Shop menü

ÍME A VILÁG LEGKISEBB MOBILTELEFONJA

A Phone Strap 2 éppen arra gyúr, amire manapság a készülékek legkevésbé, a méretre. A rekorder térfogata kevesebb mint 24 cm3.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Íme a világ legkisebb mobiltelefonja

Az egyre nagyobb méretű okostelefonok között egy kis felüdülést jelent, hogy a legkisebb mobilok trónján is új szereplőt üdvözölhetünk. A Phone Strap 2 WX06A japán mérnökök keze munkáját dícséri, és ennek megfelelően a szigetországban kerül kereskedelmi forgalomba elsőként.

Galéria megnyitása

A Willcom szolgáltató által felkarolt apróság amellett, hogy nagyon kicsi, igazán színes egyéniség is, mivel az egyszerű fekete mellett fehér és rózsaszín árnyalatban is megvásárolható lesz. A mindössze 70 x 32 x 10,7 milliméteres eszköznél ugyan már vannak vékonyabb okostelefonok, de azoknak a felülete többszöröse a Phone Strap 2-ének. Az apró házhoz persze pehelysúly is társul, a mérlegre állítva 32 grammig siklik a mutató, ami töredéke a legtöbb társáénak.

A méretnek viszont rekord ide vagy oda, meg vannak a hátrányai is. Az akkumulátor kapacitását ugyan pontosan nem árulták el, de a beszélgetési ideje csak 2 óra a telefonnak, ami magáért beszél. Ez kevesebb, mint a legéhesebb okostelefonoknál látott érték. Ráadásul a legtöbb ember számára már olyan kicsik a kezelőszervek, hogy az bizony a használhatóság rovására megy.

Galéria megnyitása

A Phone Strap 2 képességeinek listája kimerül abban, amire egy featurephone képes lehet. Az egyetlen colos színes kijelzőn az e-mailek olvasása az egyedüli dolog, amit extraként kiemelhetnénk. A japán gyártó mindössze 12 ezer darabos készletet kíván értékesíteni, de valószínűleg a kereslet sem lesz túl nagy a rekorder iránt. Az ő ideje már lejárt évekkel ezelőtt, hiába a "világ legkisebbje" cím.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére