdő lépésben. Viszont heteken belül biztosan mind a három mobilt eléri majd itthon is az Android 10 operációs rendszer. Már több mint egy tucatnyi készüléknek biztosítja a HMD Global az aktuális Androidot frissítés formájában.

Galéria megnyitása
Nokia 7.2

Mivel az Android One platformot követi a HMD Global, így a szóban forgó Nokiák nagyjából a natúr Android élményt biztosítják a felhasználók számára, megspékelve néhány általánosabb extrával, például egyedi kamerás applikációval.

Az Android 10 révén a felhasználók már alkalmazhatják majd a mindenre kiterjedő sötét módot, ami a Nokia 8 Sirocco esetében az akkumulátor kímélésére is alkalmas lesz, az ugyanis OLED panellel szerelt. Az új gesztusalapú navigációnak köszönhetően az okostelefonok gördülékenyebben használhatóak lesznek némi gyakorlást követően.

Galéria megnyitása
Nokia 4.2

Az Android 10 rendszer telepítését követően az érintett Nokiákon hatékonyabban lehet majd menedzselni az értesítéseket, és jobb lesz a Smart Reply intelligens válaszüzenetek küldésének a módja is.

Fontos továbbá, hogy a szülői felügyelet tekintetében is lesz előrelépés, és a Fókusz módnak köszönhetően az emberek képesek lehetnek jobban a munkára és más tevékenységre koncentrálni. A helyinformáció elérését az appok számára pedig már új eszközökkel lehet majd szabályozni.

Galéria megnyitása

A Nokia 8 Sirocco és a Nokia 7.2 már a biztonsági frissítést tekintve is kiválóan áll, hiszen ezekre az áprilisi javításcsomaggal összevonva érkezik meg az Android 10. A Nokia 4.2 esetében viszont a főverziós frissítés még a márciusi foltokkal együtt futott be. A frissítések minden esetben 1-1,5 GB körüli mérettel rendelkeznek, szóval ezt figyelembe véve kell belekezdeni a letöltésbe és a telepítésbe. Minden esetben érdemes legalább 50%-os töltöttségi szintről és stabil hálózati kapcsolatról gondoskodni.

A HMD Global némi csúszással, de nagyon sok okostelefont tervez még frissíteni azokon felül, amelyek már megkapták az Android 10 rendszert. Legközelebb a Nokia 2.3 és a Nokia 3.1 Plus páros tagjai közül kerülhet ki frissülő készülék. Május során megkapja majd az aktuális Androidot a Nokia 1 Plus és a Nokia 5.1 Plus is, ezeket követően pedig, még a második negyedév vége előtt frissülni fog a Nokia 2.1, a Nokia 3.1, a Nokia 5.1 és a Nokia 1 is. A finnek tartják magukat továbbra is a hosszú szoftveres támogatáshoz, ami eddig sikert hozott a számukra.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap