Az Intel következő generációs processzorai, a Haswell APU egységek az idei év júniusában mutatkoznak be a nagyközönség előtt, természetesen a hozzájuk passzoló lapkakészletekkel és az azokra alapozó alaplapokkal együtt. Néhány hónappal később, valamikor az idei év második felében megérkeznek az Ivy Bridge-E sorozatú processzorok is, amelyek az Intel felsőkategóriás asztali számítógépplatformjában kapnak helyet.
Az LGA-2011-es processzorfoglalatba illeszkedő újdonságok Sandy Bridge-E sorozatú társaikat váltják a piacon. Az Ivy Bridge-E családban a jelek szerint egy 300-400 dollár közötti árcédulával érkező négymagos processzor, egy 500-600 dolláros áron érkező hatmagos processzor, illetve egy ugyancsak hatmagos, de már 1000 dollár körüli ajánlott végfelhasználói áron érkező Extreme Edition modell lesz jelen.
A kiszivárgott információk alapján már azt is tudhatjuk, hogy nagyjából mire számíthatunk az egyes modellekkel kapcsolatban. A sort a Core i7-4820K processzor indítja, amely négy processzormaggal érkezik. A processzormagok 3,7 GHz-es alap- és 3,9 GHz-es Turbo Boost órajelen ketyegnek, harmadszintű megosztott gyorsítótárból pedig 10 MB-nyi áll rendelkezésre.
A következő lépcsőfokon a Core i74930K lapul a maga hat processzormagjával. A CPU magok itt már 3,4 GHz-es alap- és 3,9 GHz-es Turbo Boost órajelen ketyegnek, harmadszintű megosztott gyorsítótárból pedig 12 MB-nyi jár. A csúcsmodell szerepét a Core i7-4960X Extreme Edition processzorra osztják, ami 3,6 GHz-es alap- és 4 GHz-es Turbo Boost órajelen üzemel, harmadszintű megosztott gyorsítótárból pedig 15 MB-nyit kap. Természetesen mindhárom újdonság rendelkezik majd Hyper-Threading támogatással.
A fentiekből az látszik, hogy az új központi egységek elődeikhez képest 100-200 MHz-cel magasabb magórajelet alkalmaznak, Turbo Boost órajel tekintetében viszont nagyjából ugyanazt kínálják. Újítás viszont, hogy a négycsatornás memóriatámogatást kínáló beépített memóriavezérlő DDR3-1600 MHz helyett immár DDR3-1866 MHz-es memóriatámogatással érkezik.
A 22 nm-es csíkszélességgel készülő, 130 wattos TDP-vel rendelkező Ivy Bridge-E processzorok a jelek szerint BIOS frissítés után használhatóak maradnak a már forgalomban lévő X79-es alaplapokkal, ami jó hír, de a korábbi pletykák alapján ez már aligha meglepetés.
Az új központi egységek megjelenésére eredetileg az idei év harmadik negyedévében került volna sor, de a friss információk már arról árulkodnak, hogy a rajtot novemberre csúsztatta az Intel.