A Xiaomi a várakozásoknak megfelelően lerántotta a leplet a legújabb Mi-szériás modelljéről, ami nem a sorban következő Mi 7, hanem a Mi 8 nevet kapta. A felsőkategóriás mobil igazán jól sikerült, és még egy különleges kivitel is bemutatásra került belőle, ami még vonzóbb lesz kívül és belül is.
Az újdonság egy bemetszéses, 6,2 hüvelykes kijelzővel lépett a színre, amelynek köszönhetően állítólag 88,5 százalékos az előlap-kijelző arány. A megjelenítőt a Samsung szállítja a kínai vállalat számára, AMOLED technológiás egységről beszélhetünk, ami 2248 x 1080 képpontos felbontású, szóval 18,7:9-es a képaránya. Erről még azt érdemes elmondani, hogy rendkívül magas a kontrasztaránya, képes 600 nites fényerőt biztosítani és támogatja a DCI-P3 színtér megjelenítését. Az operációs rendszer tekintetében az Android 8.1-gyel lehet már számolni, szóval jól áll a gépezet, ráadásul egészen biztos, hogy lesz ráMIUI 10 frissítés, később pedig Android P is. A debütáláskor még a MIUI 9 fut majd a mobilon, ami rövidesen a MIUI 9.5-re fog frissülni – még az Oreóra alapozva.
A Mi 8 előlapi kamerája 20 megapixeles felbontással dolgozik, és ez képes önmagában is elmosott hátterű portrékat előállítani, ebben a gépi tanulás van a segítségére a készüléknek. Vannak továbbá különböző fényeffektek is, amikkel még inkább feldobhatóak a szelfik. Itt már olyan arcfelismeréssel lehet számolni, ami 4096 pontot vizsgál, és sötétben is működik, mert van mellette egy infra. A hátlapon egy duálkamera modul fedezhető fel, aminek mindkét tagja 12 MPixeles. Az elsődleges megoldás a Sony IMX363 szenzort (1/2,6 col) vonultatja fel 1,4 mikronos képpontokkal és Dual Pixel AF támogatással, ennek az optikája F/1.8-as és négytengelyes stabilizátorral is el van látva, így kevésbé remeghetnek be a videói, amiket 4K-ban tud rögzíteni. A segédkamera a Samsung S5K3M3 értékelőre épül és olyan lencserendszere van, ami kétszeres közelítési lehetőséget nyújt, viszont csak F/2.4-es rekesznyílás és 1 mikronos pixelméret jellemzi. A LED-es segédfény kéttónusú. A kamera alkalmazása olyan lehetőségeket nyújt, mint a pixelösszevonás, amivel rossz fényviszonyoknál lehet növelni az érzékenységet, vagy az automatikus témafelismerés, emögött mesterséges intelligencia dolgozik. A DxO tesztpont is megvan már, ez 99-es összesített értéket hozott ki, amivel nagyon sok riválisát maga mögé utasítja a Mi 8, és kevés okostelefon jár előtte.
A Snapdragon 845 mobilplatformmal a motorterében érkezik a Xiaomi Mi 8. Ez a lapka itt négy Kryo 385 Gold processzormagot tartalmaz 2,8 GHz-es frekvencián és ugyanennyi Kryo 385 Silver egységet 1,8 GHz-es órajelen. A grafikus feldolgozó szerepében az Adreno 630 teszi tiszteletét, és említést érdemel még a 10 nm-es megoldásban a Hexagon 685 DSP is, ami az AI Engine működéséhez elengedhetetlen. Az okostelefon rendszermemóriája 6 GB-os méretet öltött, a háttértárat figyelembe véve pedig nem kevesebb mint három különböző konfigurációval kell számolni; elérhető lesz a Mi 8 64, 128 és 256 gigabájttal szerelve is. Ahogy azt már a Mi-széria tagjainál megszokhattuk, bővítési lehetőség nincs, legfeljebb felhős adattárolókkal könnyíthet a háttértáron az eszköz tulajdonosa. 4G LTE hálózati modem, 802.11 a/b/g/n/ac Wi-Fi (2×2 MU-MIMO), Bluetooth 5 modul, NFC chip és IrDA port van a kapcsolati képességek listáján. A GPS sem maradt ki, de itt külön el kell mondani, hogy ez a világ első okostelefonja Dual GPS-szel, ami minden korábbinál nagyobb pontosságot tesz lehetővé olyan eljárással, amit például a repüléstechnikában használnak. És a Dual-SIM támogatás is biztosított dedikált helyekkel a hálózati kártyák számára.
A Mi 8 rendkívül aprólékosan lett kidolgozva, minden ponton szépen végigfutó ívek ölelik körül. A hátlap üvegből készült, a keret pedig 7000-es alumíniumötvözet, ami nemcsak könnyű, hanem rendkívül merev is, tehát nem áll fenn annak a veszélye, hogy meghajoljon a szerkezet. A Xiaomi fekete, fehér, arany és kék színváltozatokban fogja forgalmazni ezt az okostelefont. A készülék 154,9 x 74,8 milliméteres felületű és 7,6 milliméterre emelkedik ki a síkból, ami pedig a tömegét illeti, 175 grammal kell számolni. Az ujjlenyomat-olvasó a mobil hátára került. A kereten pedig csak egy C-típusú USB csatlakozó van, 3,5 milliméter aljzat már nincs. Az akkumulátor 3400 milliamperes kapacitású, ami bizony nem túl vaskos ilyen képességek mellé, de legalább támogatott a Quick Charge 4+ gyorstöltési eljárás, ez képes rövid idő alatt felpumpálni energiával a telepet, miközben az alig melegedik.
Xiaomi Mi 8 Explorer Edition
Végül térjünk át arra a speciális kiadásra, amiről a bevezetőben már említést tettünk. A különleges változat egyebek mellett abban tér el a hagyományos modelltől, hogy már a kijelzőjébe rejtett ujjlenyomat-olvasóval rendelkezik, és ez az egység még nyomásérzékeny is, amire eddig még nem volt példa. Ennek a változtatásnak köszönhetően természetesebben lehet majd használni az okostelefont, hiszen nem kell a hátlapon található szenzort megérinteni, hanem rögtön a kijelzőt kell tapogatni. Továbbá a Mi 8 Explorer Edition már strukturált fényt használ az arcfeloldásnál és 3D képet alkot, mint az iPhone X a Face ID esetében, és a Xiaomi az Animoji ötletét is átvette. A RAM is kövérebb egy fokkal, mint a Mi 8-ban, már 8 GB-nyi LPDDR4X memóriával gazdálkodhat a speciális okostelefon. És még egy érdekessége van az Explorer Edition modellnek: a hátlapja. Ez a rész áttetsző üvegből készült, így látni engedi a belső komponenseket. Ráadásul direkt ad a látványra a Xiaomi, és katonás rendben sorakoznak a különböző alkatrészek, a Qualcomm Snapdragon rendszerchipre pedig még a márkajelzés is fel lett festve, hogy mutatósabb legyen. Szóval a technológia szerelmesei minden bizonnyal örömmel csapnak majd le erre a készülékre.
A Xiaomi Mi 8 már átszámítva 425 dolláros összegért cserébe megvásárolható lesz, ebben az esetben 64 gigás tárhelyet kapnak a felhasználók. A mobil 128 GB-os változata kb. 470 dollárt fog kóstálni, a 256 GB-tal szolgáló pedig már nagyjából 515 dollár leszurkolását követően lesz hazavihető. A Xiaomi Mi 8 Explorer Edition pedig 580 dollárnak megfelelő összegért érhető majd el. Az összes változat Kínában fog először kereskedelmi forgalomba kerülni június első hetében.