Az iPhone 12 tavalyi érkezésekor a szakma izgatottan várta a kisebb okostelefonnak a bevezetését. Az iPhone 12 mini valóban egy remek konstrukció lett, amibe az Apple viszonylag sok energiát fektetett. Még egyedi komponenseket is tervezett hozzá, hogy megfelelően működhessen minden funkciójával a tenyérnyi méretben. Ugyanakkor most már arról szólnak a hírek, hogy talán előbb leállítja a gyártását a vállalat, mert annyira nincs rá kereslet.
Az idei év egyik nagy meglepetése lehet az iPhone 12 mini, de nem pozitív értelemben véve. Nagyon úgy fest, hogy az Apple az elmúlt évek egyik legnagyobb bukásaként könyvelheti majd el ezt a készüléket. Pedig kezdetben mindenki nagyon izgatott volt, és bár az elemzői vélemények megoszlottak, azért arra senki nem számított, hogy olyan alacsony lesz a kereslet, hogy a vállalatnak el kell gondolkodnia a termelés idő előtti leállítását.
Pontos számokat nem lehet tudni arról, hogy milyen mennyiségben fogyott az 5,4 colos kijelzővel szerelt iPhone 12, ám az jelzésértékű, hogy már hetekkel ezelőtt is voltak arról szóló pletykák, hogy az Apple csökkenthette a különleges komponensekre vonatkozó rendelési mennyiséget. Pedig az iPhone 12 mini nem is a megszokott időben tudott elrajtolni, hanem csak novemberben került a boltokba, szóval igazából a rajt után hamar kirajzolódhatott, hogy ez a készülék nem mozgat meg széles vásárlósközönséget.
De mi történhetett, hogy az iPhone 12 mini ilyen szinten kudarc az Apple-nek? A jelek szerint arról lehetett szó, hogy valójában ma már csak egy nagyon szűk réteg az, aki ténylegesen kicsi, egy kézzel is könnyen és magabiztosan kezelhető okostelefont szeretne. Úgy tűnt, hogy sokan várták a kicsi iPhone-t, de kiderült, hogy igazából csak nagyon hangos volt a kisebbség. És ezt most a cupertinóaiak nem mérték fel jól.
Tavaly még arról lehetett spekulációkat hallani, hogy az iPhone 12 mini elhozhat egy olyan trendbeli változást, amit az elmúlt években nem láttunk. Újra készülhetnek majd kisebb fizikai mérettel rendelkező felsőkategóriás mobilok. Viszont ezt egészen eddig egyetlen androidos gyártó sem követte, és már nagyjából kijelenthető, hogy ez nem a véletlen műve. Az Apple megmutatta, hogy valójában már nincs erre igénye sok embernek.
Voltak már arról pletykák, hogy idén is négy taggal rajtol el az iPhone 13 széria, de nem lennénk meglepve, ha a cég módosítaná a terveit, és az iPhone 13 minit már a megjelenése előtt parkolópályára állítaná.
Az Egyesült Államokban független felmérések szerint messze a legnépszerűtlenebb iPhone volt a 12 mini az újdonságok közül, de többen vásárolták az előző generációs termékeket is. Az iPhone SE a egyértelműen a kedvező árával hódít, de az iPhone 11 is több vásárlót csábított el. Pedig ez utóbbi készülék például már nem sokkal olcsóbb, mint a 12 mini, szóval, ha az emberek vágynának a kicsi méretre, akkor biztosan nem lenne visszatartó erő az ár – legalábbis az USA-ban. Egyes elemzők szerint az elmúlt hónapokban az iPhone-ok forgalmának mindössze a 6%-áért felelt az iPhone 12 mini.
William Yang, a JP Morgan illetékes szakembere beszélt a napokban arról, hogy az Apple a jelenleg helyzet miatt úgy dönthet, hogy már a második negyedév során teljesen le fogja állítani az iPhone 12 mini előállítását. És állítólag már az aktuális negyedévben is 2 millióval kevesebb ilyen készülék fog legördülni a gyártósorokról, mint amivel korábban a vállalat számolt.
Természetesen azért vannak, akik megvásárolnák a kisebb okostelefonokat is, de valószínűleg tényleg csak arról van szó, hogy egy hangos kisebbség az elkötelezett emellett, és amikor a vásárlásra kerül a sor, akkor a legtöbben már inkább a 6 col feletti mobilokért fizetnek. Az Apple nem ezt tervezte, de megmutatta, hogy igazán nagy igény már nincs kicsi mobilokra.