A ZTE legújabb okostelefonját akár úgy is beharangozhatnánk, mint ismeretlen ismerőst, ugyanis maga a konstrukció egyáltalán nem új, csak a benne dolgozó lapka változott, valamint néhány tulajdonságán még csiszoltak egy kicsit, és így már teljesen más szegmensben rúghatja a bőrt a Grand X.
Eredetileg a készülékben egy Nvidiától származó Tegra 2 teljesít szolgálatot, amelyben két Cortex-A9-es magvan egy 8 feldolgozós GeForce ULP társaságában. Most viszont egy komoly modernizálás keretében az Intel chipje került ennek a helyébe. Az Atom Z2460-nal érdekes módon már csak egymagos a Grand X, viszont az az egy mag nagyjából a Tegra 3 szintjét hozza. A Penwell SoC-ben az egyetlen Saltwell mag 1,6 GHz-es órajelen végzi a dolgát, a grafikus feladatokat pedig egy 400 MHz-es PowerVR SGX540-nek osztja ki. Ezzel a ZTE 4,3 colos, qHD felbontású kijelzővel szerelt okostelefonja új esélyt kap, és ezúttal a középkategóriából a felsőbe léphet át.
Változott a rendszermemória mérete is, amely 512 MB helyett így már 1 GB lesz, továbbá az adatkapcsolati képességek listája is hosszabb lett az NFC chipnek köszönhetően; és az 5 megapixeles kamera is új utódra lelt egy 8 megapixeles személyében. Minden másban azonos lesz az elődjével az újdonság. Érdekes, hogy a viszonylag energiaigényesebbé tett eszköz nem kapott nagyobb akkumulátort, úgyhogy remélhetőleg az Intel lapkája jól bánik az árammal.
A ZTE Grand X IN valamikor a következő hetekben kerül majd a boltok polcaira Európa-szerte, de az árával kapcsolatban egyelőre még semmit nem árultak el a vállalatnál. A masinán az Android 4.0 (ICS) lesz, és egyelőre nem foglaltak állást a frissítés kérdését illetően.