iOS 14: Szerv és kihalt állat is küldhető lesz emojiként

iOS 14: Szerv és kihalt állat is küldhető lesz emojiként

Az Apple az iOS fejlesztése során olyan apróságokra is kerít időt, mint a hangulatjelek, emojik gyarapítása, és ezúttal sem fog ez elmaradni. Az Unicode szervezet még januárban leplezte le az Emoji 13.0 csomagot, és most pedig megtekinthetjük, hogy az iOS 14 esetében ezek az emotikonok miként néznek majd ki.

Összesen 16 különböző apró grafika bukkan majd fel az iOS 14-ben teljesen újdonságként. És egészen meghökkentő hangulatjelek is vannak itt. Az Apple minden Unicode által megálmodott emojit úgy dolgozott át, hogy igazodjon a többi grafikának a stílusához. Ez igazából bevett szokás nemcsak az cupertinóiaknál, hanem a Google esetében is.

Az új emojiknak a sora igencsak változatosra sikeredett. Ahogy az általában lenni szokott, tovább gyarapodott az állatok felhozatala, már van hód, sőt mi több, még dodó is. Ezt a madarat a 17. században nyilvánították kihaltnak, szóval legtöbbször emoji formájában láthatják majd a jövőben az emberek. A tárgyak felhozatalába bekerült a matrjoska, a sas mintás érme, a pinata és a bumeráng is.

Galéria megnyitása

Az ételek és italok frontján is van egy-egy friss opció, megjelent az tamale, ami egy ősi tészta alapú étel, és a buborékos tea, ami részben szintén komoly történelmi múlttal rendelkezik – persze buborékok nélkül. Van továbbá kettő szerv is, az egyik a tüdő, a másik pedig a szív. Persze szív emoji eddig is volt, de egészen más formában, mint ami most megjelent. A sort egy összecsípő kéz, egy ninja, valamint egy transznemű szimbólum zárja.

Galéria megnyitása

És bár az emojik közé a szájmaszkos grafikáknak egyelőre nem sikerült beférköznie, mert egy új hangulatjel felvétele közel sem ilyen egyszerűen megy. Viszont az Apple erre is kínál majd megoldást az iOS 14 esetében. A vállalat bevezeti majd a Memoji fronton a maszkokat, mint testreszabási lehetőséget. Tehát lehet majd olyan Memojit küldeni az iOS esetében, aminél a maszk viselését is ki lehet majd választani.

Galéria megnyitása

Az iOS 14-ben fokozatosan jelennek majd meg az ilyen jellegű grafikai újítások, elképzelhető, hogy a frissen adaptált hangulatjelek inkább csak az iOS 14.1-gyel fognak befutni.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap