Ilyen tulajdonságokkal érkezik a következő TITAN?

Kiszivárgott néhány felettébb érdekes adat a következő csúcskártya GPU-jával, illetve tulajdonságaival kapcsolatban.

Ilyen tulajdonságokkal érkezik a következő TITAN?

Úgy tűnik, az Nvidia a GM107-es és a GM204-es GPU-k sikerén felbuzdulva következő nagy grafikus processzoránál is a 28 nm-es csíkszélességet alkalmazza – vagyis a vállalat nem vár a 20 nm-es gyártástechnológiára. Az új GPU a GM200-as kódnevet kaphatja és az abszolút csúcskategóriás megoldások piacát veheti célba.

A GM200-as GPU köré egyebek mellett a következő generációs GeForce GTX Titan is épülhet. Egy rejtélyes adatbázis-bejegyzés jóvoltából most képet kaphatunk a GM200-as GPU egyes tulajdonságairól. Az értékes információ a SiSoft adatbázisából származik, forrása pedig egy azonosítatlan beküldő.

Az új GPU várhatóan tehát 28 nm-es csíkszélességgel készül majd, kiterjedése pedig 551 négyzetmilliméter lesz, ha hihetünk az adatoknak. A Maxwell architektúra köré épülő GPU 3072 CUDA maggal rendelkezhet. A GPU feltehetően 384-bites adatsínen keresztül kapcsolódik majd a GDDR5-ös fedélzeti memóriához, és természetesen veszteségmentes textúra-tömörítést is bevethet annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló memória-sávszélességet maximális hatékonysággal kiaknázhassa. Az új videokártya a korábbi GeForce GTX Titánhoz képest kétszer több, azaz 6 GB-nyi helyett 12 GB-nyi fedélzeti memóriát kaphat. Ez félelmetesen sok memóriának tűnik, és tulajdonképpen az is, úgyhogy ezen a fronton mi egy kicsit kétkedőek vagyunk, de ki tudja, lehet a cég nagyon oda akarja tenni magát.

Az új videokártya GPU-ja egyébként 1100 MHz-es alap- és 1390 MHz-es GPU Boost átlagórajelen ketyeghet a bejegyzés szerint, a VRAM esetében pedig 6 GHz-es effektív órajelet alkalmazhatnak majd. Persze ezeket az információkat illik egészséges gyanakvással kezelni, hiszen egyrészt nem hivatalos forrásból származnak, másrészt az adatok a tényleges termék megjelenéséig még változhatnak – itt persze elsősorban az órajelekre kell gondolni.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward