Idén is lesz Samsung fejlesztői konferencia

Idén is lesz Samsung fejlesztői konferencia

Mások mellett a Samsung is évente rendez olyan eseményt, ahol a legújabb szoftveres és egyéb termékei kerülnek a terítékre, most pedig kiderült, hogy mikor lesz az idei rendezvény. A vállalat tavaly október második felében tartotta az SDC-t, idén pedig erre november 7-én és 8-án kerül sor. A kétnapos előadássorozatra a Samsung tényleg főleg fejlesztőket vár, ez ugyanis valóban olyan esemény szokott lenni, ami elsősorban a mérnökök és programozók számára érdekfeszítő, nem úgy, mint az Apple-nek a WWDC vagy a Google számára az I/O.

Galéria megnyitása

A Samsung Developer Conference 2018 egy remek hely arra az érdeklődőknek, hogy betekintést nyerjenek a vállalat legfrissebb szoftveres megoldásaiba. A vállalat szakemberei bemutatják, hogy a különböző eszközöket miként lehet a leghatékonyabban használatba venni, hogy azokkal megkönnyítsék a felhasználók mindennapjait. Előre láthatólag szó lesz a fejlesztői konferencián innovatív újításokról, friss technológiákról, szolgáltatásokról és különböző hardveres termékekről is. A partnerek minden bizonnyal hallani fognak olyan fejlesztésekről, amelyek például az okostelefonokkal kapcsolatosak, de szó lesz a felhős megoldásokról, a virtuális valóságról, a viselhető kiegészítőkről, az egészségügyről és a Dolgok Internetéről (IoT) is. A Samsung mások mellett a tartalomgyártókat is előszeretettel várja a rendezvényre, több ezer látogatóra számíthat a vállalat.

Az SDC 2018 a San Franciscó-i Moscone West csarnokban lesz. A fejlesztői konferenciára még nem lehet regisztrálni, de mivel jó előre be lett harangozva, így minden érdeklődő előre tervezhet. És állítólag már a regisztrációs lehetőség is hamarosan elérhetővé válik.

Neked ajánljuk

arrow_backward arrow_forward
Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward