Tajvant újabb földrengések rázták meg hétfőn és kedden, azaz 2024. április 22-én és 2024. április 23-án, számolt be róla a Central News Agency, a helyi központi hírügynökség. Ezek hivatalosan is a 2024. április 3-án bekövetkezett földrengés utórengéseinek tekinthetőek, arról viszont nem beszéltek a szakemberek, várhatóak-e még hasonló utórengések, de valószínűleg igen. A beszámolók alapján hétfőn délután 5 óra 8 perctől egészen kedd délelőtt 10 óra 27 percig bezárólag összesen 103 olyan utórengést regisztráltak, amelyek magnitúdója meghaladja a 4-es értéket, köztük kettő a 6-os magnitúdót is elérte, illetve meghaladta (6,0 és 6,3).
Az utórengések miatt a DigiTimes beszámolója szerint idegilenesen evakuálni kellett a TSMC egyik tisztaszobájának személyzetét is, de erre csak elővigyázatosságból került sor, és a munka azóta visszatért a normál kerékvágásba. Az előzetes hírek szerint a félvezetőipari bérgyártó nem szenvedett l károkat, illetve a működést sem befolyásolta jelentősebben a földrengés-hullám. A beszámolók alapján a TSMC üzemei működnek, a biztonsági rendszerek hibátlanul helytálltak és a munkavállalók is biztonságban vannak. A gyártó hivatalos közleményt egyelőre még nem adott ki a témával kapcsolatban, de ha a helyzet változik, jelentkezünk a friss információkkal.
Amennyiben a tajvani techipar szereplői megúszták a 103 erős utórengést komolyabb károk nélkül, az kifejezetten jó hír lesz. A korábbi, 2024. április 3-i földrengések, amelyek között a csúcsot a 7,2-es magnitúdójú rengés tartja, elég sok kárt okoztak, ahogy az végül kiderült. Az előzetes becslések még úgy szóltak, hogy a TSMC-nél nagyjából 62 millió dollárnyi kár keletkezett, a hivatalos tájékoztatás azonban ennél sokkal nagyobb összegről, 92,44 millió dollárról szólt. Ebben az összegben a megsérült gyári csőrendszerek javítása, az oszlopok és egyéb szerkezeti elemek cseréje vagy javítása, a megrepedt falak javítása, illetve a megsérült szilícium-ostyák is benne vannak.
A dolgok jelenlegi állása szerint az utórengés-sorozatot egyelőre komolyabb károk nélkül viselték el a különböző vállalatok, mint például a Foxconn, a Micron, a Pegatron, a Compal, a Quanta Computer, illetve a UMC, de az esetleges további utórengések még változtathatnak a helyzeten. Remélhetőleg hamarosan hivatalos tájékoztatást is kiadnak az érintett vállalatok.